Irodalmi pályaudvar II. 

interjúkötet
 
A második megálló

GYIMESI LÁSZLÓ

Tavaly jelent meg Irodalmi pályaudvar címmel Botz Domonkos és Varga Rudolf közös interjúkötete, amelyben 21 ismert vagy majdnem ismert író, költő vallomásait olvashattuk, pályáról, életműről, világi s egyéb dolgokról. A kötet sikere kikövetelte a folytatást, íme, itt a második megálló, az újabb pályaudvar, amelyben ismét huszonegy utazó osztja meg velünk gondolatait.

 

Ismét vannak közöttük országos hírességek, Kossuth- és József Attila-díjasok, s vannak méltatlanul a szürke zónába szorultak. De nincsenek féltehetségek, akarnok-írók, minden szereplő szavai mögött egy-egy izgalmas életmű aranyfedezete szavatolja a gondolatok hitelességét.

 

Érdemes lenne valamennyi lejegyzett beszélgetést elemezni, összehasonlítani a lényegében azonos kérdésekre adott sokszínű válaszokat, de e sorok íróját most nem a különbségek izgatták. Sokkal inkább az, hogy a kötet egésze együtt milyen üzenetet hordoz a magyar irodalomról, illetve a magyar irodalomnak.

 

Tudjuk, hogy az irodalmi életet lövészárkok szabdalják, a különböző szekértáborok között nincs vagy alig van átjárás. Fájdalmasan hiányzik a folyamatos párbeszéd a különböző iskolák, irányzatok képviselői között, és még fájdalmasabban hiányoznak a tisztázó viták, a világnézeti különbségeken felülemelkedő esztétikai szempontokat érvényesítő disputák.

 

Az Irodalmi pályaudvar II. kötete több szempontból is üdítő kivétel a nagyritkán felbukkanó vitairatok között. Persze, nem vitairat – huszonegy vallomás, mégis, kevés ilyen egyértelmű közös állásfoglalás került mostanában napvilágra. A huszonegy szereplő mind életkorát, mind pályafutását tekintve igencsak különbözik egymástól, ideológiai állásfoglalásuk is más és más, iskoláik, táboraik (ha van ilyenjük), hitük, származásuk sem köti össze őket, mégsem túlzás közös állásfoglalásról beszélni.

 

Többen (sokan) fogalmazzák meg, hogy nincs jobb- és baloldali irodalom, csak jó vagy rossz irodalom van, s érdekes végignézni, hogy az eltérő iskolák hívei milyen egybehangzóan állapítják meg a jó irodalom ismérveit. „Illyés Gyula és Németh László európai értékekhez igazodó „népszolgálatára” ma is szükség volna – mondja Pomogáts Béla. „Az író mindig is a lelkünkkel, sorsunkkal foglalkozik, akkor is, ha nem politizál. Ilyen az irodalom.”- mosolyog ránk Csukás István. „Én a hagyományos Európának szurkolok” – mondja Ágh István.  „Én jó verset ismerek, meg rosszat – vallja Ádám Tamás – Nincs jobboldali meg baloldali vers, csak az esztétika, a művészi színvonal a fontos.” Dobozi Eszter kétségek és remény között vergődve mondja: „Mégis hiszem, hogy a jó ügyeket képviselő erőknek lesz módjuk beavatkozni a vészjósló folyamatokba.” Zsille Gábor üzenete: „A tollforgatók ne legyenek hiú majmok és törtető karrieristák, ellenben legyenek becsületesek, és akkor majd lesz becsületük.” Szarka István versekkel válaszolt csaknem minden kérdésre, nehéz lenne idézni, el kell olvasni az egész interjút, pontosabban el kell olvasni az egész kötetet, mert az általam kiragadottakkal azonos súlyú, tartalmú mondatok mindenkinél, hangsúlyozom: mindenkinél megtalálhatók. Vannak, akik tudósi szinten vagy gyakorló szerkesztőként próbálják a közös becsület vonalát érvényesíteni, ahol lehet, megbontani a szekértáborokat, betemetni a lövészárkokat. Öröm azzal az igénnyel is találkozni, hogy az irodalom művelői végre ismerjék meg egymást, ne csak a kocsmákban vagy a rendezvénytermekben, hanem az olvasás magányában is…

 

Nem tudom, lesz-e majd egy harmadik pályaudvar ezen az irodalmi körvasúton. Azt kívánom, hogy legyen, mert az ilyen beszélgetések emberi módon, tehát nem a zászlók és jelszavak szintjén hozhatnak közel bennünket, íróembereket egymáshoz, hogy ennek a közeledésnek eredményeként a becsületünk is nőjön azok előtt, akik miatt egyáltalán létezünk: az Olvasók előtt. Ha nem lépünk egymás felé, a még olvasó emberek elhagynak bennünket. Ne hagyjuk, hogy igazuk legyen!

 

A kötet szerkesztői, kérdezőbiztosai szerényen, de roppant tudatosan végezték dolgukat, Nem kényszerítették rá a véleményüket az interjúk alanyaira, előszavaikban nem próbálták „osztályozni” a szerzőket. Valószínűleg az volt a törekvésük, hogy a sokszólamúság mögött megleljék az annyira áhított alaphangot, a harmónia alapfeltételét. S mivel az interjúalanyok törekvése sem tért el lényegileg ettől, nagyon alapos, mégis olvasmányos, a bajokat felmutató, összességében mégis optimista kötet került a kezünkbe ennek a második pályaudvarnak a virtuális kultúr-várótermében. Köszönet érte.

 

Ha majd újraindul ez a körvasúti szerelvény, biztosan maradnak továbbra is aktuális, húsbavágó kérdések. A jegyzetíró abban reménykedik, hogy némelyik a következő találkozásunkig érvényét veszti. Valami gond, ha a legkisebb is, talán megoldódik.

 

Gyimesi László

A kötet a Rím Könyvkiadó gondozásában jelent meg

Ajánló

Feltöltve: 2016. máj. 31., héo