top of page

Az aradi nap

BODOR MIKLÓS LÁSZLÓ

Egy régi könyvet forgatok.

 

Valamikor régen, az Úrnak 1908. éve június 28- án kapta Bartha Mária, a Nagykárolyi Magyar Királyi Polgári Leányiskola tanulója. A kisleány szorgalmas volt, és jó magaviseletű, és ezt kívánta jutalmazni Tattay Irén igazgatónő, egyetértésben Jánossy Jolán osztályfőnökkel − mindkettejük aláírása szerint.

     Ez idő tájt kötelező volt hat elemi osztályt kijárni a gyermekeknek, aztán vagy gimnáziumba járhattak, vagy polgári iskola várta őket. Az utóbbi négyosztályos volt. Ez tíz iskolapadban töltött évet jelentett Bartha Mária esetében.

     Akkor is hatesztendős korban lépték át az alsófokú elemi iskola kapuját a gyerekek. A könyvet tehát tizenhat éves kishölgy kapta abból az alkalomból, hogy polgári iskolai tanulmányait minden bizonnyal dicsérettel fejezte be.

 

A nagyleány a könyvet megérdemelte, mert sűrűn forgatta. Ennyit tudok a könyv eredeti tulajdonosáról. Miután megvásároltam egy nagykárolyi régiségboltban, hazahoztam ’s beleolvastam, úgy találtam, megérdemel ez az 1905-ben kiadott kötet még száz évet. Elvittem egy könyvkötőhöz. Az öreg mester nagyon megszenvedett érte, de a könyv új köntöst kapott. 

     A hányatott sorsú kötet ma az én tulajdonom.

 

Ma, október 6-án ebből a kötetből idézek egy verset.

     Lévay József a szerzője. Már szinte teljesen elfeledett költő. Méltatlanul, mint ahogyan az utókor méltatlanul felejt el mindenkit, aki szívét-lelkét, művészetét adta, adja hazájának.

 

1825. november 18-án, Sajószentpéteren született. 1847-ben Szemere Bertalan írnokaként ott volt az utolsó rendi országgyűlésen. Principálisa  révén lett 1848-ban a magyar kormány hivatalos lapja, a Közlöny szerkesztőségének munkatársa.

     A szabadságharc idején hazafias versekkel buzdított a függetlenségi harcra. Munkatársa volt a Pesti Naplónak. Később Miskolcon tanár. 1862-ben a Kisfaludy Társaság tagja. 1863- tól a Magyar Tudományos Akadémia levező tagja, 1895 után – nyugalomba vonulásától – tiszteletbeli tag.

     Költészetét csendes, néha mélabús hang jellemzi, de tanult Petőfitől és Adytól is. Verseit angol, német ,francia, olasz, orosz, román, és héber nyelvre is lefordították.

     Műfordítóként Robert Burns verseit ültette magyarra. A kötet 1892- ben jelent meg.

Fordított latinból Senecát, Molière-t franciából. Nemkülönben Shakespeare Makrancos hölgyét, IV. Henriket, Titus Andronicusát és a Víkereszt, vagy amit akartok c. művét.

 

Az alábbi versét megzenésítették. Verses ének formájában egy idős göllei juhásztól hallottam, harminc évnél régebben. Már meg is feledkeztem róla. Amikor a könyvben felfedeztem a verset, eszembe jutott a régi emlék, és az idős  ember idő-, és pipafüst-marta hangja a somogyi éjszakában.

 

Emlékezzünk együtt mind a Magyar  Szabadság hős mártírjaira,  a költőre és az öreg pásztoremberre, aki  csak pár osztályt végzett ugyan, de késő öregségében is hibátlanul  idézte fel a hősök mártír sorsát. S gondolkodjunk el az Ő és magunk hazafiságán! Vajon végig tudnánk-e mondani ezt a verset, vagy akár csupán az aradi hőseink nevét?

