Kultúra

Valamikor réges-régen, a gyönyörűséges Bükk hegység rengetegében, egy hegy tetején állt egy kicsi vár. Még az ellenség is elkerülte, nem tartotta fontosnak, hogy megostromolja és elfoglalja, mint a többi környékbeli várat. Csönd és nyugalom uralkodott az ódon kövek között.

   Nem is laktak ott túl sokan. A vár gazdáján, az öreg várkapitányon kívül csak néhány ellustult várvédő katona ásítozott reggeltől estig és estétől reggelig. Unalmukban naphosszat csak aludtak vagy kortyolgatták a borocskát, amit a környék jobbágyai hoztak nekik, hogy gigájuk ki ne száradjon. Ezért estefelé, ahányan csak voltak a várban, úgy berúgtak, hogy alig álltak meg a lábukon. Legtöbbjük ott, ahol volt, eldőlt, mint egy zsák makk, és reggelig meg sem moccant.

Soha nem volt ebből baj, mert nem kellett tartaniuk az ellenségtől. Messze elkerülték a portyázó török hordák a várat. Kivéve egyszer, amikor tizenkét török ólálkodott az erdőben, és véletlenül ráakadt a kicsi várra.

   Kihaltnak tűnt. Semmi mozgás nem látszott benne. Hogyan is látszott volna, amikor a bent lévőek részegen feküdtek szanaszéjjel, ahol éppen ledöntötte őket az isteni nedű.

   Éjszaka volt, és a törökök elhatározták, hogy belopóznak a várba. Minden vágyuk az volt, hogy kikémleljék, milyen kincset rejtenek a falak. Álruhát öltöttek, és szegény vándorkereskedőknek öltöztek, akik bebocsátást kértek éjszakára a várba.

   Sokáig dörömböltek a kapu vastag fa ajtaján, de senki nem sietett fogadásukra.

   Végül a törökök bementek a várba, és legnagyobb meglepetésükre, ott, ahol az őrnek kellett volna strázsálni, egy kecske hevert a kövön. Egyet mekegett, amint meglátta a jövevényeket.

   A jövevények nem tudták mire vélni a dolgot. Amint beljebb mentek a várba, mindenhol kecskével találkoztak.

Majdnem elfelejtettem mondani: az öreg várkapitánynak volt legalább száz kecskéje. Mivelhogy mindenki részegen fetrengett valahol, még a pásztor is, ezért az állatok szabadon kóborolhattak a vár területén. Ha akartak, bemehetek még a vár urának a hálószobájába is.

   A sok kecske láttán a vándorkereskedőnek öltözött török azt hitte, hogy ebben a várban a kecskék az urak. Furcsállták ezt a várvédő kompániát. Ilyennel még nem találkoztak. Rosszat sejtettek. Ők is tudták, hogy a kecske az ördög kedvenc állata. Nem jó vele ujjat húzni. Jobb lesz, ha most mindjárt kereket oldanak, és eltakarodnak a környékről.

   Mentek is volna vissza, ahonnan jöttek, de olyan dolog történt, amire még csak álmukban sem mertek gondolni. Amikor beléptek az ajtón, egyikük véletlenül becsapta az ósdi tákolmányt, melynek hatalmas zárszerkezete úgy bezáródott, hogy emberfia azt nem tudta kinyitni.

   Hiába próbálkoztak vele. Az ajtó nem nyílt ki.

A nagy zajra egyre több kecske gyülekezett a kapunál. Azt hitték, hogy már reggel van, és mennek a közeli rétre legelni, mint mindig.

Jajgattak a törökök. Allahhoz rimánkodtak segítségért, de az csak nem akarta megmenteni híveit. Nem mutatta meg nekik, hogyan tudnának kijutni a várból.

Futkostak a várban le s föl, és közben keservesen jajveszékeltek. A kecskék mindenhová követték őket. Akárhová mentek, állandóan a nyomukban voltak.

Biztosra vették, hogy a várban maga az ördög lakik, kecskék képében.

Hiába fogadkoztak, ha kikerülnek innen élve, akkor meg sem állnak hazáig, de kérésüket senki nem hallgatta meg.

Lassan felkelt a Nap, sugarai bearanyozták a vidéket, és a vár népe ébredezni kezdett.

Meglepődve látták, hogy a vár egyik szegletében egy tucat török álruhába öltözve reszket. Körülöttük legalább száz kecske mekegett, nem engedte őket elfutni.

– Nézzétek – kiáltott fel a vár kapitánya – kecskéink törököket fogtak. Köszönet ezeknek az állatoknak, nem engedték ellenséges kézre kerülni a várat. Javaslom, ezentúl legyen a neve Kecskevár, királyának pedig kinevezem ezt az öreg bakot. Alattvalói legyenek a rabul ejtett törökök, akiknek életük végéig szolgálniuk kell ezeket a nemes állatokat.

Így történhetett meg, hogy ettől a naptól kezdve az itteni kecskéknek úri életük volt. A tizenkét alattvaló szünet nélkül leste kívánságukat. Ha az öreg kecskekirály friss füvet kívánt, akkor, ahányan csak voltak, mind egyszerre ugrottak, és futottak, hogy azonnal teljesítsék a kérését.

Ezen a vár népe kitűnően szórakozott, főleg akkor, ha a kupába finom bor is került.

Megkínálták vele a törököket is, akik eleinte szabadkoztak, nem akarták elfogadni az itókát. Féltek, hogy Allah megorrol miatta, hogy igazhitűként isznak a gyaurok borából. De amikor a várkapitány rájuk parancsolt, hogy emeljék poharukat a kecskekirály egészségére, úgy megijedtek, hogy ész nélkül mindjárt lehörpintettek egy-két kupa bort. Féltek, ha nemet mondanak, akkor a kecskékben lakozó ördög elviszi a lelküket.

Egy-két kupa borból három-négy, sőt több is lett. Végül annyira megkedvelték a közeli hegy nedűjét, hogy állandóan magasra emelgették a poharakat a kecskekirály egészségére.

Feltöltve: 2013. szeptember 19., hé

Kecskék királya

Apáti Kovács Béla