Feltöltve: 2014.05.15., hé

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren, égig érő hegyek között volt egy gyönyörű ország. Lakói nagy boldogságban éltek, és soha nem veszekedtek egymással. A háborúságnak még csak a hírét sem hallották. El sem tudták képzelni, hogy ellen törjön rájuk.

     Hatalmas folyójuk mentén, fent a magas sziklák közt, egy csodálatos háromtornyú várban élt a király leánykájával, Napsugárkával. Apja óvta mindentől. Még a hideg szeleket is elkergette a vár környékéről, hogy a királykisasszony meg ne hűljön. Jól kiképzett katonák vigyáztak minden lépésére.

     A király azt akarta, ha Napsugárka eladósorba kerül, akkor megfelelő férjet találjon neki.

     Amikor eljött az idő, hogy férjhez adja, kihirdette: ahhoz adja lányát, aki a legbátrabb és a legokosabb.

   

Jöttek is a kérők, de egyik sem felelt meg a király kívánságának. Mindenkiben talált valami kivetnivalót. Egymás után küldte el őket. Mindben talált valami hibát.

     Amint éppen mustrálta a kérőket, egyszer csak bejött a trónterembe a királykisasszony őrzője, aki éjjel-nappal vigyázott rá. A katona jelentette:

– Fenséges királyom, az első toronyban strázsáló őr jelentette, egy nagy hajó közeledik a folyón. Mit tegyünk?

– Semmit – válaszolta a király. – Országunkat nem fenyegeti ellenség.

     A király tovább válogatott a kérők közül.

    Alig telt el egy fertályóra a katona újból jelentette:

– Fenséges királyom, a második toronyban strázsáló őr jelentette, egy hajóhad közeledik a folyón. Mit tegyünk?

– Semmit – jött megint a válasz. – Országunkat nem fenyegeti ellenség.

    Rá sem hederítettel a közeledő hajóhadra. Mindenki tette a dolgát a várban, de amikor harmadszorra is bejött a katona, a várbeliek már megrettentek.

– Fenséges királyom, a harmadik toronyban strázsáló őr jelentette, megérkezett a török szultán, és feleségül akarja venni a királykisasszonyt – mondta, és várta a választ.

    A király elkomorodott, és egy kis gondolkodás után mondta:

– A török szultánnak nem adom Napsugárkát. Küldjétek el! Nem kívánok tárgyalni vele.

     A katona megrettent, és figyelmeztette uralkodóját:

– Akkor megtámadják a várat, és erőszakkal viszik el a királykisasszonyt. Ne feledje, fenséges királyom, nincs elég katonánk és ágyúnk, hogy visszaverjük a hatalmas török sereget. Már itt topog a várfalak alatt, és a szultán parancsát várja, hogy mindenkit kardélre hányjon. Mi lesz a királykisasszonnyal?

     Ekkor már a király is megijedt, és így szólt a katonához:

– Zárkózzatok be a vár legmagasabb tornyába, és ott vigyázz Napsugárkára. Addig maradjatok ott, míg a török szultán el nem tűnik országunkból.

 

A katona engedelmeskedett a királynak, és Napsugárkával bezárkózott a vár legmagasabb tornyába, amit nagyon szívesen tett, mert fülig szerelmes volt a szépséges királykisasszonyba.

     Alig hogy berekeszelték a torony vastag tölgyfa ajtaját, elkezdődött a harc. A törökök mindenkit levágtak, senkinek se kegyelmeztettek. Szegény király alig tudott elmenekülni a vár titkos alagútján, és az egyik jobbágya bújtatta el szerény házacskájában, rongyos gúnyába öltöztetve.

 

Amikor a törökök elfoglalták a várat, keresni kezdték a királykisasszonyt. Végigjártak minden szobát, helyiséget, de nem akadtak rá. Végül a tornyokat is átkutatták, és a harmadikban ráakadtak. Eleinte a szultán szép szóval kérlelte, hogy legyen a kilencvenkilencedik felesége. Ígért neki minden jót. Tejben-vajban fogja füröszteni, és az összes felesége közül őt szereti majd legjobban. Olyan jó dolga lesz, hogy szolgái mindenhová gyaloghintón viszik. Lábacskájának nem kell a poros földet érintenie.

     Ennek ellenére Napsugárka minden egyes alkalommal elutasította a kérést. Mire a török szultán méregbe gurult és mondta:

– Ha nem jössz önszántadból, akkor erőnek erejével teszlek feleségemmé.

     Parancsot adott katonáinak, hogy törjék be a torony ajtaját. A királykisasszonyt vigyék a hajóra, az őrzőjét meg nyakazzák le!

     Még szerencse, hogy az ajtót nem lehetett könnyen betörni. A vastag tölgyfaajtó ellenállt a törököknek. Pedig azok úgy nekiestek, hogy félő volt, még a tornyot is ledöntik.

