Pár nappal ezelőtt egy cikkre lettem figyelmes, és arra gondoltam, meg kell osztani, el kell juttatni minél több emberhez a veronai balesetben elhunyt gyermekek szüleinek felhívását. Főszerkesztőm arra kért, hogy írjak pár sort a cikk, a felhívás elé. Elvállaltam. Most meg bambulok a képernyőre, mert mit is lehetne írni kegyelettel, nem behozni a politikát, emlékezve azokra a napokra, amikor tudomásunkra jutott a rettenetes tragédia.

Mégis meg kell tennem! Ha minden aljasságot, elhallgatott, eltusolt történetet fel kellene sorolnom, nem lenne elég egy többkötetes könyv sem – kezdve az olajszőkítéssel, a hirtelen meggazdagodásokkal –; de most maradjunk azoknál a történéseknél, ahol ártatlan emberek vesztették életüket. Jött a vörösáradat, jött 2006 brutális meghurcolása (és most szépen fogalmaztam) – és jött az a nap, amikor megtörtént a veronai buszbaleset.

Emlékszem arra a napra. A rettenetes hírre, a televízió óránkénti sajtótájékoztatásaira, az emberek megrendülésére. A mécsesek lángjára, virágokra.

És csend lett. Néma csend.

Maradt a hozzátartozók gyásza. A szekrényekben lógó ruhák még mindig várják, hogy valaki felvehesse őket. Talán van olyan szülő, aki rá sem mer nézni gyereke szekrényére, hisz fájdalmában megszakad a szíve.

A bűnösöket keresik. Nem az ő dolguk lenne, nem. Vannak erre illetékes szervek, és ha akkor, amikor megtörtént a baleset, beszámoltak minden könnycseppről, ma elénk kellene álljanak, és be kellene számolniuk a tragédia okáról, meg kellene nevezniük a bűnösöket, és megnyugtatóan le kellene zárniuk ezt a tragédiát. Hogy a hozzátartozók gyászolhassanak, s ne nyomozniuk kelljen, ne kényszerüljenek a lakossághoz fordulni.

Ez lenne a becsületes. Ez lenne méltó hozzánk.

Az összefogásban erő van. Ha hallgattunk a vörös áradat tárgyalása után, ha nem ismerjük a 2006-os magyarverőket, a devizahitel miatti öngyilkosságok okozóit, a kilakoltatások mai napig tartó kálváriájának felelőseit, legalább most mutassuk meg, hogy minket is érdekel, nekünk is fontos, hogy ki a felelős a történtekért. S nekünk is fontos az, hogy ebben az országban végre vonják felelősségre a felelőst, ne maradjon a bűn megint büntetlenül.

Együttérzéssel olvassuk a gyászoló szülők levelét, s továbbadjuk, hogy ne maradjunk megint közönyösek, legalább most ne, tisztelt Olvasó!