Új történelem

Az új munkahelyemtől a napokban telefont kaptam, én magam választhattam ki a típust.Az akciós listáról egy intelligens telefont választottam, Windows Phone 8 operációs rendszerrel. Még örültem is neki, mert a többi „intelligens” társa androidos, s az effélékről kiderült már, hogy a személyes adatok lopására is alkalmas.

   A Windows Phone 8 erre nem „alkalmas", hanem – ez maga a törvényesített „Totális Kontroll”.

   De ezt akkor még nem tudtam, örömmel vettem kezembe az új masinát. Azon nem lepődtem meg, hogy az első bekapcsoláskor „telepíteni” kell a telefont, de azon kissé igen, hogy van az ajánlott „Szokásos” telepítési módtól eltérő, „Egyedi” telepítési lehetőség is

     Kíváncsi ember lévén, ezt választottam. Megdöbbenve láttam – s kapcsoltam ki rögtön – a „Személyes adatok megosztása a Microsofttal” és a „Telefon követése” opciókat. Még több hasonlót is kikapcsoltam, de már nem emlékszem pontosan rájuk, sőt, talán az iméntiek elnevezése sem teljesen szabatos. De a funkcióra jól emlékszem.

    Ezután még további meglepetések is értek.

    A korábbi telefonomról a telefonkönyvet áthozni csak „Microsoft fiók” közvetítésével lehet.„Csak 1 perc a létrehozása, és teljesen ingyenes!" – ajánlgatja a telefon. Nem teszem: az óceán túlsó partján lenne...  

     Az interneten való keresgélés után kiderül, hogy a telefonkönyv áthozása lehetséges Bluetooth-on keresztül is, szerencsémre képes rá a régi készülékem.

     Telefonálni most már tudok, de milyen jó lenne, a telefonom tudna térképet is kezelni, meg GPS is lenn benne... ha letölteném rá az ingyenes alkalmazást.

     Igen ám, de letölteni is csak Microsoft fiókon keresztül lehet. Jó, akkor majd adatkábelen keresztül teszem rá, az van hozzá.Mégsem lehetséges: hosszas, internetem való keresgélés után sem lelni meg a módját.

     A gyerekeim is nyúznak: tele van a telefon törölhetetlen játéklinkekkel – ezek egy része ingyenes volna, viszont mindegyik csak letöltés után működne – ha lenne Microsoft fiókom.

     Az egyetlen letöltés nélküli olyan agresszív, hogy az már a gyerekeimnek is sok.

     Többféle trükkel is megpróbálok felcsempészni rá egy (szerintem is) ügyes játékot, de keményen ellenáll.

     Tud valaki segíteni?

 

     Végül megadom magam, létrehozok kamu névvel egy fiókot.

     Szöszmötöl, szöszmötöl a telefonom, mielőtt megkezdené a kiválasztott játék és a térkép letöltését.

     Gyanút fogok: óvatosságból egy másik számítógépről – nem a sajátomról, mert arról tudok, hogy a számítógép már követhető -- bemegyek az Amerikában levő postafiókba, és némi kutatás után meg is találom az ÖSSZES NEVET ÉS TELEFONSZÁMOT, ami csak a telefonomban volt.

     Többféle trükkel is megpróbálom az adataimat úgy törölni, hogy a telefonomban megmaradjon, de nem lehet: ha a telefon valahogy internetet lát (nem csak WiFi-n keresztül, hanem a telefon szolgáltatón keresztül is), azonnal törli a névjegyzéket.

     Ezek után már Bluetooth-on keresztül sem jön át a régi telefonomból a névjegyzék.

     Tud bárki segíteni?

 

     Szívesen használnám az ingyenes GPS lehetőséget, ha ismeretlen helyen járok: de a telefonom pontosan „tudná”, hogy most hol tartózkodom, s vele együtt a Microsoft is. „Ha nagyon szükségem van rá, bekapcsolom, de utána rögtön ki" – ezt a megoldást választom.

