Akinek megadatott személyes élményként, egy hajón a Boszporuszon áthaladva az Aranyszarv öbölben Isztambul pompás látványában gyönyörködni, az sohasem felejti el. Ahol Európától karnyújtásnyira van Ázsia, s e fontos stratégiai helyen bizáncinak nevezték ezt a kis görög települést, amely később, Nagy Konstantin idejében, a kelet-római császárság székhelyévé vált.

 

Mikor Rómát megtörték és kifosztották, ide került a világ kincse és kultúrája. Akkor Konstantinápolynak hívták. Ebből az időből maradt itt a világ egyik legszebb temploma, a Hagia Sophia. Az arany, a gőg, a bűn és a belviszály megrontották a kelet-római birodalmat, a törökök elfoglalták,  Sztambul néven vált híressé és lett a szultánok városa. A történelem viharában elmúltak a szultánok és a török világbirodalom is. A Hagia Sophia azonban megmaradt, megmaradtak csodálatos mozaikképei, mert szerencsére a törökök nem pusztították el a keresztény szentképeket, csak eltakarták őket. A régészek jóvoltából kibontva, ma újra láthatóak.

 

Az egyik ilyen mozaikkép a magyar múltról mesél. A kedves arcú modell nem bizánci asszony, hanem Piroska, Szent László és rheinfeldi Adelhaid leánya. A mama fiatalon meghalt, 1090-ben, és szent királyunk is 1095-ben. A megárvult kis királylány, akit hazai források Pyrisc és Pirisca néven említettek, ebben az időben nem lehetett 5 évesnél fiatalabb vagy 12 évesnél idősebb. Gyámja Könyves Kálmán lett, aki bölcs és jó szándékú, de az országlás gondjával leterhelt, elfoglalt uralkodó volt. Keveset tudunk arról, hogyan is nevelkedett, milyen hatások érték, míg vonzó és tehetséges lánnyá serdült,de valószínű, hogy gyámja szeretettel foglalkozott ügyével, és a kor fogalmai szerint ragyogó házasságot szerzett neki: a bizánci császár fiához adta feleségül.

 

Alexios császár fia, II. Komnenosz János 1104 körül vette feleségül Piroskát. Két fiatal lélek találkozott a mély és komoly középkori vallásosságban. Nem valószínű, hogy korábban találkozhattak volna, hiszen az  államérdekből eljegyzett fiataloknak ebbe nem sok beleszólásuk lehetett. Akkor így kötöttek minden házasságot. Mindketten elfogadták Isten rendelését. A szép és okos Piroska és a görög császár bátor katona, hadvezér fia. A házasságkötés hátterében Alexiosnak igen fontos volt a magyarokkal való béke, hiszen szövetségeseket keresett és talált is a taremtumi Boemund elleni hadjáratához. A béke jeléül kapta Piroska új hazájában az Eirene (Béke) nevet. Kálmán király hadai hathatósan segítették Alexiost, és 1107 és 1108-ban küldöttei aláírták a békeszerződést Boemunddal.

 

Közben a kölcsönös megbecsülésből vonzalom alakult ki a fiatalok között, és a trónörökös komolyan igyekezett megvédeni feleségét a bizánci udvar intrikáival szemben. A messziről jött királylány idegenül érezte magát, de férje kitartó ragaszkodása segítségével szilárd pozíciót teremtett magának ebben a mérgezett környezetben. Sógornője, Anna Komnena, a történetíró, Piroskát alig említi. Ez az elhallgatás is bizonyítja a gyűlölködő és intrikus udvar vele szembeni ellenszenvét. Nem lehetett könnyű a helyzete, amikor először ikreknek adott életet, hiszen a középkor hiányos biológiai tudása folytán az ikerszülés ténye árnyékként vetült az anya erkölcseire, amint ezt a magyar Miczbán legendában is olvashatjuk. Az viszont bizonyos, hogy a házastársak továbbra is együtt maradtak, és további gyermekeik születtek, összesen négy fiú és négy lány. Alexios császár halála után a hadidiadalokat szerzett János került a trónra, és a „magyar asszonyból” az „ougrissából” − császárné lett.

 

Eirene császárnéról feljegyezték, hogy a világ legnagyobb trónjának hiú pompája mindvégig idegen maradt számára. Meglátta a szenvedő tömeget, a segítségre szorulókat. Az Árpádok leánya azon volt, hogy segítő szándéka maradandó legyen, ezért nagy építkezésbe fogott. Megnyerte a császárt is terveinek, és egy messze néző magaslaton választotta ki a Mindenhatónak felajánlott Pantokrátor monostor helyét. Építésze, Nikephoros kőbe álmodta a császárné elképzeléseit. Épült a monostor, fogyott az arany, és fogyott a nyolcgyermekes anya ereje, hiszen két kézzel szórta azt mások megsegítésére. A Pantokrátor monostor a későbbi századok során sokat szerepelt a bizánci történelemben: három templomával és ötven zsolozsmázó szerzetessel a világ első modern kórháza is volt. Az alapítólevél tanúsága szerint biztosította az orvosi felszereléseket, az orvos- és a nagyszámú kisegítő személyzetet, gondoskodott az élők élelmezéséről, a halottak eltemetéséről. Szervezetileg a monostorhoz tartozott, de a városon kívül épült az elmebetegek kórháza. A betegek és rokkantak javára követendő eljárások oly korszerű szellemben íródtak, hogy nehéz elhinni, hogy a XII. századi Konstantinápolyban keletkeztek. Az Árpád-házi magyar asszony, a szegényekkel együtt érző, segítő magyar emberségnek a példája, melynek szép hagyományait később Szent Erzsébet vitte nyugat felé, és melyet Szent Margit is gyakorolt a Nyulak szigetén, a mai Margit-szigeten.

 

Feljegyzések szerint, amikor a császárné elvezette férjét a már elkészült, de még felszerelés nélküli monostorba, térdre esve könyörgött a császárnak: segítsen befejezni a munkát, és biztosítsa a monostor jövőjét. Ezt a hadjárataival mindig elfoglalt császár meg is ígérte. Ezután nemsokára elkísérte a császárt a kisázsiai harctérre, és ennek közelében, Bythiniában meghalt.

 

„Magával vitte lelkem felét” írta a gyászba borult császár, és az alapítólevélben gazdagon biztosította a Pantokrátor monostor embermentő tevékenységét, hogy az még sokáig hirdesse egy elszánt asszony áldozatos munkáját és emlékét. A Pantokrátor monostor ma török mecset.

 

A keleti egyház szentjeinek sorában Eirene-Xene a „boldogok” között szerepel. Halála előtt − bizánci szokás szerint − felvette az apácafátyolt, és felvett egy különös szerzetesi nevet is, amelyen eltemették: Xene. E görög név jelentése: idegen. Magányos lélek volt, idegen volt és idegen maradt Bizáncban az az Árpád-házi királylány, aki ősi magyar erejét egész életében hasznos célra igyekezett fordítani. A Hagia Sophia faláról letekintő Piroska igazán kiérdemelte a feje köré vont − a szenteket megillető − glóriát.

 

Forrásanyag: dr. Bobula Ida: Rövidebb írások, tanulmányok. Anahita-Ninti, 2000.