Idén nyáron második alkalommal került megrendezésre a Halásztelki Művésztelep. Jómagam − résztvevő-ként, valamint a Szilaj Csikó honlap külső munkatársaként és mint grafikus, képzőművész − különleges élményekkel és barátságokkal gazdagodtam általa. Véleményem szerint egy halásztelki művésztelepen való részvétel nemcsak különleges megtiszteltetés, hanem a művészvilágban oly fontos hovatartozás szempont-

jából is lényeges dolog. A mai, rendkívül rohanó és elidegenedett világunkban nagyon fontos a művészek számára, hogy kicsit kiszakadjanak az alkotói magányukból, és újabb impressziókat, benyomásokat, eszméket cseréljenek egymással. Erre teremtett különleges alkalmat nekünk ez a lehetőség.  Szállást és alkotói teret a református egyház biztosított számunkra. A tábor végén, augusztus 20-án, a kész alkotásokat egy alkalmi tárlaton, a Malonyai-kastély kerítésére függesztve lehetett megtekinteni.  Ez remek hangulatú összejövetel volt, melyre sokan kíváncsiak voltak a településen. A meghívott művészeket összefogó és pártoló kezdeményezést a Halásztelek Összművészeti és Kulturális Egyesület valósította meg, melynek elnöke Bagaméry Ábelné Hatvany Viktória festőművész. Az ő ötletéből formálódott valósággá a nyári művészeti tábor. Elsőként vele beszélgetek művésztelepi terveiről és céljairól.

 

− Mikor fogalmazódott meg az egyesületben a művésztelep létrehozásának a gondolata?

− A művésztelep és a Halásztelki Művészek gondolata az én fejemben fogalmazódott meg sok évvel ezelőtt. Azonban csak két éve realizálódhatott − egy városi cikk segítségével −  az álmom. Ez a cikk a művészetemről szólt, és ott említettem meg, hogy szeretnék egy művésztelepet létrehozni Halásztelken. 

És ez egy lavinát indított el a környéken. Óváry Gézáékkal ekkor ismerkedtem meg. Ők szintén lelkesen támogatták közös céljainkat. Idővel összművészeti jelleget öltöttünk, festők mellett színészek, énekesek, zenészek, táncosok is mellénk álltak. Több kísérletem is volt már egyedül, hogy megmozgassam az embereket, például Öko-kézműves műhelyt, lányok-asszonyok klubját szerveztem eleinte, felemás sikerrel. Be kellett látnom, hogy „egy fecske nem csinál nyarat.” Azt az űrt, ami a kulturális programok hiánya okoz Halásztelken, csak közös erővel lehet megvalósítani. Hiába, egy ember nem képes felébreszteni egy egész alvó várost. Sőt, még így is, civil szervezetként, nagyon nagy fejtörést okoz nekünk, hogy hogyan csábítsuk, mozdítsuk ki az embereket a programjainkra. Ami minden esetben magas színvonalú, és önkéntes munkánk eredményeképpen szerveződik. Budapest túl közel van, és ezzel szembesülünk nap mint nap.

 

− Te mint a művésztelep főszervezője és lebonyolítója, mit gondolsz a művésztelep jövőjét illetően?

− A Halásztelki Művésztelep alapítójaként természetesen különleges jövőképet vizionálok a telepemnek. Hiszem, hogy valami különleges dolog fog megszületni, aminek a csírái már láthatóak. A nálunk megfordult közel 50 alkotó visszajelzéseiből érzem, hogy ez a művészprogram más, mint a többi magyarországi telep. Hangulata és célja is különböző a megszokottétól. Valóban arra törekszem, hogy a régi nagy telepekhez hasonló nívós, országosan is elismert, számontartott legyen. Arra törekszem, hogy a fellengzős „én már nagy művész vagyok, tőlem tanuljatok”, tehát a „kivagyiság” kultuszát kizárjam a kapun kívülre. Ott, abban a térben mindenki egységesen festékes kezű alkotó, nem fontos, honnan jött, csak a pillanat számít, ami ott, akkor, és csak ott és csak akkor megszülethet. Mindenkire szükség van ahhoz, hogy működjön. „Király, koldus” egyre megy. Felemelkedünk, és kíváncsiak vagyunk egymásra. Ahol a bulin kívül tényleg létrejön valami új, valami inspiráló és egyedi.