     Sok más ingyenes szolgáltatás is ajánlja magát: közösségi oldalakhoz való csatlakozás, elektronikus pénztárca (bankkártya- és egyéb kártya-adatokkal), az összes fényképem megoszthatom másokkal, csevegésre meghívhatok másokat, minden bevásárolni valót megoszthatok a családtagjaimmal, bármiről véleményt mondhatok, és még rengeteg, általam nem ismert „szolgáltatás” is elérhető, természetesen minden a fiókon keresztül.

     Milyen szép, hogy mindez teljesen törvényesen!

 

     Szemelgetek az adatvédelmi nyilatkozatból.

 

„A Windows Phone-telefon és a kapcsolódó szolgáltatások használatának egyik velejárója, hogy a felhasználótól a telefonon használható funkciók és szolgáltatások engedélyezéséhez, illetve a kért vagy engedélyezett tranzakciók végrehajtásához adatokat kell gyűjtenünk.”

 

     Kell. Hmmm. Valaki kötelezi a Microsoftot? Esetleg törvény, vagy hivatal?

 

„A telefonon elérhető webes funkciók – például a Windows Phone Áruház (a továbbiakban „Áruház”) és a Játszótér – használata során a webhelyeinken tett látogatásairól is gyűjthetünk adatokat. Adatokat gyűjthetünk például webhelyeink meglátogatott vagy letöltött oldalairól és tartalmairól, továbbá a webhelyeinken végrehajtott műveletekről, például a tartalmak és alkalmazások kereséséről, az alkalmazások és tartalmak vásárlásáról, illetve a tartalmak online lejátszásáról.”

 

„... Microsoft-funkciók és -szolgáltatások által gyűjtött ADATOKAT EGYESÍTHETJÜK a Microsoft más termékei és szolgáltatásai által gyűjtött adatokkal. A felhasználóról a telefonon gyűjtött adatokat MÁS CÉGEKTŐL SZÁRMAZÓ ADATOKKAL IS KIEGÉSZÍTHETJÜK.”

 

„A telefon aktiválásakor és internetes funkciók használatakor a telefon elküldi a rá vonatkozó adatokat („általános készülékadatok”) a Microsoftnak, illetve a megtekintett webhelyeknek "

 

„Ha egy adott funkció vagy szolgáltatás adatokat küld a Microsoftnak, egyúttal az általános készülékadatokat is elküldi. A Microsoft az aktiválási adatokat megoszthatja telefongyártó partnereivel."

 

„biztonsági okokból a Microsoftnak a telefonhoz tartozó TELJES IMSI AZONOSÍTÓRA, ILLETVE A TELEFONSZÁMRA IS SZÜKSÉGE LEHET."

 

„a meglátogatott webhelyek (a Microsoft által szolgáltatottak is) tárolhatják a fiókkal vagy a telefonnal kapcsolatos TARTÓZKODÁSIHELY-ADATOKAT.”

 

„a Microsoft helymeghatározási adatbázisa gyűjtheti a telefon által elérhető Wi-Fi elérési pontok MAC-címét és jelerősségét.”

 

„A Microsoft helymeghatározási adatbázisa ezen adatok alapján számítja ki és küldi el az azt kérő alkalmazásnak, szolgáltatásnak vagy webhelynek a telefon hozzávetőleges helyét.”

 

„A felhasználók adatai emellett cégközi tranzakciók ... esetén is kiadhatók.”

 

     Az adatvédelmi nyilatkozat negyedéig sem jutottunk el, de nem szeretném tovább szaporítani a szót: mindez csak a jobb szolgáltatások kifejlesztése érdekében...

    Vagy nem?

    Mit gondoltok, 3 év múlva kapható lesz olyan telefon, ami nem „követi” a gazdája minden lépését?

    A SZÉP, ÚJ, ORWELLI VILÁG MEGÉRKEZETT. Még szerencse, hogy nem megy be mindenhova: otthon védve vagyunk. Mindaddig, amíg nem akarunk szellőztetni, vagy nem akarunk az ajtón kilépni.

   Vagy tévednék?

 

    EGY SZILAJ CSIKÓ-OLVASÓ

 

    (Ui.: Mit lehet tenni, azon kívül, hogy visszaadom a telefonomat?)

Okos telefon és orwelli szabadság

Feltöltve: 2014. március 30., do

OLVASÓNKTÓL

Kedves Szilaj Csikó!