Nem szeretjük a bolhát, mert rusnya, pimasz, csíp, szívja a vérünket, viszketést okoz, tisztátalan, egyszóval úgy utálatos, ahogy van. Bilhebolha viszont mindennek épp az ellenkezője, csak szeretni lehet. De hogyan lehet egy vérszívó rovart, egy bolhát szeretni? Hát úgy, hogy a szeretet magából a kicsi lényből, Bilhebolhából árad. Így már könnyű. Talán nem árulok el titkot, ha kimondom, Bilhebolha valójában csak formailag rovar és mese, de lényegét tekintve egyik sem.

     

Bilhebolha egy segítő, tanító mester. Jólelkű, pontosabban ő maga a jólélek. Bolha létére állatok és emberek fülében szeret megbújni. Két kényszerű táplálkozás között beszélget, olvas a gondolatokban, lelkekben, átérzi és érti az emberi világot, és persze az állatit is, segít titkok feltárásában, nehézségek megoldásában. Valahogy mindenkiben a szépet, a jót találja meg. Bölcselkedik, nem is akárhogyan. Mindez varázslatos, sci-fi, fantasy irodalom is lehetne, de nem az, hanem emberi, emberközeli, meseszerű, szeretetteljes. Bizony, a Harry Potter és a South Park után is lehet még eredeti, szép mesét írni, de ehhez olyan tehetség és olyan jóindulat szükséges, mint amilyen Varga Domokos Györgyben lakozik.

     Varga Domokos György írói kiválósága és jólelkűsége korábbi meseköteteiben (Cin-Cin. Igaz mese egy kisfiúról és az ő barátjáról; Fittyfirity – Igaz történet egy hajléktalanról és a csodálatos kutyájáról; Habocska; Egyetlen történet; Tévé a tanyán) is megmutatkozik. Ezek a mesék olyan gyerekeknek és felnőtteknek valók, akik szeretik a bonyodalmak finom, békés megoldásait, a szelíd, hétköznapi hősöket, az igazságot és az igazságosságot. De hát vannak, akik másféle megoldásokat, másféle meséket szeretnek inkább? Bizonyára, hiszen igen nagy a keletje a valóságidegen, képzelt bajok valóságidegen, képzelt megoldásait leíró akciótörténeteknek, melyekben a jók győznek ugyan, de ők is ugyanazon az úton járnak, mint a gonoszok, csak ellenkező irányban. Varga Domokos György meséiben nincsenek gonoszok. Vannak viszont bajos ügyek, konfliktusok, civódások, vívódások, fájdalmak, félelmek, mint ahogy a mindennapi életünkben is. Varga Domokos György meséi nem harccal, győzelemmel, pusztítással szórakoztatnak, hanem kedvességgel, játékossággal, humorral, emberséggel.

     Bilhebolha alcíme: Beavató mesefüzér. Hogy mibe avatnak be Bilhebolha történetei, azt az olvasó kitalálhatja, miután végigolvasta őket, de nem fontos, hogy kitalálja, a beavatás akkor is megtörténik. Én kitalálom: mindennapi bajaink szeretetteljes megoldásainak titkába avatnak be a mesék. Sajnos nem túlzás itt a titok szó használata, mert mai valóságos életünkben az emberi viselkedésből, kapcsolatokból fakadó, illetve azokban felbukkanó terhek, bonyodalmak elrendezésének szeretetteljes módja titoknak számít. És a megoldásoknak nemcsak a gyakorlatából, hanem az elveiből, vagyis az ideákból is hiányzik a szeretet, ami, ha belegondolunk, meglehetősen új fejlemény a történelemben. Bilhebolha, illetve Varga Domokos György ebbe a titokba avatja be olvasóit, szándéka szerint a gyerekeket, anélkül, hogy magát a titkot néven nevezné. Tehát a titok kimondatlan, vagyis titok marad továbbra is, a beavatás technikája ugyanis, hogy bogarat ültet a fülünkbe.

