A madár hazájának tekintheti-e a kalickát, még ha abban született is? Bizony, hajlamos elfogadni, ahogy az ember is elhiszi, hogy az a kis szürke világ, amit lát, az a valóság. A HAZA a mindenséget jelenti számomra, mint fának a gyökér, amelybe kapaszkodhat, az anyaföldbe, az éltető víz és a lélegzet. A HAZA a szabadság földje. A természetben (erdőn, mezőn, nádasban és vízen) mindenütt ott a szabadság, melynek jelképe a madár. Számára nincsen határ. A természeti és természetfölötti törvények éltetik a Szent Korona egységét is. Valamikor régen ez a tudás mindenkinek megadatott. Az egyszerű embereknek is ott lüktetett a vérében, a gyermekek már az anyatejjel is ezt szívták magukba.

     A szabadság olyan égi adomány, mint a szeretet. Mennél többet adsz belőle tovább, annál több marad neked.

     „Szabadság, itten hordozák véres zászlóidat, s elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt...”

     Talán nincs a világon még egy nemzet, amelynek annyi áldozatot kellett hoznia a szabadságért, mint a magyarnak. A hősök szelleme velünk van, kötelez minket, és erősít bennünket. Szeretetet és tiszteletet tanulhatunk tőlük, szeretve tisztelni nem csak az ősöket, de az anyákat és a leendő anyákat is, akik méhükben hordozzák a Nemzet sorsát. Azt látom, hogy hazáját többre értékeli az, aki megszenvedett érte.

     Az én őseim bébiek. Elzászból, Mária Terézia idején jött németek, de Nagyszüleim a sorsdöntő pillanatokban magyarnak vallották magukat. A II.világháború utáni években a németekre kitelepítés várt, mert kellett a hely a Felvidékről kitoloncolt magyaroknak.

     Őseim a magyar megmaradást választották s ezzel ők is vállukra vették a magyarság súlyos keresztjét. Mindegyiküket kuláklistára tették. Anyai nagyszüleimet azért, mert a hét gyermekhez föld is kellett, hogy megéljenek, és taníttassák valamennyiüket. Az üldöztetés ellenére is nagyszerű tanárok kerültek ki közülük, a szó szoros értelmében olyan emberek, akik árasztani képesek az arra méltó tanokat.

 

     Apai Nagyapám majdnem a teljes szeme világát Isonzónál hagyta, ezért kapott kárpótlásként kocsmárosi engedélyt. Ők emiatt lettek üldözöttek, de ha megszólalt valahol a Magyar Himnusz, ott mindig vigyázzba kellett állni.

     Bárhol is dolgoztak, a déli harangszóra megálltak, és a templom felé fordulva imát mondtak a hősökért. Mi még tartjuk ezt a szép szokást.

     Választott otthonunk; Dinnyés, a Médek Földje. Hét gyermekünknek már ez a szülőföldje, ahol először érinti meg őket a honszerelem. A Nagyboldogasszony biztosan megmentheti Hazánkat, de kérnünk kell, hogy sok boldog asszonyokat küldjön közénk, akik időnként visszatekintenek őrá. Akkor újra értelmet nyer majd a szó: Anyaország, ahol minden gyermek áldásként jöhet a világra.

Ajánló

Feltöltve: 2014. 

Részlet a Lélekből jövő madár c. könyvből

Az én HAZÁM!

FENYVESI LÁSZLÓ