Feltöltve: 2018. jan. 10., hé
Varga Géza: „Magyar hieroglif írás” című könyvéről
LAKATOS JÓZSEF
A szerző nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy keresse, kutasa, összefoglalja és fölmutassa írásunk legősibb jegyeit, jeleit, és bizonyítsa azt, hogy amit székely–magyar rovásírásnak nevezünk, az az itt lakó magyar emberek szellemi terméke, öröksége.
Ezt az írást a görög „hieroglif” szóval szent jeleknek nevezi. Ezt lehet szó szerint is érteni, és átvitt értelemben is, mint a legértékesebb kincs.
Varga Géza az Őrség déli részén fekvő Velemérben lakik. Számára ez a Világ Közepe, ahol csak körül kell nézni, és észrevenni a Szent Jeleket; a tetőcserépen, a faragásokon, a fazekasok által készített tálakon, köcsögökön vagy a hímzett párnákon, a házoromzatokon, a szerszámokon.
Ez a kultúra az, amit hódítóink lenéztek, és elmaradottnak, provinciálisnak neveztek; a latinok, a germánok és mások. Mégis ezek a hódítók tűntek el, szűnt meg birodalmuk – a lenézett helyi kultúra pedig még ma is virágzik.
Igen kifejező az, hogy a magyar nyelvben a képzőművészt képírónak nevezték. Így van ez több keleti országban – Kína, Japán –, ahol a festőművészek a szép-írás művészei is. Kép-írás, képírás – a látás műfaja. Ez is anyanyelvünk, amint van szó-béli vagy zenei anyanyelvünk is. A zene és a szó könnyebben terjed, a képírásunk lassabban, és ezért a hagyományokat jobban őrzi! Ott rejtőznek benne a magyar ősvallás, a magyar mitológia szimbólumai. Gondoljunk csak a „Dozmati regösének”-re, vagy egy keresztszemes hímzésű beregi párnára. Ennek alapmotívuma a keresztöltés, amit az ottani nyelv IGÉ-nek nevez.
Megkérdezhetjük, melyik nyelvben van ez így a magyar nyelven kívül? Egyikben sincs így! Az ősnyelvet beszéljük talán? Ez ma már nem kérdés. Kijelentő mondatban is leírhatjuk. Igen, az ősnyelvet beszéljük, és értelmes szavakat mondunk, rendezett nyelvtannal, árnyalt és kiterjedt szókinccsel rendelkezünk.
Varga Géza minden írása, könyve erről szól. Ez az utóbbi a korábbi művei összegzése. Tennivaló természetesen még akad; a székelykapuk, a hímzések, a szerszámok, a festett-kazettás templomi mennyezetek – még sok meglepetést tartogatnak. Olvasni kell tudni őket.
E könyvnek ott a helye minden magyar ember könyvespolcán.
Sárvár, 2018. január
Lakatos József
Apahidai hun csat
Gizella kincs, turul jeltábla
Czibor Imre: magasságos időisten köve táblázat
A kötet összefoglalója
E kötet a magyar hieroglif írást mutatja be, amelyről eddig nem sokat tudott az írástudomány. A hieroglifikus írásrendszer felismeréséhez a székely írás eredetének négy évtizedes kutatása: írástani, történeti, nyelvi, régészeti, építészeti, genetikai, matematikai, mitológiai adatok és megfontolások vezettek el.
A székely írást ma alfabetikusnak tekintik és betűző módon használják, bár évszázadok óta ismert, hogy vannak többhangértékű jelei is. E szó- és mondatjelek az írásunk előző, hieroglifikus használati módjának maradványai. A hieroglifák és párhuzamaik napjainkig megtalálhatók a népi, uralmi és vallási jelhasználatban, a régészeti leleteken meg a klasszikus ókori írások jelei között is.
A magyar hieroglif írás jelkészlete kb. 50 000 évvel ezelőtt alakult ki a Közel-Keleten. Mintegy 20-50 jelét az onnan szétrajzó Homo sapiens sapiens csoportok vitték magukkal Eurázsia és Amerika távoli tájaira. Az ősvallás igényeinek kielégítésére szolgált; jelkészlete a vallási jellegű használatnak köszönhetően maradt fent és lett a későbbi írások alapja. A kötet külön szócikkeket szentel 41 magyar hieroglifa, a legfontosabb írásrendszerekkel meglévő kapcsolatuk és a hieroglifikus írás sajátosságainak bemutatására. Feltárul a jelek képi tartalma és az akrofónia folyamata is.
Az új adatok segítségével néhány kőkori szöveg érthetővé és olvashatóvá vált. A hieroglifikus írást egy magyarral rokon ősnyelv számára alkották meg, amely azonos lehet a Bibliában említett, a nyelvek összezavarodása előtt használt nyelvvel. Az írástörténeti összefüggések alátámasztják Götz László, Mario Alinei, Otto von Sadovszky, Csőke Sándor és mások felismeréseit a távoli kultúrák rokonságáról.
Az írástani és nyelvi jellemzők – társulva a pentatóniával meg a piramisépítést eredményező hegykultusszal – egyetlen centrumból kiindulva terjedtek el a világ távoli tájain, még a kőkorban. Ugyanannak az etnokulturális folyamatnak a különböző elemei, az emberi civilizáció alapkövei ezek.
Hieroglif írásemlékeink tanúsága szerint a magyarok a hunok utódai, jelhasználatuk egykor közös volt a sztyeppi és más népekkel.
Ajánló
