top of page

Ajánló

 

A rendezvénnyel kapcsolatban talán sokaknak újdonság, hogy az érkezőket délvidéki ételek és italok várják majd, valamint minden résztvevő megkapja a levetítésre kerülő filmet DVD-n. Az első húsz vendég pedig Bozóki Antal könyvével lesz gazdagabb.  

 

 

Kedves Címzettek!

 

MEGHÍVÓ a Bozóki Antal: Délvidék jajkiáltása címmel meghirdetett könyv- és filmbemutatóra

 

 

A rendezvénnyel kapcsolatban talán sokaknak újdonság, hogy az érkezőket délvidéki ételek és italok várják majd, valamint minden résztvevő megkapja a levetítésre kerülő filmet DVD-n. Az első húsz vendég pedig Bozóki Antal könyvével lesz gazdagabb.  

A szerzővel Bálint István, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója beszélget majd. Szavalattal közreműködik Szabó László (HVIM).

Kérjük, hogy szóljanak minél több ismerősüknek is, hogy minél többen ott legyünk csütörtökön, és megmutassuk, hogy elszakított délvidéki testvéreink számíthatnak ránk.

 A találkozás reményében, tisztelettel:

Magvasi Adrián

dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő asszisztense

A rendezvény Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/1424619837765817/

 

 

Délvidék jajkiáltása – könyv- és filmbemutató Budapesten

 

 A budapesti Aranytíz Kultúrház ad otthont Bozóki Antal újvidéki ügyvéd A magyar közösség Szerbiában című hiánypótló könyve és az „új temerini fiúkról” készült, Áldozatból bűnös című, Strassburgban debütált dokumentumfilm bemutatójának.

 

 

Az Európa Tanács (ET) strassburgi Parlamenti Közgyűlésén nemrég összehangolt akciókkal hívta fel a figyelmet a délvidéki magyarság területi autonómiájára és jogfosztottságára Bozóki Antallal és több délvidéki magyar szervezet vezetőjével együtt dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, jogvédő, az ET magyar delegációjának tagja.

 

November 14-én Budapesten Bozóki Antal ügyvéd, a jogvédelemmel foglalkozó, újvidéki székhelyű Árgus Egyesület elnöke bemutatja A magyar közösség Szerbiában című könyvét, amely egy hiánypótló tükörkép arról, hogy hogyan kellene érvényesülniük a magyar nemzeti közösség jogainak Szerbiában, és mindeközben hogyan nem érvényesülnek az ország EU-csatlakozásának árnyékában. A Szerbiában élő kisebbségek jogállásáról és a délvidéki magyarok helyzetéről huzamosabb ideje nem készült alaposabb elemzés, és ezt az űrt a komoly szakmai alapokon álló kiadvány méltó módon tölti be.

 

Az Aranytíz Kultúrházban rendezendő könyvbemutató után bemutatják a strassburgi nemzetközi sajtótájékoztatón debütált Áldozatból bűnös című dokumentumfilmet (készítette: Dóra Andor, Szakál Boglárka). A film a több mint egy éve törvénytelenül vizsgálati fogságban tartott délvidéki fiatalok (az „új temerini fiúk”) drámai helyzetét dolgozza fel megrázó szülői vallomásokkal. A budapesti bemutató után a következő állomás (előreláthatólag november 29-én) a délvidéki Temerin lesz.

 

A könyv- és filmbemutatóra a rendezvény házigazdája, dr. Gaudi-Nagy Tamás és a szervezők sok szeretettel várnak mindenkit, aki érdeklődik a délvidéki magyarok helyzete iránt, és szívén viseli az elszakított közösség sorsát.

A belépés ingyenes. A rendezvény sajtónyilvános.

 

Kérik, hogy mind az érdeklődő közönség, mind a sajtó munkatársai előzetesen regisztráljanak a magvasi.adrian@jobbik.hu címen.

 

Időpont: 2013. november 14., 17:30

 

Helyszín: 1051 Budapest, Arany János utca 10. (Aranytíz Kultúrház)

 

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1424619837765817

 

 

 

A film az „új temerini fiúk” drámai helyzetét dolgozza fel

Meghívó Bozóki Antal:

DÉLVIDÉK JAJKIÁLTÁSA

címmel meghirdetett könyv- és filmbemutatóra

Feltöltve: 2013. nov. 13., do

bottom of page