 Bilhebolha minden történetben igen tevékeny. De talán inkább csak közvetítő, sugalmazó szerepe van e vérszívó apróságnak, mert minden mesének van egy vagy több saját főszereplője, akik az események tényleges alanyai. Így találkozunk többek között Töfi kutyával és Kisgazdival; holdvilágképű, égkékszemű leányzóval és a buszon mellette ücsörgő és zenét hallgató fiúval, Loboncossal; aztán Randa Diri bolhacirkusz- igazgatóval; s bármilyen meglepő, de a South Park szereplői: Szten, Keni, Kájli és Kártmen is kaptak egy egész történetet, mégha ez Bilhebolha mesterkedései révén nem is pont úgy alakul, ahogy az ismert rajzfilmben. Továbbá: megismerkedünk egy hajléktalan párral, Kisemberrel és Irénnel; Sötétszem nyomozóval és Niké nyomozókutyával, no meg Csórókámmal, akit Bilhebolha ment meg attól, hogy ártatlanul sittre vágják; egy Abó nevű, számítógépes játékokat kedvelő fiúval, aki repülőgéppel az óceánba zuhan, de mert Bilhebolha épp a fülében csücsül, akármilyen hihetetlen, megmenekül. Ennyiből is sejthető, hogy a mesefüzér tematikája nem éppen szegényes, akad izgalom és kaland bőven.

     Bilhebolha szerepe nem egyszerű. Amellett, hogy pattog és vért szív, mint minden közönséges bolha, soros gazdájának fülében tanyázva olvas annak gondolataiban, az ő szemével lát, színárnyalatok alapján érzékeli a hangulatát, beszélget vele, sugalmazások által igyekszik jó irányba terelni, ha magától nem arra menne. És mindezt, vagyis az összes történetet egy Dini Dani nevű fiúnak meséli el, Varga Domokos György mesekönyvei gyakori szereplőjének. E technikai összetettséghez járulnak a pofonegyszerűnek szintén nem nevezhető történetek.

     A mesék mintha emelkedő sorrendet mutatnának a megértéshez, beavatáshoz szükséges korhatárosság szerint: macska-egér találkozástól indulva, iskolai kiránduláson, bírósági tárgyalótermen, repülőszerencsétlenségen, válófélben lévő családon keresztül eljutunk az élet végéig, pontosabban egy bölcs öregember haláláig. Ezenközben találkozhatunk nyomortanyával, újságszerkesztőséggel, rendőrséggel, pszichológiai teszttel, harcművészettel, gombákból kirakott boszorkánykörrel, ám mindeközben a mese műfajából soha nem lépünk ki. Az írói bravúr persze Dini Danitól, vagyis az olvasótól is igényel némi figyelmet, gondolati munkát. De hát a beavatás szertartása sohasem tehermentes, a beavatandónak bizonyítania kell, hogy megérett a beavatásra. E mesés beavatás esetén az érettség bizonyítéka a megértés. A beavató mester Bilhebolha, vagyis voltaképp a szerző, a beavatandó pedig Dini Dani, vagyis az olvasó. A beavatottság nem igényel naptári értelemben vett nagykorúságot, a mesefüzér a gyermekkor-serdülőkor határán lévő, 7-13 éves gyerekeknek való. Ha pedig a szerző szándéka szerinti beavatottság létrejön, akkor kevéssé valószínű, hogy a majdani kamasz komolyabban összebalhézik a szüleivel, tanáraival, kortársaival, vagy netán veszélyes, rossz útra téved. Ugyan melyik szülő ne szeretné, hogy így legyen? Persze a szülőknek sem árt a – jó esetben ismételt – beavatás, Bilhebolhától a felnőttek is sokat tanulhatnak.