 

A térben létrehozok egy spontán pillanatot, amikor a művészek útjai összefutnak, összekuszálódnak, egymásba vegyülnek. Majd az egymásban megmártózott emberek tovább rohannak, de már a Halásztelki Művésztelep lenyomatát is magukban hordozzák, ami kitörölhetetlenül felcsillan majd egy-egy alkotásukban. Ezért érdemes élni, és ezért érdemes minden évben energiát és munkát áldozni rá − kifulladásig.

 

Szerintem nagyon ritka, hogy a művésztelep alkotásai egyrészt − a fő támogatóink – a református egyházi, másrészt állami tulajdonba, harmadrészt az egyesületünk tulajdonába kerülhetnek. Nem is beszélve a különböző „céges” támogatóinkról. Egy művész számára nagy elismerés, ha közgyűjteménybe fogadják az alkotását, örökre megőrizve azt. Ebben is különlegesek vagyunk, hisz nálunk ez minden évben létre tud jönni.

 

− Megtekinthetőek-e a művésztelepen készült alkotások?

− Nagy célunk, hogy egy igazi „alkotóházat” nyissunk meg, illetve egy valódi „kőgalériát” alapítsunk, ahol a nálunk alkotók legjobb képeit fogjuk bemutatni, állandó kiállítás keretében. Természetesen ez önkormányzati és egyéb támogatás nélkül nem jöhet létre, de mi bizakodók vagyunk ebben a kérdésben is. Az idő nekünk dolgozik. Amíg hivatalosan nincs önálló helyünk, addig országos vándorkiállítás keretén belül lehet majd megtekinteni a telep termését. Ezt a kiállítássorozatot jelenleg szervezem.

−Hogyan kerülhet egy művész közétek, van-e válogatás, és ha igen, kik jelentkezhetnek a következő művésztelepre?

− Igen, ez egyrészt meghívásos alapon szervezett telep, de országos pályázat alapján is lehet jelentkezni rá, minden év márciusától. A beküldött alkotások alapján, pusztán a tehetséget nézve válogatunk. Óváry Géza, Mizsei Zsuzsa és jómagam közösen kiválogatjuk a résztvevőket. A két évnél nem régebbi alkotásokon keresztül megítélhető, jó kritikai érzékkel, hogy ki az, akivel szívesen töltenénk el egy hetet. Első az alkotás, ami hihetetlen sok mindent elárul magáról a személyiségről is. Mi nemcsak képeket válogatunk be, hanem „arcokat” keresünk. Személyiségeket, akik színesek, és foltot hagynak a fehér vásznon. Azt gondolom, hogy nem biztos, hogy az a született művész, aki minden iskolát kijárt... Ennél sokkal több kell. A mesterséget megtanulni könnyű feladat. De élni vele, és megszólalni, megszólítani általa a közönséget, szerintem az a nagybetűs művészet.

 

Mizsei Zsuzsa a művészteleppel kapcsolatban a következőket mondta nekem:

− Nem én vagyok az egyesület vezetője, én csak mint egy lokálpatrióta őslakos és mint a festőművész férjem segítője veszek részt a munkában. A csoport agya és kiötlője Bagaméry Ábelné Hatvany Viktória helyi festőművész. Ő elmondta, mit szeretne, ezzel feldobta a labdát, és jelezte, elkélne mellé más segítő, támogató is. Erre léptünk mi, és ajánlottuk, hogy a labdát továbbpasszoljuk. Ismerünk sok művészembert, helyi kapcsolatokat, különös tekintettel arra, hogy én itt is születtem. Férjemmel, aki szintén művész, a gondolatunk az volt, hogy támogatjuk a tábor létrejöttét, hogy majd lehessen a városban egy állandó galériát létrehozni, és ott rendszeresen kiállításokat szervezni.

 

Ezért született is egy könyv rólunk, nekünk, tőlem − a falunak. Tavaly, az első tábor idején jelent meg. Készül a folytatása. A helyi képviselők ígértek helyet, szállást, mi pedig cserébe képeket. Így kezdődött.

