top of page

Úgy tartják, a tavasz az újrakezdés, az újjászületés ideje, de ez a megállapítás nem minden esetben állja meg a helyét. 2014. március nyolcadika fekete nap volt azon sertések számára, "akiket" az Abádszalóki Böllérfesztiválra vittek magukkal a meghívottak, az ország különböző pontjairól érkezett, szakemberekből álló csapatok.

     A résztvevők között ott volt – a teljesség igénye nélkül – a Kun atyafiak, a Mátravidéki Erdészeti Szakképző (Gyöngyös), a Sárréti Pákászvilág Hagyománytisztelőinek Egyesülete, Székelyudvarhely, de még a szolnoki 86-os Helikopterbázis is képviseltette magát. A szakmai zsűrit az idén Mátyás Rudolf olimpiai és világbajnok, Oscar-díjas mesterszakács erősítette. A rendezvény fővédnöke: Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt.

      Már kora reggel tányérkákra rendezték az edzettebb gyomrúak számára a hagymával sütött sertésvért, és nem hiányozhattak (szigorúan étvágygerjesztőként) a pálinkakülönlegességek sem, amelyeket néhány hazai forgalmazó kínált – mondhatni borsos áron – a sokadalomnak. A déli órákra elkészültek a hurkák, halmokba rendeződött a tepertő, és itt-ott még a kerítés is kolbászból volt, az üstökben lassan gyöngyözött a gazdagon bezöldségelt orjaleves, a hatalmas cserépedényekben pedig ott illatozott, kínálta magát a töltött káposzta. A vendégek szórakoztatásáról különböző tánccsoportok, népzenei előadók és Szőke István színművész gondoskodtak, és persze nem maradhatott el az ilyenkor szokásos népművészeti kirakodóvásár sem.

 

 

Szöveg és fotó:

Botz Domonkos

Ajánló

Feltöltve: 2014. 03. 25., hé 

VIII. Abádszalóki Böllérfesztivál

Botz Domonkos
bottom of page