     Íme egy részlet, melyben Bilhebolha az egyik töprengését meséli el Dini Daninak: vajon miként tudná Sötétszem rendőrnyomozót jó útra terelni, amelyről éppen letérni igyekszik: „Ecsetelhettem volna, hogy az igazság igazságot, a hazugság hazugságot szül. Utólag efféle szép és kerek gondolatok terebélyesedtek bennem: »A hazugság, meg a nyomában járó bizalmatlanság penészként terjedő fonalai előbb-utóbb behálózzák és szétroncsolják az igazság erős szövedékét. Azt a szövedéket, amely csodák csodájára összetartja az emberi társadalmat.« Ugye, milyen gyönyörű? Szerencsére az eszem és a lelkem önkéntelenül is bölcsebb volt annál, semhogy ilyen átláthatatlan, bonyolult érvekkel próbáljon előhozakodni. Szinte hallottam, amint nagy gonddal kiválogatott szavaimra Sötétszem röviden rávágja: »Hülyeség!« Ugyanis, kedves barátom, egy dolog látni és megérteni az igazságot, s egészen más dolog másokkal elhitetni és elfogadtatni. Szerényen be kellett magamnak vallani: ez utóbbi képességnek egyáltalán nem vagyok birtokában.”

     Ha Bilhebolhát mint metaforát megpróbáljuk visszafejteni valamiféle valóságos emberi hivatásra, szerepre, tevékenységre, akkor a lelki, szellemi vezető, filozófiai tanácsadó, netán terapeuta „munkakörök” merülnek fel. Nagyon fontos, hogy Bilhebolha nem varázsló, nem bír emberfeletti, természetfeletti képességekkel, nem tesz csodát. Csupa olyan dolgot tesz, amit egy bolha ugyan nem, de egy ember meg tud tenni, ha akar. És éppen ez a mesefüzér lényege, hogy beavasson saját meglévő képességeink ismeretébe és használati módjába. E képességek közül pedig talán a legfontosabb, a másik ember érzelmeinek, vágyainak, gondolatainak érzékelése, figyelembevétele, amit szakszóval empátiának nevezünk. A történetekben nem Bilhebolha oldja meg a bajokat, hanem a szereplők, akik hétköznapi emberek, gyerekek. Bármelyikünk lehetne a helyükben, bármelyikünkkel megtörténhetnek és meg is történnek efféle dolgok, és bármelyikünk képes lehet Bilhebolha példája szerint, vagyis együttérzően és szeretettel megoldani a nehézségeket. Bilhebolha csak segít és beavat, de a beavatás után rá már nem lesz szükség.

     Itt az élete vége felé járó öreg bölcs Mesterrel beszélget: „– Ugye, akkor most a békés halálra várakozik éppen? – Miért tenném? – Mert hogy olyan szép. Mert az élet megkoronázása. Az élet beteljesedése. A mennyország. – Úgyis eljön. Mióta világ a világ, mindenkiért eljött. – Hát ez az! – rázott ki rögtön a hideg. Aztán valami szöget ütött a fejembe: – És mi van akkor, ha a szép halálnak elébe vág az erőszakos halál? Ha, mondjuk, kitörne a háború, és eltrafálna minket egy golyó vagy egy bomba? Vagy itt teremne egy rablógyilkos? Ez mindent borítana, nem? Akkor nincs korona, nincs beteljesülés, nincs mennyország. Fuccs az egész életünknek.

     A Mester mélyen hallgatott. Először azt hittem, hogy most megfogtam, erre már nem tud mit mondani. De aztán észrevettem, hogy csak lázasan keresi a fonal végét: hol fogjon hozzá. Végül ennyit mondott: – Ha hiszed, ha nem, kicsi Bilhebolha: sorsunk a saját fejünkben dől el.”

Varga Domokos György beavató mesefüzére abban igyekszik segíteni, hogy fejünkben jóravaló dolgok lakozzanak, és sorsunk jobbra forduljon. Mindenkinek ajánlott olvasmány, aki szeretne egy békés szigeten időzni, vagy gyermekének mesélni szép, beavató mesét.

 

     Varga Domokos György: Bilhebolha. Beavató mesefüzér. Hét Krajcár Kiadó, Budapest 2016

 

     A könyvismertető rövidített változata megjelent a Lyukasóra 2016/9. karácsonyi számában: