Egy régi könyvet forgatok.

Valamikor régen, az Úrnak 1908. éve június 28- án kapta Bartha Mária, a Nagykárolyi Magyar Királyi Polgári Leányiskola tanulója. A kisleány szorgalmas volt, és jó magaviseletű, és ezt kívánta jutalmazni Tattay Irén igazgatónő, egyetértésben Jánossy Jolán osztályfőnökkel − mindkettejük aláírása szerint.

     Ez idő tájt kötelező volt hat elemi osztályt kijárni a gyermekeknek, aztán vagy gimnáziumba járhattak, vagy polgári iskola várta őket. Az utóbbi négyosztályos volt. Ez tíz iskolapadban töltött évet jelentett Bartha Mária esetében.

     Akkor is hatesztendős korban lépték át az alsófokú elemi iskola kapuját a gyerekek. A könyvet tehát tizenhat éves kishölgy kapta abból az alkalomból, hogy polgári iskolai tanulmányait minden bizonnyal dicsérettel fejezte be.

A nagyleány a könyvet megérdemelte, mert sűrűn forgatta. Ennyit tudok a könyv eredeti tulajdonosáról. Miután megvásároltam egy nagykárolyi régiségboltban, hazahoztam ’s beleolvastam, úgy találtam, megérdemel ez az 1905-ben kiadott kötet még száz évet. Elvittem egy könyvkötőhöz. Az öreg mester nagyon megszenvedett érte, de a könyv új köntöst kapott. 

     A hányatott sorsú kötet ma az én tulajdonom.

Ma, október 6-án ebből a kötetből idézek egy verset.

     Lévay József a szerzője. Már szinte teljesen elfeledett költő. Méltatlanul, mint ahogyan az utókor méltatlanul felejt el mindenkit, aki szívét-lelkét, művészetét adta, adja hazájának.

1825. november 18-án, Sajószentpéteren született. 1847-ben Szemere Bertalan írnokaként ott volt az utolsó rendi országgyűlésen. Principálisa  révén lett 1848-ban a magyar kormány hivatalos lapja, a Közlöny szerkesztőségének munkatársa.

     A szabadságharc idején hazafias versekkel buzdított a függetlenségi harcra. Munkatársa volt a Pesti Naplónak. Később Miskolcon tanár. 1862-ben a Kisfaludy Társaság tagja. 1863- tól a Magyar Tudományos Akadémia levező tagja, 1895 után – nyugalomba vonulásától – tiszteletbeli tag.

     Költészetét csendes, néha mélabús hang jellemzi, de tanult Petőfitől és Adytól is. Verseit angol, német ,francia, olasz, orosz, román, és héber nyelvre is lefordították.

     Műfordítóként Robert Burns verseit ültette magyarra. A kötet 1892- ben jelent meg.

Fordított latinból Senecát, Molière-t franciából. Nemkülönben Shakespeare Makrancos hölgyét, IV. Henriket, Titus Andronicusát és a Víkereszt, vagy amit akartok c. művét.

Az alábbi versét megzenésítették. Verses ének formájában egy idős göllei juhásztól hallottam, harminc évnél régebben. Már meg is feledkeztem róla. Amikor a könyvben felfedeztem a verset, eszembe jutott a régi emlék, és az idős  ember idő-, és pipafüst-marta hangja a somogyi éjszakában.

Emlékezzünk együtt mind a Magyar  Szabadság hős mártírjaira,  a költőre és az öreg pásztoremberre, aki  csak pár osztályt végzett ugyan, de késő öregségében is hibátlanul  idézte fel a hősök mártír sorsát. S gondolkodjunk el az Ő és magunk hazafiságán! Vajon végig tudnánk-e mondani ezt a verset, vagy akár csupán az aradi hőseink nevét?

Lévay József verséhez