top of page

Gazdáné Olosz Ella… Törékeny, kicsinyke , szinte attól fél az ember, ha majd jön a gonosz Nemere, hipp-hopp ölébe kapja és elfújja az Óperencián túlra… A gimnázium ablakából látom, hogy átmegy az iskola udvarán. Aztán előttem van a műhelyben, ahol két szövőszék kukucskálna ki az udvarra, ha lenne rá ideje. Szorgos kezek csattogtatják. Hátul a fal mellett rongyok, fonalhalmok színes álmot alszanak. Egy perzsaszőnyegszövő állványa hosszan nyújtózik kicsiny padjával, rajta félig kész, kézzel csomózott szőnyeg díszeleg, a padokon szorosan egymás mellett fiatal lányok nevetgélnek. A két sor osztováta és az állványok között keskeny „járda”, kontyos kis asszonyka halad rajta, csillogó szemmel és óriási türelemmel hajlong hol erre, hol arra, mint az ifjú nyírfa, ha szellő fújdogálja az erdőnek sűrűjében, s nyomában szebb lesz a csomó, a szőttes széle kiegyenesedik, az összegubancolódott fonal helyére kerül.
     A tanteremben elvész a katedra mögött, ezért közénk áll, kancsót mutat, elmondja miért szép, és hogyan adhatjuk rajzban vissza a szépségét, de aztán megáll és mesél.
     Elmeséli, hogy mennyi szépség van a világban, hol, merre járt a nyáron, mit látott, mit vittek férjével a hátizsákban, és hogy még ott is él „magyar”, ahol nem is képzelnénk…
     Sokszor elgondolkoztam, hogy miért van az, hogy olyan embereket érzünk magunkhoz közel, akiket nem is ismerünk?
     Miért van az, hogy olyan emberek, akikkel életünkben csak pár évet töltöttünk egymás közelében, oly mély nyomot hagynak lelkünkben.
     Nem tudom.
     Talán Isten úgy rendelkezett onnan fentről, hogy ők legyenek azok, akik meghatározzák érzés-, értékvilágunkat, és soha ne feledjük, mert lelkünk részévé váltak.
     Gazdáné Olosz Ella talán sok, nagyon sok lélekben él még ma is tovább, mert életében beköltözött azok lelkébe, akik látták kiállításait, akik gyönyörködtek munkájában, akik beszéltek vele. Akiket megérintettek a színei – aki havasi gyopár volt egyszerű nemességével.
 
 

Kiadó: 

   Kőrösi Csoma Sándor
   Közművelődési Egyesület
   Kovászna, 2013.

Szerkesztők: 

   Gazda József
   Kopacz Attila

Ajánló

Feltöltve: 2014. jan. 29., do

Emlékmorzsák Gazdáné Olosz Ella szép albumához

VERZÁR ÉVA
bottom of page