top of page

Vásárainkra szeretettel meghívjuk és várjuk a termelőket, kézműveseket. A tavalyi tavaszi tapasztalatok alapján nagyobb létszámú látogatottsággal számolunk. Miként eddig is, a vásárt a helyi és környékbeli hirdetési eszközökben ( TV-k, hirdetési újságok) népszerűsítjük.

 

Árusítani csak magyar kéz által készített/termelt árut lehet!

 

A vásárral egy időben kulturális rendezvények is lesznek.Költségeink fedezetére a vásár, az érkezéskor fizetendő, egyesületünket támogató adományokat elfogadunk. Ezt a rendezvény költségeihez való hozzájárulásként kérjük érkezéskor befizetni ( 3.000.- Ft-ot.).

 

Helyszíne:

 

Siófokon, az „Édenkert Panzió” területe, mely a Szabadi-fürdő vasútállomással szemben található ( a 70-es út mellett, Siófok keleti végénél.).

 

A terület szépen parkosított, fás, nagyszámú parkolóhely áll rendelkezésre. Kültéri világítás is van, ezért nem zavaró a korai sötétedés. Kulturált mosakodási lehetőség, WC áll rendelkezésre.

 

A Siófoki Magyarok Vásárát havi rendszerességgel tartjuk, így biztosítva, hogy a közönség odaszokjon, továbbá a részvétel az árusoknak előre tervezhető legyen. Ennek megvalósítása érdekében köszönettel veszünk minden javaslatot, észrevételt.

 

Az időpontváltozás jogát fenntartjuk, erről külön értesítést teszünk közzé!

 

A területet a kora reggeli óráktól lehet elfoglalni, legkésőbb 8.00 óráig. A kipakolást 9.00 óráig kell elvégezni, a rendezvényt 10.00 órakor nyitjuk meg, és az esti órákig tart.

 

Kapcsolat:

Varga László 

tel: 20/9350-322 

e-mail: vargal@supraktv.hu

 

Szervező:

Civilek a Nemzetért kh. Egyesület, Siófok

Ajánló

Feltöltve: 2014. március 28., hé 

2014. tavaszi időpontok:

Húsvéti Vásár: április 12.

Májusi Termelői és Kézműves Vásár: május 17.

Juniális és Vásár: június 14.

2014. évi vásárnaptár

Civilek a Nemzetért kh. Egyesület, Siófok
bottom of page