top of page

Tisztelt Olvasó!

Bízzunk az igazhitű zsidókban! 

Feltöltve: 2014. jan. 30., do 

VARGA DOMOKOS GYÖRGY

Ne mulassza el megnézni a kiemelt ajánlatunkként kínált filmet: Anticionista rabbik: Izrael megszűnéséért imádkozunk!

     Annyira fontosnak ítéljük, hogy a következő felajánlást tesszük – mivel szabad időből errefelé is elég kevés van, kivételesen Önre számítunk –: ha vállalja, hogy leírja a film szövegét és elküldi nekünk, teljes egészében azt is megörökítjük, hozzáférhetővé tesszük itt, a Szilaj Csikón.

     A filmben megszólaló mély hitű zsidó részéről egyebek között ez hangzik el: „A cionizmus egy hazugságon alapuló politika mozgalom, de vallási köntösbe öltöztetik, azzal a szándékkal, hogy megfélemlítsenek másokat. Éppen ezért kötelességünk felszólalni ellene...”

     Nekünk meg, igazságot keresőknek,  éppen ezért kötelességünk ellenállni a különbségtevés nélküli „zsidózás” csábításának. A nemzet feletti világhatalmi erők elleni önvédelemben nagy segítséget remélhetünk az ilyen igaz hitű zsidóktól, mint amilyen a  magyar őseire büszke (!) Yisroel Dovid Weiss...

Tisztelt Olvasó!

bottom of page