Egy ausztrál írónő, Sandy Watson 2013-ban könyvet jelentetett meg a magyar ’56-ról. Angol nyelven. One Perfect Day (Egy tökéletes nap), Hungary 1956. A könyv meglepően hitelesen számol be az akkoriban szinte az egész világ ámulatát kiváltó forradalomról*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Milyen volt a könyv fogadtatása Ausztráliában? Hogyan fogadta a magyar közösség?

 

Nagyon meghatottak az itteni visszajelzések. Nem is remélhettünk volna jobb visszhangot. Az ausztráliai magyar közösség tagjai igen kedvezően fogadták a könyvet, nagyon örültek, hogy megírtam a történetet. Úgy gondolom, ennek van néhány oka. Az egyik, szerintem, a stílus. Az Ausztráliában a felkelésről megjelent könyvek többsége tudományos vagy önéletrajzi stílusban íródott. Mivel az Egy tökéletes nap Veronika nagyon is személyes története alapján, elbeszélő stílusban írja le az eseményeket, a szélesebb olvasóközönség érdeklődését is felkeltette, nem csak azokét, akiket egyébként foglalkoztat a felkelés. A kedvező fogadtatás is tükrözi azt a hihetetlen nagylelkűséget, amellyel a magyar közösség számtalan módon támogatott − mind Ausztráliában, mind Magyarországon – a könyv megírásában és kiadásában. A könyvet különben Sikó Anna, Magyarország ausztráliai nagykövete mutatta be Melbourne-ben, 2013 májusában. Az ausztráliai magyar közösség révén kapcsolatba kerültem ötvenhatosokkal és a téma szakértőivel szerte a világon. Az ő révükön interjúkat készíthettem, és így sikerült teljes mértékben megértenem azokat az eseményeket, amelyek 1956-hoz vezettek. Átolvasták és jegyzetekkel látták el a kéziratot, hogy megbizonyosodhassak afelől:  helyesen értelmeztem Veronika történetének és a magyar történelemnek az apró részleteit. Mindez azt jelentette, hogy a magyar közösség nyugodt lehetett afelől: a tartalom fedi a valóságot. 

 

És hogyan fogadták a könyvét mások Ausztráliában?

 

Az ausztrál visszhang is nagyszerű volt, habár igen sokféle. Mindenekelőtt: a legtöbb embert megdöbbentette, hogy addig fogalma sem volt az 1956-os magyar forradalomról, vagy hogy miképp éltek az emberek akkoriban.

Egy ausztrál orvos nemrég azt mondta nekem, hogy azért tetszett neki az Egy tökéletes nap, mert rányitotta a szemét a történelem egy olyan időszakára, amelyről nem volt tudomása, és mert azóta másként látja, mi fontos az életben – az egészség, a szabadság és az, hogy szeretteinkkel lehessünk. Ő aznap fejezte be a könyv olvasását, amikor, az idén, a tankok bevonultak Ukrajnába, és azt mondta, hogy mivel olvasta az Egy tökéletes napot, teljesen másként tudatosulnak benne a világszerte kibontakozóban lévő politikai események.

Sokan mondták nekem, hogy sírtak a könyv olvasása közben. Ennek örülök a legjobban a visszajelzések közül, mert ebből látom, hogy az emberek átérzik Veronika és Magyarország történetét.

 

A magyarországi könyvbemutatón jelentett-e nehézséget, hogy a könyv angol nyelvű?

 

Egész biztosan szélesebb körben mutathattuk volna be a könyvet, ha már meglenne magyarul. Végül úgy döntöttünk, hogy még előtte útjára indítjuk: először az angol kiadással jelentkezünk, majd ezt követi a magyar kiadás. Terveink között szerepel, de még eltarthat néhány hónapig. Nincs kétségem afelől, hogy általa több emberhez jut majd el a történet – és remélem, hogy Veronika története hozzájárul azok gyógyulási folyamatához, akiket még mindig súlyosan érintenek az 1956-os események.

 

Az, hogy angol nyelven íródott, segített-e abban, hogy Ausztrálián és Magyarországon kívül is felfigyeljenek a könyvre?

 

Határozottan igen. Az angol kiadás eddig főleg Ausztráliában és az Egyesült Államokban talált olvasóközönségre. Az angol nyelvű könyv elérhető on-line, az Amazon Kindle kiadónál.

 

A könyv egy személyes sorsból indul ki: Csősz Veronikáéból. Egészen 1956-ig az ő személyes sorsa van a fókuszban, ekkor viszont ő szinte eltűnik, s a felkelés története, eseménysorozata kerül előtérbe, igaz, Veronika családjának mindennapjaiba ágyazva. Ki volt az igazán fontos főszereplő az Ön számára: Veronika vagy 1956?

 

Veronika és én is úgy éreztük, hogy az Egy tökéletes nap 1956 – egyik – története. A felkelésről sok évvel az előtt hallottam, hogy megismertem volna Veronika történetét, és gyakran nem értettem, miért olyan kevéssé ismert ez a forradalom Ausztráliában – és Európán kívül. Amikor olyan magyarokkal beszéltem, akik átélték az 1956-os eseményeket, még mindig éreztem a fájdalmukat, és azokban, akik – mint Veronika – végül elhagyták az országot, még mindig ott honolt a veszteség érzése. Úgy éreztem, hogy nem csupán a tények érdekesek, inkább abban kellene segíteni, hogy az emberek hogyan viszonyuljanak ezekhez a tényekhez.

