Történetek a legvidámabb barakkról… 67 éves jogász, ügyvéd vagyok. Apám kőműves brigádvezető, anyám háztartásbeli volt és egy nővérem van. Kiegyensúlyozott, szép gyermekkorom volt, Apám sokat dolgozott, jól keresett és a családjának élt. Elsős gimnazista koromban nekem volt egyedül magnóm, pedig orvos, ügyvéd szülők gyerekeivel jártam egy osztályba. Mozgalmas tinédzser életet éltem, futballoztam a helyi NB.III-as egyesület ificsapatában, kosaraztam a gimi csapatában és legyeskedtem a lányok körül. Jelesen érettségiztem, 1964-ben, de nem vettek fel a jogi egyetemre, hanem 18 évesen, 2 évre behívtak katonának. Innen datálódik a felnőtté válásom kezdete. A két év katonaidő alatt kiderült, hogy eddig burokban éltem és fogalmam sem volt arról, hogy mit is jelent a szocialista Magyarországon élni. Mit is jelent kiszolgáltatottnak lenni. Ma már az emlékek tompítják a konfliktusok élét és inkább az esetek abszurd, humoros oldaláról tekintek a történtekre, de azért így is elég elgondolkodtatóak.

 

 

Harmadik történet

 

Salgótarjánban, a Megyei Tanácsi munkahelyemen, KISZ-tag is voltam. Ebbéli minőségemben részt vettem egy francia ifjúkommunista delegáció és a tanácsi kiszesek közötti baráti találkozón.

     A franciáknak igyekeztem elmagyarázni, hogy az un. szocializmusban korántsem a munkásosztály gyakorolja a hatalmat, hanem az egyetlen kommunista párt, annak is a bürokráciája és sem a demokratikus államrend, sem az emberi szabadságjogok nincsenek biztosítva. A franciák többek között azzal érveltek velem szemben, hogy lám én is szabadon elmondhatom a véleményemet, nem történik semmi bajom. A találkozót követő eseményekről sajnos már nem tudtam őket értesíteni.

     Először is a KISZ alapszervezetben fegyelmi eljárást indítottak ellenem és „megrovás” büntetésbe részesítettek. Ez „Valakiknek” nem volt elegendő, ezért új eljárást rendeltek el, amit a Megyei Tanács KISZ Bizottsága folytatott le. Ez az eljárás már jogsértő volt, hiszen az alapszervezetnél jogerősen befejeződött az ügyem.

     A KISZ Bizottság előtt felelősségre vontak, hogy jogász értelmiségiként honnan vettem a bátorságot, hogy a munkásosztály helyzetéről beszéljek a francia vendégeknek. Amikor közöltem velük, hogy születésemtől 26 éves koromig a kőműves édesapám házában éltem és a családomban hetedíziglen visszamenősen én vagyok az egyetlen diplomás, kicsit megszeppentek és helybenhagyták a „megrovás” büntetést. De „Valakiknek” ez továbbra sem volt elegendő, ezért ismét csak jogsértően, újra tárgyaltatták az ügyemet a Városi KISZ Bizottsággal, ahol közölték velem, hogy fel sem szólalhatok a fegyelmi tárgyaláson, csak szavaznak arról, hogy kizárnak-e a KISZ-ből. Most már – természetesen - kizártak. Az erről szóló határozatot megküldő levelüket pedig azzal a sztereotip szöveggel zárták, hogy „Elvtársi üdvözlettel”. A KISZ szabályzata szerint a „kizárás” fegyelmi büntetés ellen egészen a KISZ Kongresszusig lehet fellebbezni. Fellebbeztem a KISZ Nógrád Megyei Bizottságához.Ha ott is elutasítanak, jöhet a Kongresszus. Ezt a botrányt persze a megyei elvtársak el akarták kerülni és egy igazi „kádárista” megoldást találtak a problémára.

     Felhívott a megyei KISZ titkár (Füssy et.) és magához kéretett. Barátságosan a fellebbezésem visszavonására kért, közölve, hogy miért akarok én annyira KISZ-tag lenni, amikor már senki sem akar. Mondtam neki, hogy nem mindegy, hogy valaki nem lép be, vagy kilép, vagy hogy kizárják. Ezek után azt mondta, hogy a Fegyelmi Bizottság elnöke éppen beteg, de ha felgyógyul, akkor kitűzik az ügyemben a tárgyalást és elbírálják a fellebbezésemet. Ez 1976-ban volt. Remélhetően a fegyelmi bizottsági elnök már meggyógyult, de a fellebbezésemet a mai napig nem bírálták el. Így még ma is KISZ-tag vagyok, hiszen a kizárási határozat nem emelkedett jogerőre.

     Ennyivel azonban nem fejeződött be a „francia afférom”, mert kaptam egy ún. rendőrhatósági figyelmeztetést is a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szervétől, aminek eredményeként egy hónapon belül, „közös megegyezéssel” megszűnt a megyei tanácsi munkaviszonyom és a megyei állami építőipari vállalat jogtanácsosa lettem, igazi „kádárista” megoldásként, a tanácsinál magasabb fizetéssel.