 

De, hogy jobban menjen a tábor, a mi régebbi magánakciónkat kiszélesítettük a nyár elején egy adománygyűjtő felhívással. Az ország legszegényebb falvai közül választottunk. Átadás is volt, jó kapcsolat és öröm lett a vége. Az idén szintén így tettünk. Mi itthon fogadtuk és szortíroztuk a könyveket, ruha- és egyéb adományokat. A táborra meg körbekéregettem a falut ennivalóért. Sikerrel. Ezt most a Viki maga intézte és szerezte be. Jól ment minden, kiállítást és programokat is szerveztünk, és reklámoztuk magunkat. Jól sikerült az első és, talán némi változtatással, az idei is. Remélem, lesz galéria, hogy a tulajdonunkba került képek méltó helyükre kerülhessenek. Sok értékes festő és alkotó él itt, meg kell ragadni a pillanatot, hogy legyen valami értékes, maradandó utánunk. Már őrzünk két-három olyan művet is, amelyek a leendő galériánk alapját képezik.  Egykoron itt élt művészektől kaptam. Plusz a Tieitek, vagyis az idei tábor munkái; tehát növekszik az alap. Azonban ahhoz, hogy lehetőség legyen továbbra is a művészek táboroztatására, szükség van az önkormányzat jövőbeni anyagi támogatása is. S mi élünk is vele.

 

Mester-oktató szerepben volt jelen köztünk, és sokunknak nagy segítséget jelentett a véleménye, iránymutatása − ő Tóth Gábor festőművész:

 

− A két éve alakult Halásztelki Nemzetközi Művésztelepen meglepően sokféle stílusú mű készült, a hobbifestőtől a magasabb iskolát végzett alkotóig.

 

Három generáció művészei mérték össze alkotásaikat és tudásukat.

 

Munkájukat értékelve: valamennyien kimagasló teljesítményt nyújtottak, szorgalmasan és kitartóan dolgoztak, fiatalok és idősebbek egyaránt. Szoros baráti kapcsolatok alakultak ki.

 

A 2013-as halásztelki utcatárlat különösen jól sikerült, az ott megjelent látogatóknak nagy élményt nyújtott. Bebizonyosodott, hogy vannak itt nagyon tehetséges művészek, csak alkotásaiknak nagyobb publicitást kellene adni. Szerintem az itt alkotó művészeknek nagy elismerésben lesz részük a továbbiakban.

A jövőre nézve sok sikert jósolok a halásztelki művészeknek. CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!

 

Kérésemre, hogy mondaná el gondolatait, Huber Vilmos festőművész így reagált:

 

− Szívesen válaszolok rá a magam őszinteségével. Először is elmondanám, hogy a meghívottak őszinte odaadással láttak munkához az első napon, és fejezték be ezt az utolsón, aminek tanújele a sok kiállított és a jó néhány (méret és egyebek miatt) oda nem került munka. Úgy a hozzáállás, mint a többiek kreativitása, művészete iránti befogadás figyelemre méltó volt a csapatban.

 

Csapatot mondok, mert ez a szó jellemezte a közösséget mind munkájában, mind a szórakozás, pihenés perceiben, óráiban.

 

Hála a remek időjárásnak is, csoportunk jelentős része a szabadban alkothatott kedvére, ami az egészséges, jó hangulat záloga volt abban, hogy a műtermet választók is elegendő teret bírtak maguk körül a nyugodt alkotáshoz. Csoportunk tapasztalt tagjai örömmel és lelkesen fogadták az érdeklődők kérdéseit. Segítőkész figyelmük jelenléte állandó biztatásként segítette a rászorulókat. Új és remélhetően tartós ismeretségek alakultak. A tábor élete remek hangulatban telt az utolsó pillanatig.

 

Hála a szervezésnek és a rendezők folyamatos tettrekészségnek, a munka és a tábor élete zökkenőmentesen folyt. Tudomásom szerint a Művésztelep idei tábora a második volt fennállása során. Elmondhatom, mert tapasztaltam, hogy 'kezdő' táborként minden gördülékenyen siklott végkifejlete, a záró kiállítás megrendezése felé, érezhetően sallangmentes és emberi volt a hangulat, ami − megjegyzendő − nem minden tábor hangulatára jellemző. Érezhető volt minden pillanatban a rendezők jóindulatú figyelme és törődése. Összességében mind művészetileg, mind emberileg sikeres választásnak ítélem az idei meghívottak névsorát, ami ugyancsak jelentős feltétele a sikeres művésztábornak.

