top of page

Ajánló

Frissítve: 2013. október 21., he 

Majdnem

Lázár Zsuzsanna festőművész kiállítása

***
 
Az alkotó ajánlása:

 

Szeretettel köszöntök mindenkit!

 

 

   A tárlat címe első hallásra talán kissé furcsának tűnik, és némi magyarázatot igényel. Úgy érzem – és itt tételezzük fel a jót az emberről –, hogy mindannyian a teljességre, a tökéletességre törekszünk, de ez az igyekezet aztán, hol ezért, hol azért, rendre megtörik és elhal valahol. Igaz ez mindannyiunkra, az alkotóművészekre és az élet minden területére. Mondhatnám azt is, hogy ahol gyalulnak, ott forgács is van, de ez csak olcsó kifogáskeresés lenne. Tehát, amit itt látnak, az „Majdnem”, … majdnem jó, de úgy vagyok a képekkel, ahogy az írók a műveikkel. Amíg az kézben van, lehet rajta csiszolni, javítani, és bizony mindig találunk valamit, amivel jobbá, szebbé tehetjük a műveinket. Valahogy így van vele az alkotóművész is. Ahogy a kép lekerült az állványról, és saját útját járja, már menthetetlen, javíthatatlan. „Majdnem” kész.

 

   Ezek a képek az alkotó lakóhelyén, vagyis jómagam, a művész lakóhelyén, egy fővároshoz közeli (olykor pedig nagyon is távoli) kis faluban készültek. Ott tükröződnek benne mindazok a gondolatok, amelyek foglalkoztatnak, az életérzések, korunk emberének a világhoz való viszonya, mindaz, ami visszaköszön egyre nehezebb és kiszámíthatatlanabb mindennapjainkból.

 

 

   Megszokott dolog, hogy egy–egy kiállítás megnyitóján derék művészettörténészeink a mennyekbe emelik az alkotót, és megpróbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Talán éppen ezért értek egyet Faludy György költővel, aki azt írta:

 

   „Sok olvasó nem szereti, ha az ember a költő jó tulajdonságait a szájába rágja; szívesebben és ellentmondás nélkül inkább akkor fogadja el ezt, ha ő maga jön rá. Amikor pedig nem jön rá, úgy hiába minden szóbeszéd.”

 

   Igaz ez az alkotóművészetekre is. Azt hiszem, az itt látható képek nem igényelnek különösebb magyarázatot.

 

   Kérem, fogadják ezeket a képeket olyan szeretettel, amilyennel elhoztam őket ide, Önöknek.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

Lázár Zsuzsanna grafikus–festőművész 

 

Filmes beszámoló a tárlatnyitogatóról itt.
 

bottom of page