Történetek a legvidámabb barakkról… 67 éves jogász, ügyvéd vagyok. Apám kőműves brigádvezető, anyám háztartásbeli volt és egy nővérem van. Kiegyensúlyozott, szép gyermekkorom volt, Apám sokat dolgozott, jól keresett és a családjának élt. Elsős gimnazista koromban nekem volt egyedül magnóm, pedig orvos, ügyvéd szülők gyerekeivel jártam egy osztályba. Mozgalmas tinédzser életet éltem, futballoztam a helyi NB.III-as egyesület ificsapatában, kosaraztam a gimi csapatában és legyeskedtem a lányok körül. Jelesen érettségiztem, 1964-ben, de nem vettek fel a jogi egyetemre, hanem 18 évesen, 2 évre behívtak katonának. Innen datálódik a felnőtté válásom kezdete. A két év katonaidő alatt kiderült, hogy eddig burokban éltem és fogalmam sem volt arról, hogy mit is jelent a szocialista Magyarországon élni. Mit is jelent kiszolgáltatottnak lenni. Ma már az emlékek tompítják a konfliktusok élét és inkább az esetek abszurd, humoros oldaláról tekintek a történtekre, de azért így is elég elgondolkodtatóak.

 

 

Hatodik történet

 

A hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig tartó salgótarjáni életem szerves részévé vált a megyei állambiztonságiak jelenléte. Ha valakivel néhány hónap alatt rendszeresen találkoztam, az illetőt megpróbálták „leválasztani” rólam, mert a destruktív személyemet izolálni akarták. Be kell vallanom, hogy ezen a téren nem dolgoztak rossz hatékonysággal, de én mindig újabb és újabb ismerősöket kerestem, találtam.

     Egyik ilyen volt Ottó, a tűzhelygyár üzemmérnöke, aki még a 30-on innen, de már alkoholfüggő volt. Többször találkoztam vele társaságban és mindig részeg volt. Egyszer azonban nem volt az és elmondta, hogy Samu főorvos úr azt mondta neki, hogy ha egy évig nem iszik egy kortyot sem, akkor kigyógyulhat. Már egy hónapja nem iszik, de most meg nem tud mit kezdeni magával, az idejével. Innentől kezdve Ottóval sokat jártunk együtt meccsre, moziba, író-olvasó találkozókra, filmbemutatókra, még Pestre is elkísért – a szocialista fenegyerek közgazdász - Liska Tibor egyik előadására. Ottóval progresszív folyóiratokat, Mozgó Világot, Filmkultúrát, Nagyvilágot olvastattam, sőt a szamizdat csíráit is.

     Jó félév múltán Ottó elmondta, hogy a gyárba behívták a pártirodára, ahol a személyzetis és a párttitkár a velem való kapcsolatáról kérdezte, közölve, hogy én fél lábbal a börtönben vagyok és, ha nem akar ő is oda kerülni, akkor a velem való kapcsolatát köszönő viszonyra redukálja le.

     Nagyobb baj azonban, folytatta, hogy a feleségét is behívták, aki a gyárban idegennyelvű levelezőként dolgozott és megfenyegették, hogy, ha nem fejezik be a barátkozást velem, akkor a bizalminak minősülő munkakörét sem töltheti be. Az asszony sírógöcsöt kapott és közölte Ottóval, hogy elválik tőle, ha kapcsolatban marad velem.

     Megnyugtattam Ottót, hogy nincsen semmi baj, fejezzük be a barátkozásunkat, nem rá, hanem arra a rendszerre haragszom, amelyik ilyen helyzetbe hozza az állampolgárát. Nyugtassa meg a feleségét is és járjon tovább, egyedül, a megkezdett úton.

     Talán két hónap telt el, amikor egyik nap, késő este, csengettek a lakásom ajtaját. Ottó volt az, tökrészegen.

Ajánló

Feltöltve: 2014. febr. 14., do, lzs 

Hatodik történet: Ottó 

Történetek a legvidámabb barakkról…

SOMOGYI JÁNOS