Hol volt, hol nem volt, az égig érő, magas hegyek között, messze fent, közel a lengyel határhoz, a királynak volt egy szépséges vára. Gyakran töltötte itt napjait leánykájával. Csönd és nyugalom honolt a vastag falak mögött.

     Amikor a királynak úgy hozta a kedve, elment vadászni a közeli erdőbe, és ilyenkor kislánya hűséges szolgájával maradt a várban. Mint általában minden leányzó, nagyon kíváncsi természetű volt a királykisasszony is. Amíg édesapja rótta az erdők sűrűjét, addig ő elindult, hogy felfedezze a vár összes termét, szobáját. Bejárt a pincétől a padlásig minden helyiséget. Már csak a magas torony volt vissza. Oda is el szeretett volna jutni, de a várbeliek könyörögtek neki, hogy oda ne menjen!

– Jaj, aranyos, királykisasszony – kérlelték riadt tekintettel. – Csak oda ne tessék felmenni! Ott lakik egy öreg varázsló, és aki a nyugalmát megzavarja, azt ronda varanggyá változtatja. Jobb elkerülni és békén hagyni.

 

A királykisasszony egyszer-kétszer még csak hallgatott az emberekre, de amint mondtam: nagyon kíváncsi volt, az eszemadta. Szerette volna megismerni az öreg varázslót. Azt meg nem tudta elképzelni, hogy varanggyá változtassa egy öregember, amiért látogatóba megy hozzá.

     Amikor még a szolgája sem figyelt rá, fellopózott a magas toronyba, ahová kilencvenkilenc lépcső vezetett fel. Nyikorgó falépcsőn ment, egyre feljebb. Már azt hitte, sohasem ér fel a toronyba, amikor egy kicsinyke egér ugrott eléje.

– Kérlek, könyörülj meg rajtam – mondta az egér rimánkodva. – Három napja már nem ettem egy falatot sem. Gyermekeim is éheznek. Ha jót teszel velem, akkor életed végéig szolgád leszek.

     A leánykát meglepte a kérés, de mivelhogy kötényében mindig elrejtett némi elemózsiát, hogy a várban lévő állatokat etesse, most is előhúzott belőle egy aprócska pogácsát, és az egérnek ajándékozta.

– Tessék, kicsi egér, fogyaszd el egészséggel! Remélem, jut belőle még a gyermekeidnek is.

     A kis cincogó állat nem győzött hálálkodni.

– Adok neked egy egérfogat, ha bajba kerülsz, akkor csak vedd elő és fúj rá! Jövök és segítek.

     Alig hogy ezt kimondta, már el is tűnt.

     A királykisasszony eltette az egérfogat, és bekopogott a torony vastag ajtaján. Sokáig várt, mire válasz érkezett a kopogásra.

– Ki vagy? Mit akarsz? – hallatszott egy rekedtes, öreges hang odabentről.

– A király lánya vagyok. Be szeretnék menni.

– Ide senki sem jöhet be. Ez az én birodalmam. Még a király lányának sem szabad ide bejönni. Ha átléped a torony küszöbét, varangyos békává változtatlak. Jobban teszed, ha messze elkerülöd ezt a helyet!

     Az ajtó nem nyílt ki. Bármennyire is vágyott rá. Nem tudta, mitévő legyen. Egy ideig tanácstalanul toporgott az ajtó előtt. Mégsem lehet, hogy a király lánya ne tudjon bemenni, ahová akar. Apja is úgy tanította, hogy soha ne adja fel, legyen kitartó. Végül eszébe jutott az egérfog. Elővette köténye zsebéből és ráfújt. Nem telt bele egy pillanat, és kicsi, újdonsült barátja meg is jelent.

– Ilyen hamar bajba kerültél? – kérdezte az egér. – Mondd csak, leányka, miben segíthetek?

– Szeretnék bemenni a toronyba, de a lakója nem engedi. Azt mondta, varangyos békává változtat, ha átlépem a küszöböt. Segíts nekem, hogy bemehessek, és megnézzem, mi van odabent! Tudsz ebben segíteni?

– Nem lesz könnyű feladat. Ami igaz, az igaz: a varázsló mindenkit varangyos békává változtat, aki megzavarja nyugalmát. Erről már én is hallottam. Úgy tudok segíteni, ha elintézem az egerek királyánál, hogy egy fertályórára egér legyél. Besurranunk az ajtó alatti résen. Vigyázz, mert ha letelik a fertályóra, és nem jössz ki a toronyból, akkor visszaváltozol kislánnyá, és ugye tudod, mi fog történni abban az esetben.

     A királylányka elfogadta a kis egér ajánlatát. Hamarosan ugyanolyan egér lett, mint a kicsi barátja. Így könnyen be tudott menni az ajtó alatti résen.

     Egy öregember volt odabent. Karosszékben ülve vaskos, nagy könyvet olvasott. Nagyon öreg volt, hófehér szakálla a padlót súrolta. Előtte a kicsi asztalkán egy kézzel festett kép volt. Olvasás közben a torony lakója gyakran vetett pillantást a képre, amelyen egy szöszke kislány nézett vissza rá. Ilyenkor az öregember szeme könnytől elhomályosult. A kicsi, szürke egér mindezt jól látta. Nem értette, az ittlévő toronylakó miért lett ilyen embergyűlölő. Akár még nagypapája is lehetne, hiszen olyan szelíd és barátságos a tekintete. Jött-ment a toronyszobában. Mindent jól megnézett, de főleg az asztalkán lévő képnél időzött el hosszan.