 

A királykisasszony őrzője jól tudta, bármennyire is erős az ajtó, a törökök előbb vagy utóbb betörik. Nagyon tetszett neki a király leánykája. Volt ideje őrzése alatt gyönyörködni benne, és olyan szerelmes lett belé, mint a nagyágyú. Már csak ezért is nem akarta, hogy Napsugárka a török szultán felesége legyen. Jó lesz neki is ez a szépséges leányka. Amint majd a törökök eltakarodnak a vártól, hazaviszi kedvesét kicsinyke házacskájukba, és ott boldogan fognak élni, míg meg nem halnak. De addig ki kell találni valamit, hogy megmeneküljenek.

 

A toronynak volt egy ablaka, és azon a galambok be- és kirepültek. Idebent volt a lakhelyük, és itt turbékoltak szerelmesen. A királykisasszony őrzőjével gyakran nézte őket ábrándozva, és egy ilyen alkalommal a katona epedezve felsóhajtott:

– Hej, ha egyszer én is így turbékolhatnék kedvesemnek!

Erre Napsugárka felkapta fejét és megkérdezte:

– Ki a kedvesed, te bátor katona?

– Ki lenne más, mint te, szépséges királykisasszony – amikor ezt kimondta, csak akkor vette észre, milyen merész szó jött ki a száján. Máskor ily esetekben merészségéért a király bizonyára tömlöcbe vetné.

     Igaz, most már teljesen mindegy. A törökök hamarosan betörik az ajtót. Őt megölik, a királykisasszonyt meg viszik a szultánnak. Legalább megmondta, mi rejtőzik a szívében. Titkát nem kell a másvilágra vinnie.

     Azt hitte, ezeket hallván Napsugárka mérges lesz rá, de tévedett. Kicsinyke kezeivel átölelte a katonát, és forró csókjaival elhalmozta.

 

Amikor ezt az egyik öreg galamb meglátta, így szólt társához:

– Nézd, édes párom, az emberek is tudnak turbékolni, mint mi, galambok!

– Úgy bizony – válaszolta a párja. – Megérdemlik, hogy segítsünk rajtuk. Mondd el a galambok varázsszavát, hogy ez a két szerelmes ember változzék galambbá!

     A galamb hangosan búgni kezdett, és lássatok csodát: a királykisasszonyon és a katonán nőni kezdtek a tollak, és nem tellett bele egy szempillantás, mindkettőből szép galamb lett.

 

Szerencsére, mert amikor éppen kiröpültek a torony ablakán, akkor sikerült a törököknek betörni az ajtót. Meglepődve látták, hogy néhány galambon kívül senki sincs a toronyban. Mindezt félve mesélték el a szultánjuknak, aki, amint ezt meghallotta, nem akarta elhinni. Megfenyegette a katonáit, ha azonnal nem kerítik elő a királykisasszonyt, akkor mindenkit karóba húzat, aki csak a torony közelében volt. Fenyegethette az egész hadseregét, Napsugárka akkor sem került elő. Hogyan is került volna elő, amikor a párjával, mint két szerelmes galamb, épp a katona szülei házához repült. Mit láttak ott még a levegőből? Nem mást, mint a királyt: kapálgatta a kiskertet, jobbágygúnyában.

     Napsugárka azonnal édesapjához szállt, megrázta magát, és újból királykisasszony lett belőle.

– Édesapám! – kiáltotta, és apja nyakába borult. – Megjöttünk, megmenekültünk. Nem vitt magával a török szultán, hogy a kilencvenkilencedik felesége legyek. Inkább leszek felesége ennek a bátor katonának, aki vigyázott rám jóban-rosszban.

A király, ha akart volna, akkor sem tudott volna nemet mondani. Hiszen a katona szülei mentették meg életét, és fiúk vigyázott Napsugárkára ott fent, a toronyban.

 

A török még egy ideig időzött a várban, de látván, hogy a királykisasszony nem kerül elő, felhúzták a horgonyt és nagy szomorúan visszahajókáztak Törökországba.

     A király, amint meggyőződött, hogy elmúlt a veszély, kihirdette, hogy egyetlen leánykáját katonájához adja feleségül. Ezenkívül kinevezte várkapitánynak, és megkérte, verbuváljon erős hadsereget, hogy ha véletlenül újból visszajönne a török, meg tudják magukat védeni az ellenségtől.

     Végül pedig olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy még a kutyák is rántott húst ettek reggeltől estig. Mulatozásuk meg olyan hangos volt, hogy elhallatszott egészen Törökországig – a szultán nagy bánatára, hogy Napsugárka nem lett a kilencvenkilencedig felesége.

    Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!

Kultúra

A galambbá változott lány

APÁTI KOVÁCS BÉLA