      Magamról annyit, hogy figyelmem, első munkahelyemnek hála, 1977-ben irányult a művészetek felé. 1982 óta festek. Hazatelepülésem, 2005 óta minden éber pillanatom a művészeteké. Szerencsés vagyok, mert ez napi 10-15 órát jelent. Ha nem festek, általam létrehozott művészcsoportok tevékenységét koordinálom, verseket írok, grafikázok. Ha nem én lennék 'hubervili', szeretnék azzá lenni. Boldog és inspiráló házasságban, a művészek bohém életét élem − betartva minden játékszabályt!

 

 

 

Czuder Tamás grafikus, az egri főiskola diákja is megosztotta velem halásztelki élményeit:

− Immár másodszor látogattam el a halásztelki művésztelepre.  Egy kis egri különítménnyel (Bakos Nati, Bozi Anna és jómagam) jelentünk meg tavaly, és nagyon jól éreztük magunkat. A telep helye, az emberek, akikkel ott megismerkedtünk, mind kedvesek voltak számunkra, így hát örömmel jöttünk most is. Külön öröm, hogy most még többen voltunk, mindig jó a telepeken új személyiségekkel és műveikkel megismerkedni, nagyon inspiráló tud lenni.

 

Mint tavaly, most is kitűzött célokkal indultam a telepnek. Ebből kettő nyilvános: dolgozz sokat, és érezd jól magad.

 

Szerencsére sikerült teljesíteni ezeket a célokat, így számomra mindenképp örömteli volt, hogy újra jelen lehettem ezen a gyümölcsöző kezdeményezésen.

 

 

 

 

 

 

 

Bolyósné Horváth Rozi amatőr festőművész véleménye a telepről:

− Számomra nagy megtiszteltetés volt, hogy részt vehettem a II. Halásztelki Művésztelepen,  2013-ban.

 

Csodálatos embereket ismerhettem meg, azonkívül rengeteg olyan dolgot tanulhattam, ami a további munkámhoz nagy segítség.

 

 

 

 

 

*

 

 

 

Én magam is csodálatos emlékekkel tértem haza. Még egyszer  köszönet a művésztelep szervezőinek.

-L. Zs.-

 

 

A 2013. évi Halásztelki Művésztelep résztvevőinek névsora:

Lőrincz András, Bagaméry Ábelné Hatvany Viktória, Dóczy Virág, Szekeres Karrus Imre, Czuder Tamás, Bozi Anna, Kriston Erika, Zsámár Gabriella, Kiss Zsolt Kafa, Kovács Krisztián, Nemes Zoltán, Ivácson Rebeka, Bolyósné Horváth Rozi, Holczhauser Zsuzsanna, Verbélyi Diána, Huber Vilmos, Bakos Natália, Kálmán Csilla, Makay Andrea, Kolmont Enikő, Tóth Gábor, Óváry Géza, Mizsei Zsuzsanna, Nagyvári Csaba és Lázár Zsuzsanna

 

Köszönet még egyszer a művésztelep támogatóinak:

A Bocskai Református Oktatási Központ főigazgatója, Papp Kornél és igazgatója, Kovács István uraknak; Szentgyörgyi József polgármester és Szabó Tibor alpolgármester uraknak, a képviselőtestületnek, Oláh Kálmánnak , az OK-Gép Bt. ügyvezetőjének, az Auchan Szigetnek, Ullman Zsuzsinak és párjának, a Polgári Takarék dolgozóinak, Humpok Tünde könyvelőirodájának, Landi Zsuzsannánaknak, Bódy Gézának, a Hangyapiac Termelői-nek,  Viglási Mihálynak, Hatvany Istvánnak és feleségének, az Almási családnak, a Malonyai-kastély tulajdonosának, Véghné Bágya Ildikónak, a Halásztelki Hírmondónak, halasztelekma.hu-nak, halasztelek.hirportalja.hu-nak, a Háncs Kft-nek, hogy munkájukkal, támogatásukkal segítették a telep létrejöttét.

 

Nemes Zoltán, a fotós alkotásai: Szemmel, kézzel, szívvel 

 

Egyéb felvételek: