top of page

Kakukk

Feltöltve: 2015. szept. 15., hé

Tanulmányaim egy része e két minőség megfigyelésére irányul: a lélek és a személyiség viszonyára. Sokáig fogalmam sem volt, hogy ez a két dolog két külön álló része a belsőnknek. A személyiség teljesen más tartalommal bír, mint a lélek. Teljesen más az eredetük, de mindkettő a szerves részünket képezi, és normál esetben nem létezhetnek egymás nélkül bennünk. Számos esetben a személyiségünk részeként hallottam értelmezni a lelkünket. Azonban tapasztalataim szerint ez nem így van. A személyiségünk, amely számos esetben meghatározza viselkedésünket, érzelmeinket, gondolkodásunkat – fogantatásunk óta gyarapítja tapasztalatait, alakítja kinézeteit, viszonyul a környezetéhez. A lélek nem ilyen, mert (némely elgondolások szerint fogantatásunkkor testünkhöz „csatlakozik”) egy állandó minőséggel bíró részünk. Sokszor nehéz megállapítanunk, hogy egy-egy sugalmazás valóban a lelkünkből származik-e, vagy a személyiségünk szándékáról van-e szó, aki szeretné megvalósítani saját elképzeléseit rajtunk keresztül.

 

Talán furcsán hat, hogy a személyiségről úgy írok, mint egy különálló lényről, aki mint egy diktátor él bennünk. Azonban a teljességhez hozzátartozik, hogy minden tettünket az életünkben a bennünk felhalmozódott tudatos és tudattalan tapasztalatok irányítják, ha hagyjuk. Tehát a fontos kérdés, hogy miként különböztetjük meg a bennünk felmerülő sugallatokat.

 

Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kaphassunk, ismernünk kell a személyiség és a lélek közötti különbségeket. A személyiség fontos ismérvei az érzelmek: harag, bánat, bűntudat, féltékenység, félelem, öröm, önteltség, büszkeség stb. Ezeket az érzelmeket nem jónak vagy rossznak bélyegzem, hanem a személyiség ismertetőjegyeinek! Ezzel szemben a lélek érzete egy sokkal finomabb, és az éles kilengésektől teljesen mentes. A nyugalom állapotához lehetne óvatosan hasonlítani a személyiség érzelmeihez képest, de a nyugalom érzésénél mégis jóval aktívabb érzet. Talán azt tudnám írni, hogy egy egyenletes és határozott áramlatról van szó. Az általunk ismert, tapasztalt érzelmek sok esetben hevesek, de még a kisebb amplitúdójú érzelmeink is háborgó hullámverések a lélek érzetéhez viszonyítva.

 

Éppen ebből a különbségből adódik, hogy nem egyszerű számunkra rálelni a bennünk lévő lélekre. Túl hangosak a személyiségünk zajai, mely zajok elnyomják a lélek finom rezgésű, halk hangját. Személyiségünknek fejlődésre van szüksége, hogy egyre jobb és jobb lehessen. Egyes elgondolások szerint a léleknek is vannak fejlődési lehetőségei, lépcsői a több élet során. Más elgondolások szerint a lélek része az isteni minőségnek, mely tökéletes, és mint olyannak, nincs is szüksége a fejlődésre. A mi feladatunk csupán annyi, hogy ráleljünk erre az isteni részünkre, és eggyé váljunk vele.

 

A személyiségünk a maga tapasztalatai alapján irányít bennünket, és a maga által meghatározott célok felé visz minket − sokszor a megkérdezésünk, beleegyezésünk nélkül. Amennyiben azt érzékeli, hogy megkérdőjelezzük őt, beveti az érzelmek „fegyvernemét”, amellyel egyértelművé teheti cselekedeteink irányát. A lélek ismeri a számunkra legmegfelelőbb utat, amire teremtődtünk, miközben mindig meghagyja a szabad választás lehetőségét. Nem várja el tőlünk, hogy az általa jónak tartott úton járjunk. Nem tesz egyebet, mint sugalmaz, és a döntést ránk hagyja. Míg a személyiség él bennünk – akár a furdalás sanyargató érzésével –, hogy jobb belátásra bírjon minket, addig a lélek elfogadja a döntéseinket – miközben folyamatosan suttogja fülünkbe a helyes irányt. A személyiség néha elítél minket, ha nem az ő óhaja szerint cselekszünk! Nem riad vissza a bűntudat érzését kelteni, ha ellenállunk szándékainak. A lélek sohasem neheztel, nem ítél el minket hibáink miatt, mert nem ilyen a természete.

 

Számos különbséget, ismérvet lehetne még sorolni, azonban már e különbségek ismerete is segíthetnek nekünk, hogy felismerhessük, honnan érkeznek számunkra a megfelelő sugalmazások.

 

Lélek és a személyiség

FAZEKAS JÓZSEF
bottom of page