A két hete Széchenyi-díjjal kitüntetett Andrásfalvy Bertalan pécsi néprajztudós, egyetemi tanár, a magyar nemzeti konzervatív oldal ikonja a földkérdéssel kapcsolatban Ángyán József volt államtitkár védelmére kelt egy, a Magyar Nemzetben január 10-én megjelent cikkre írt válaszában, amelyet végül a budapesti konzervatív napilap nem közölt le (az írás az Új Idők című folyóiratban viszont megjelenhetett). Erről is kérdezte munkatársunk és arról is, mi lesz a magyar föld jövője. 

 

A professzor által vitatott, Magyar Nemzetben megjelent cikkben Zsolnay Miklós agrármérnök, igazságügyi szakértő pálfordulást emlegetett az államtitkárral kapcsolatban. Azt írta, az Ángyán József által képviselt, a környezet- és természetvédelmet előtérbe helyező s az iparszerű mezőgazdálkodást határozottan elvető elképzelés a reálpolitikai szükségszerűségekkel megalkudni kénytelen hivatalos agrárpolitikával jelenleg nem minden elemében illeszthető össze. 

 

– Pálfordulásról véleményem szerint szó sincs, hanem sokkal inkább arról, hogy a volt államtitkár kitart eredeti nézetei mellett – kezdte Andrásfalvy Bertalan, az első szabadon választott (MDF-) kormány kulturális minisztere. 

 

Mint hozzátette, Ángyán nemcsak a környezet- és természetvédelmet helyezi előtérbe az iparszerű, vagyis a termelő, a vállalkozó lehető legnagyobb hasznát, profitját hajhászó érdekével szemben, hanem az ország lakosságának két-három nemzedékkel ezelőtt még döntő többségét alkotó, vidéki részének, így az egész magyar nemzet érdekét is. 

 

A pécsi néprajztudós számtalan példát felhoz a nagyüzemi gazdálkodás természetre gyakorolt káros hatásaira: az egész – korábban több, kisebb parcellából álló – domboldalak egybeszántása növeli a talaj erózióját, rombolja a biológiai diverzitást. A szerves trágya helyett alkalmazott műtrágyák pedig tovább fokozzák a termőföld kimerülését. 

 

Andrásfalvy Bertalan válaszcikkében megemlítette a pécsi hőerőmű új szalmatüzelésű blokkjának várható negatív hatásait, mondván, ha ezen szerves anyagok sem kerülnek vissza a földbe, az tovább gyorsítja annak kimerülését. 

 

A Széchenyi-díjas tudós továbbá vitába szállt Zsolnay Miklós azon gondolatával, miszerint az 1945 után létrejött kis- és törpebirtokok nagy része képtelen volt a hatékony termelésre, amelynek következtében néhány év alatt 250 ezer gazdálkodó hagyta el földjét. 

 

A professzor munkatársunknak azt mondta, a második világháború alatt kifosztott vidék csodálatos gyorsasággal tért magához, és 1949-re több ágazat jelentős kivitelre volt képes, miközben egyre keményebb adóztatási és beszolgáltatási kötelezettséggel szembesültek a gazdák. A háború után sem eszközökben, sem anyagiakban nem kaptak semmiféle állami támogatást a gazdálkodás megindításához, folytatásához. Andrásfalvy Bertalan szerint szintén a kisebb gazdaságok mellett szól, hogy az 1960 és '85 között jelentős exporttermelő magyar agráriumban a kivitel nagy részét a háztáji gazdálkodásból származó termékek adták. 

 

Az ágazatot érintő, a rendszerváltás után bekövetkezett privatizáció okozta változásokkal kapcsolatban azonban mindkét szerző egyetért. Idézet Zsolnay Miklós írásából: 

 

A tényleges átalakulás a hazai privatizációnál megszokottak szerint a politikai hatalmat gazdasági hatalommá átmentő kádárista agrárelit akarata szerint zajlott le: a téeszmenedzsmentek kimazsolázták a termelőszövetkezetek legértékesebb vagyonelemeit, a tulajdonosváltás során szétaprózott föld az új tulajdonosok krónikus pénzhiánya miatt tőkeerős személyekhez vagy vállalkozásokhoz vándorolt, s így nem az agrártermelésre újonnan vállalkozóké, hanem a belföldi spekulánsoké lett; a földtulajdon és földhasználat szétvált. 

 

Andrásfalvy Bertalan szerint éppen a fentieknek köszönhetően jött létre az a földbirtokszerkezet, amelyhez hasonló csak a gyarmatokon van. 

 

– Az összes gazdaságok nyolc százalékát adó legnagyobb üzemek kezén van a földalap 90 százaléka – idézte a néprajztudós Zvi Lermann, a Világbank vezető agrárgazdasági szakértője által 2000-ben közzétett adatokat. Hozzátéve: azóta a nagyüzemi tőke- és földkoncentráció még csak fokozódott. 

 

– Ezt az óriási, kétes módon megszerzett földterületeket birtokló, az uniós támogatások több mint háromnegyedét felvevő, érdekeiket keményen érvényesítő társaságot merte Ángyán József oligarcháknak, zöldbáróknak nevezni. Akiknek felelősségre vonásáról reálpolitikai meggondolások alapján le kell mondanunk – fogalmazott az eredetileg a Magyar Nemzetnek elküldött, de végül az Új Idők című folyóiratban megjelent válaszcikkében Andrásfalvy Bertalan. 

 

A néprajztudós szerint a családi gazdaságok működése mellett a tapasztalat és a hagyomány szól – ráadásul tízszer annyi embert tudnának eltartani, mint a nagyüzemek. Ezenkívül pedig csak ez a művelési mód képes megőrizni a megművelt föld termőerejét, és mindezt úgy, hogy az állattartáson keresztül kihasználja, értékesíti a mezőgazdasági termelés egészét. 

 

– Történeti demográfiai kutatások bizonyították, hogy csak a természettel együttműködő családi gazdaságok tudtak elégséges, a nemzetet fenntartó utódot felnevelni. A városok és mezővárosok elnéptelenedtek volna már a 13. században, ha nem jöttek volna távoli falvak fiataljai e helységekbe. 

 

Andrásfalvy Bertalan nem kívánt részletesen kitérni arra, hogy válaszcikke miért nem a Magyar Nemzetben jelent meg, de mindenképpen fontosnak tartotta, hogy a földügyben, amelyet első számú nemzeti ügynek tekint, elmondja kutatási eredményeit. 

 

(forrás: kielegyenafold.hu − Zöld Válasz)