 

Lévay József verséhez

S ki az az egy, a ki még él

S áll magában?

Hősök hőse, félisten volt

A csatákban...

Damjanicsra hej! bosszusak

Vérbirái,

S rajta gyáván itt akarnak

Bosszut állni.

 

Hű bajtársi zord halálát

Nézze végig,

Haljon újra mindenikkel,

Ugy itélik;

Lelkét gyötrő kin tüzében

Hadd fürössze,

Vad rémület, szörnyű kétség

Törje össze.

 

S áll közöttük gyenge mankón

Támaszkodva,

Mint leomló félben álló

Templom tornya;

Mint oroszlán, mely vas közé

Vagyon zárva,

Ingerkedő, dévaj sereg

Játékára.

 

"Első voltam én a harczon,

Jól tudjátok!

Utolsónak mért hogy éppen

Most hagyátok?...

Jól van igy is! mindenütt csak

Azt kerestem,

Hogyha esem, óh szabadság

Érted essem!"

 

S bátran fellép, égi fény gyúl

Hős szemében...

De a hóhér reszket, sápad

Félelmében.

"Bátrodjál, szegény pára!

Mit félsz nálam?

Jól vigyázz! hogy föl ne borzold

A szakállam!"

 

Olyan vígan megy, mintha menne

Vigalomba,

Nem rabszolga-kézzel ásott

Sirhalomba;

Mintha mi sem vonzaná e

Föld határán.

S bus hazáját váltaná meg

Vére árán.

 

És repiti szellemét az

Angyal szárnya,

S a kinyilt menny becsukódik

Ő utána,

Arad felett zajlik sűrű

Őszi felleg,

Benne vihar, benne villám

Harczra kelnek.

 

Aradi vár! Aradi vár!

Halál völgye,

Honszeretet, vértanúság

Szentelt földje!

Viruljanak környékeden

Vérvirágok;

Örök emlék s hála könnyét

Sirni rájok!

 

 

                                                          Lévay József

Ajánló

Feltöltve: 2015.  okt. 5., hé

Az aradi nap

 

 

Jaj be busan néz az őszi

Nap sugára

Az aradi vártömlöcznek

Ablakára!

Fogva ül ott tizenhárom

Magyar vitéz,

S a hazáért a vérpadra

Fellépni kész.

 

Seregünkben mind vezér volt,

Hős, hatalmas;

Lobogójuk száz csatán is

Diadalmas.

Bátran néznek szeme közé

A halálnak;

Vele szemben nemcsak egyszer,

Százszor álltak.

 

Elitélték mindnyájokat

Szinte lopva,

Szőttek-fontak hamis vádat

A nyakokba.

Bélyegezték felségsértő

Pártütőnek,

Hpgy a tiprott szabadságért

Kardra költek.

 

S uramfia! az itélet

Gyász bitófa,

Mintha rablók, utonállók lettek volna.

Mintha méltók sem volnának

Egy lövésre,

Katonához, férfiúhoz

Illőbb végre!

 

Csikorog a tömlöcajtó

Vasas zárja,

Jertek, jertek hű vitézek

A halálra!

Bucsuzni kell itt egymástól

Mindörökre:

Meg van ásva sirotoknak

Néma gödre.

 

És kijönnek vérző szívvel,

Haloványan,

Kezet fognak, könnyeznek is

Egynehányan;

De az a könny nem a bánat

Gyenge habja:

Egy sincs köztük, a ki hitét

Megtagadja.

 

Most a bucsu már csak egy-két

Katonás szó,

Föld zajából fel magasba

Messze hangzó:

"Isten áldjon! együtt leszünk

Fent az égben,

Élő tanuk árva hazánk

Szent ügyében."

 

És lépdegél akeserves

Útra sorba

A vértanuk dicsőülő

Kis csoportja.

Csaqk egy lépés a bitóról

A menny tája;

Elrepülő lelkeiket

Angyal várja...

 

bottom of page