Történetek a legvidámabb barakkról… 67 éves jogász, ügyvéd vagyok. Apám kőműves brigádvezető, anyám háztartásbeli volt és egy nővérem van. Kiegyensúlyozott, szép gyermekkorom volt, Apám sokat dolgozott, jól keresett és a családjának élt. Elsős gimnazista koromban nekem volt egyedül magnóm, pedig orvos, ügyvéd szülők gyerekeivel jártam egy osztályba. Mozgalmas tinédzser életet éltem, futballoztam a helyi NB.III-as egyesület ificsapatában, kosaraztam a gimi csapatában és legyeskedtem a lányok körül. Jelesen érettségiztem, 1964-ben, de nem vettek fel a jogi egyetemre, hanem 18 évesen, 2 évre behívtak katonának. Innen datálódik a felnőtté válásom kezdete. A két év katonaidő alatt kiderült, hogy eddig burokban éltem és fogalmam sem volt arról, hogy mit is jelent a szocialista Magyarországon élni. Mit is jelent kiszolgáltatottnak lenni. Ma már az emlékek tompítják a konfliktusok élét és inkább az esetek abszurd, humoros oldaláról tekintek a történtekre, de azért így is elég elgondolkodtatóak.

 

 

Negyedik történet

 

A rendőrhatósági figyelmeztetésnek, ami jogilag gyengébb, mint egy szabálysértés, hiszen a hatóság csupán „jóindulatúan” figyelmezteti az állampolgárt, hogy rossz úton jár és ha így folytatja, akkor bűncselekmény elkövetése miatt felelősségre fogják vonni, a KISZ-ből való kizáráson és a Megyei Tanács-i munkahelyemről való eltávolításomon túlmenően további következménye az volt, hogy nem lehettem ügyvéd sem.

     A salgótarjáni ügyvéd barátaim segítségével felvettek a Nógrád Megyei Ügyvédi Kamarába, de ezt még az Igazságügyi Minisztériumnak jóvá kellett volna hagyni. Az Országos Ügyvédi Kamara, majd az Igazságügyi Minisztérium azonban nem hagyták jóvá a kamarai bejegyzésemet, mert álláspontjuk szerint a „rendőrhatósági figyelmeztetés” miatt nem vagyok „feddhetetlen”, ami viszont követelmény egy ügyvéd számára. Tudni kell, hogy jogilag feddhetetlennek az tekintendő, akit még soha sem ítélt el a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt. Én még sohasem álltam vádlottként bíróság előtt, de az Igazságügyi Minisztériumot ez a tény nem érdekelte.

     A rendőrhatósági figyelmeztetés szerint a bűnöm az volt, hogy „Magatartásában egyre inkább előtérbe kerül ellenzéki beállítottsága, támaszként hasonló érzületű személyek kapcsolatát keresi. Törekvései, sajátos politikai állásfoglalásai magukban hordozzák annak veszélyét, hogy – másokat is károsan befolyásolva – társadalomra veszélyes cselekményt követ el.”

     A Minisztérium mindezt úgy értékelte, hogy „a feddhetetlenséget nem látja megnyugtatóan fennforogni”, továbbá „Nincs arra utaló és megbízható eljárásbeli adat, amely szerint kérelmező egyéniségében és jelen - egyébként minden bizonnyal kifogásmentes – magatartásbeli vonalvezetésében olyan alapvető változás állott volna elő, amely az adott előzmények után nyilván aggálymentessé tenné a közismerten kényes és magasfokú közéleti igényeket támasztó ügyvédi pályára bocsátását.”

     További jogorvoslati beadványomra már megint csak egy igazi „kádárista” megoldással zárták le az ügyet, miszerint kiderült, hogy az Ügyvédi Kamara területén nincs is üres, betöltetlen hely és „megüresedés esetén pedig az ügyvédi utánpótlás a kamaránál foglalkoztatott ügyvédjelöltekből biztosított.”

     Közben még a jogtanácsosi beosztásom is veszélybe került, mert időközben előírták, hogy a jogtanácsosokat nyilvántartásba kell venni és ehhez az adott munkáltatónak a jogtanácsosáról jellemzést kell írnia.

     A munkáltatóm, a megye egyik legnagyobb cége, a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat, személyzetise megírta a jellemzésemet, amiben az a kitétel is szerepelt, hogy „politikailag passzív”.

     Ezt kifogásoltam, mondván, hogy rám sok mindent lehet mondani, de azt, hogy politikailag passzív lennék, biztosan nem. Azt is megengedtem magamnak, hogy kijelentsem: Én, aki nap, mint nap szidom a rendszert, hogy lennék passzív. De ennek ellenére nem került ki ez a megállapítás a jellemzésemből. (Persze tudtam, hogy a kommunista pártzsargonban a „politikailag passzív” azt jelenti, hogy az illető „nem a mi kutyánk kölyke”). Pert indítottam a Nógrád Megyei Bíróságon, kérve, hogy töröljék a jellemzésemből ezt a megállapítást. A Megyei Bíróság elnökhelyettese felhívott telefonon, hogy látni szeretne, mert 25 éve dolgozik a bíróságon, de még nem találkozott személyiségi perrel, (ami manapság már mindennapos). Természetesen felkerestem az elnökhelyettes asszonyt és kellemesen elbeszélgettünk, majd lefolyt a per, amit megnyertem, mert kötelezte a bíróság a munkáltatót, hogy a jellemzésből törölje a „politikailag passzív” kitételt.