Igaza van, hogy a forradalmi eseményekkel áthelyeződött a hangsúly. Amint a felkelésről kezdtem írni, jelen időre váltottam. Ez nem volt tudatos döntés. Ezzel inkább azt a lelkületet igyekeztem elevenné tenni, amely erőt vett az embereken: remény, izgalom, várakozás, kétségbeesés és félelem egyszerre. És úgy éreztem, jelen időben ez sokkal valósabban hat. Olyasféle hangulatot akartam teremteni, amelynél az olvasó szinte lélegzetvisszafojtva várja, hogy megtudhassa, mi fog történni. Veronika személyes története tette ezt lehetővé.

 

A fontosabb történelmi események leírása is – jobbára a szereplők szájába adva – hiteles, rövid, de lényegbe vágó. Úgy vélem, ez alkalmassá tenné a könyvet arra, hogy miként Kertész Imre Sorstalansága, ez is oktatási anyag, kötelező olvasmány legyen. Nem fordult ez meg a fejében?

 

Vizsgáljuk ezt a lehetőséget Ausztráliában, és nagyon szorítok! Szeretném azt is kideríteni, hogy erre milyen lehetőség kínálkozik Magyarországon. Úgy vélem, a személyes elbeszélés és tényszerű beszámoló tudna igazán segíteni az embereknek abban, hogy befogadják a múlt tapasztalatait. Ezért is foglalkozunk a könyv magyar fordításával. Reményeink szerint 2014 végén be tudjuk mutatni a magyar változatot.

 

Nem okozott-e Önnek nagy írói fejtörést, hogyan illessze össze a tízegynéhány nap erősen dokumentált, történelmi részét a személyes történettel? Például én elég ellenszenves, mert erőszakos és korlátolt figurának éreztem Veronika mamáját, de a forradalom alatt ezek a tulajdonságai jószerivel eltűntek... 

 

Kezdetben csakugyan nehéz volt összeilleszteni a forradalom erősen dokumentált időszakát Veronika korábbi éveivel. Ezek eléggé különböző állomások voltak Veronika életében, és ő nagyon eltérően élte meg azokat. Beszéltem erről Veronikával. Az ő legélénkebb emlékei a forradalomról: a család kuporog a rádió körül, magukba szívtak minden szót, igyekeztek értelmezni az eseményeket, és reménykedve várták a jó híreket. Úgy érezte, közelebb került az édesanyjához, mint valaha, amint ők és Veronika édesapja minden ébren töltött órát azzal töltöttek, hogy megpróbáljanak valamit megérteni, ami fontosabb, mint ő maguk. Úgy döntöttünk, hogy Veronika rádiós élményeire összpontosítunk, mivel az életük részét képezte. Egyfelől mert sokat tudtak meg általa a felkelés politikai és társadalmi hátteréről, másfelől pedig a rádió és a telefon lett a két fő csatorna, amelyeken keresztül a család értesült a forradalom eseményeiről.

 

Mennyire volt fontos Veronikának, hogy elmondhassa Önnek a történetét? Mennyire vélte úgy, hogy a történet róla szól, vagy inkább a felkelésről?

 

Veronika még 70 évesen is úgy érezte, nem tud visszatérni Magyarországra, mégpedig azok miatt az emlékek miatt, amelyeket átélt, s amelyek a kommunizmus időszakához kötődtek. Veronika tehát úgy érezte, hogy ha a személyes utazás helyett megosztja a saját életútját, ezzel segít megérteni, milyen is volt az élet Magyarországon a kommunizmus idején.

 

Hogyan – minek köszönhetően – támadt Önben a vágy, hogy megírja az Ő történetét, figyelmét ’56- ra fókuszálva?

 

Számomra a forradalom története akkor kezdődött, amikor először utaztam Budapestre, 1987-ben. Tetszett az ország, az emberek, a vendégszeretet. De Magyarország még mindig kommunista ország volt, és rendre elképedtem, milyen kevéssé ismert – Magyarországon kívül – a szóban forgó zord időszak. Sőt, még Magyarországon belül is, hiszen az események dokumentumait eltitkolták, a felnövekvő nemzedéknek pedig semmit nem tanítottak erről az időszakról. Az ötlet, hogy megírjam a könyvet, 1995-ben született meg, amikor találkoztam Csősz Veronikával, és megkérdeztem, hol volt, amikor a felkelés kezdődött. Könnybe lábadt a szeme, és azt mondta, ott volt, amikor elkezdődött, a Rádiónál, s az ávósok tüzet nyitottak...

 

Hogyan változtatta meg a könyv és a téma feldolgozása a magyarokhoz fűződő viszonyát? Felkelti-e érdeklődését a mai magyar politika?

 

Mióta megírtam a könyvet, úgy érzem, egy kiterjedt magyar család részévé váltam – itt Ausztráliában ugyanúgy, mint Magyarországon. Meghatott a magyarok vendégszeretete és nagylelkűsége – no meg politikai szenvedélyük! Magyarországi barátaim folyamatosan tájékoztatnak a magyar politikai eseményekről.

 

Tervez-e még írni magyarokról?

 

Ugyan még nem tudom, következő könyvem hová vezérel majd, de annyit tudok, hogy Magyarországot továbbra is szeretni fogom.

 

 

 

 

 

 

* Az írónővel hazai „hírverője”, Petrányi-Széll Rita segítségével sikerült kapcsolatra lépnünk. Az interjú a világhálón keresztül készült, angol nyelven, magyarra fordította: Hajdú Éva.