     Észre sem vette, hogy elröppent a fertályóra. Pedig egér-barátja figyelmeztette, hogy jöjjön ki, mert szörnyű dolgok történhetnek, ha bent marad.

 

Amint letelt az idő, az egérből újból királykisasszony lett, és ott állt a meglepett öregember előtt, aki először valójában azt sem tudta, mi történt.

– Te meg hogyan kerültél ide? Nem meg mondtam, ne gyere be?! Ezért most büntetésből varangyos békává változtatlak.

A király leánykája nagyon megijedt és sírva fakadt, mire az öregember csodálkozva kérdezte:

– Most meg miért sírsz? Magyarán megmondtam, ha belépsz a toronyba, akkor mi vár rád. Ne sírj itt nekem! Így nem tudlak varangyos békává változtatni. Hogy néz ki egy pityergő varangy?

– Akkor ne tessék elvarázsolni! – kapta fel gyorsan a fejét a kislány. – Nem akartam én semmi rosszat a bácsinak. Csak kíváncsi voltam, ki lakik a vár tornyában. Bácsi, ne tessék engem varangyos békává változtatni!

– Jaj, Istenem, te is éppen olyan vagy, mint a kis unokám volt. Ő is ilyen szép és csillogó szemű volt, mint te – mondta az öregember, kissé szelídebb hangon.

– Ugye, ő van ezen a régi képen?

– Igen, aranyoskám, ő volt az én drágaságom, de nem vigyáztam rá eléggé.

– Tessék elmondani, mi történt vele! – kérlelte csicsergő hangján a királykisasszony.

– Réges-régen, amikor még az erdőben éltem unokámmal, Zsófival, szegénykének meghaltak a szülei, csak én maradtam neki. Nem vigyáztam rá eléggé. Kint játszott az udvaron, és egyszer csak jött egy hatalmas madár. Egy ideig csak keringett a ház felett, és amikor senki sem számított rá, elrabolta a kis unokámat. Soha többé nem láttam. Akkor vonultam be ebbe a toronyba, és megfogadtam, aki csak egy pillanatra is beteszi ide a lábát és megzavarja nyugalmamat, azt varangyos békává változtatom. Tudd meg, valamikor híres varázslója voltam a királynak. De most már visszavonultan élek, tán még édesapád is megfeledkezett rólam.

– Nagyon sajnálom – szipogott a királykisasszony. – Bárcsak tudnám visszaadni a bácsinak az unokáját. De én csak egy kislány vagyok, és ezt még édesapámnál sem tudom elintézni, aki bizonyára segítene, ha tehetné. Milyen jó lenne, ha Zsófi is itt élne! Lenne játszópajtásom, amikor meglátogatjuk ezt a várat édesapámmal. Nem kellene unatkoznom a sok felnőtt között.

Ekkor valami olyan dolog történt, amire senki sem gondolt. A toronyszobában nagy, vakító fényesség áradt szét. Mindkettőjüknek be kellett csukniuk szemüket, és amikor kinyitották, egy szőke kislány lépett az öregember elé, és csillogó szemekkel mondta:

– Nagypapa, megjöttem!

– Nini! – kiáltott fel a királykisasszony. – Hiszen ő a Zsófi, a bácsi unokája. Csak is ő lehet, mert éppen olyan, mint itt, ez a kislány a képen.

– Valóban, csoda történt – ugrott fel a székből az öregember, és boldogan átölelte Zsófit. – Köszönöm, leányka, hogy segítettél nekem visszakapni drága, kicsi unokámat. Szereteted visszahozta őt nekem.

– Ugye, akkor nem tetszik engem varangyos békává változtatni? – kérdezte a királykisasszony félénken.

– Dehogy foglak. Életem végéig hálás vagyok, amiért segítettél. Ellenben azt azért áruld el, hogyan tudtál besurranni az ajtón, amikor az zárva volt!

– Egy kis varázslattal – válaszolta mosolyogva. – Van nekem egy kicsi egér barátom, aki segített ebben.

– Juj, egér! – kiáltott fel Zsófi. – Félek az egerektől.

– Nem kell félni tőle. Nagyon aranyos kicsi állat. Gyere, bemutatlak neki.

Igaz, eleinte Zsófi kissé vonakodva követte a királykisasszonyt, de hamarosan ő is megbarátkozott az apró, szürke állattal. Az öregember meg boldogan nézte őket, amint önfeledten játszottak a toronyszobában. Többé nem zárkózott be ide. Ajtaja mindig nyitva volt, és attól sem kellett tartani, hogy valakit is varangyos békává változtat. Egy aranyos nagypapa lett belőle, aki szeretettel gondoskodott kicsi unokájáról, és hagyta, hogy vidáman játsszon a királykisasszonnyal, amikor az a várba látogat.

 

Itt a vége, fuss el véle! Ha nem hiszed, akkor látogass el az árvai várba, és menj fel a toronyba, hátha meglátod őket!