„Kevés tárgyból, alakból komponált képeiből valami csendes szuggesztivitás árad. Hogy mi a forrása, honnan ered belső sugárzásuk, azt nehéz lenne megmondani” – idézi Csapó Györgyöt Dr. Matits Ferenc művészettörténész a Somos Miklós művészete című tanulmányában. A művész az evilági és természetfölötti lét közötti összefüggéseket és egységet keresi, szimbolikája mögött mindig ott rejlik a transzcendensre való utalás – írja. „Szürreális hatású kompozícióin gyakran különböző síkokon zajlanak az események, olykor keretek, belengő vásznak, kendők választják el egymástól a jeleneteket, a térsíkokat.      Választékos színvilága – amely hol meghatározóan kobaltkék, hol zöldes, szürkés árnyalatú – képeinek látomásszerű, sejtelmes lírai hangulatot kölcsönöz. Komoly gondolati tartalmakkal rendelkező művein szigorú rendszerben jelennek meg a táj elemei, a szereplők, a tárgyak.”

     Tanulmányában fölhívja a figyelmet a nyolcvanas években keletkezett alkotások visszafogott színekre épülő szerkesztésére és különös intimitására, a színkontrasztoktól és drámai képszerkesztéstől mentes bensőségességre és harmóniára.

     A festő s a néző kapcsolatának érzékeltetésére, egy 1972-es műcsarnoki Somos-kiállítás kapcsán, Horváth György művészettörténész, újságíró által írott korabeli kritikából idéz: „Tárlatának termeiben járva ugyanis le kell szögeznünk: a többször is megerősítettnek tűnő benyomás ellenére, nem misztikus, sőt még csak nem is a miszticizmus felé hajló ez a piktúra. Mert igaz ugyan, hogy vannak – s miért ne lennének? – legendákra, emberi életünk hagyományaira utaló jegyei és jelei. Ám Somos nem merül soha általuk a meddő ikonografizálás »mélységeibe«. Sőt – egyetlen egyszer sem hagyja homályban mondanivalóját: szimbólumai és utalásai a legtöbb esetben áttörik a célzások falát, s konkretizálódnak, egyértelművé válnak a gyökereikkel kontaktust teremtő néző számára.”