Hol volt, hol nem volt, réges-rég élt két vetélkedő testvér. Róluk szól a mesém.

 

Rimaszombat közelében van két várrom. Az egyik Ajnácskő, a másik meg Várgede. Olyan közel vannak egymáshoz, hogyha annak idején az egyik várban leesett egy lyukas rézgaras, akkor azt a másikban meghallották.

     Ma már csak omladozó romok állnak a két hegycsúcson, de egykor a várak urai állandóan versenyeztek egymással. Pedig testvérek voltak. Egy anya szülte mindkettőt.

     Már egészen kicsi korukban mindig felül akarták múlni a másikat. Nem telt el nap, hogy össze ne mérték volna erejüket. Szegény anyjuk nem győzte csitítani magzatait.

– Kicsikéim, ne törjétek magatok! Nem kell mindig azon lenni, hogy a másikat legyőzzem. Próbáljatok meg békességben élni egymással.

     A gyerekek, ha meg is fogadták anyjuk kérését, a következő pillanatban már megint életre-halálra menő küzdelem volt közöttük.

     Sokszor csupán apró dolgokban mérték össze erejüket, és ilyenkor, aki győzött, olyan boldog volt, hogy akár madarat is lehetett volna vele fogatni, de amelyik elveszítette a versenyt, az sírva fakadt, és nagy könnycseppek hullatott.

     Nem volt egy perc nyugtuk se. Éjjel-nappal versenyeztek. Minden nap minden órájában bizonyítani akartak maguknak és egymásnak is. Szüleik azt gondolták, amikor fiacskáik felnőnek, akkorra majd megnyugszanak, és nem versenyeznek tovább. Élnek szépen, mint két jó testvér.

 

Sajnos nem így történt. Amint felcseperedtek, még inkább felülkerekedett rajtuk a versenyláz. Egyre vadabb versenyeket találtak ki, hogy bebizonyítsák, milyen erősek és ügyesek.

     Egyik nap elhatározták, hogy a lakhelyükhöz közel eső két hegyre építenek egy-egy várat, s amelyikőjüké szebb és nagyobb lesz, az nyeri meg a versenyt.

     Ezenkívül még abban is megegyeztek, ha elkészülnek a várak, többé nem vetélkednek egymással. Úgy fognak élni, mint más rendes ember. Megnősülnek, családot alapítanak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

 

Nagy hévvel nekiláttak a várépítésnek. Az az egy kikötés volt, hogy senki nem segíthet. Aki ezt megszegi, az elveszíti a versenyt. Minden munkát saját két kezükkel kellett elvégezni. A kőhordástól a zászló kihelyezéséig a torony csúcsára mindent maguknak kell csinálni.

     Kezdetben minden rendjén is ment. Szépen emelkedtek a falak, és már a torony építésének is nekikezdtek, amikor egy gonosz manó jelent meg a környéken. Elhatározta, hogy megtréfálja a testvéreket. Jól összeveszejti őket.

     Egyik nap odasomfordált hozzájuk, természetesen külön-külön, és felajánlotta nekik, hogy segít a vár építésében.

– Nem lenne tisztességes bátyámmal szemben – mondta az a testvér, akihez a gonosz manó odament. – Megígértük egymásnak, hogy becsületesen építjük fel a várunkat, és utána soha többé nem versenyzünk.

     A manó addig-addig furfangoskodott, míg mindkét testvér ráállt. Elfogadták ajánlatát. Eleinte volt is látszata a segítségnek. Egyik nap az egyik vár épült gyorsabban, másik nap a másik, ahogy éppen segített a manó. De a felépített falak minden éjjel leomlottak. A testvérek ezt sehogy sem értették. Meg is kérdezték segítőjüktől, ez meg hogyan lehetséges? Mindent úgy csinálnak, mint eddig, és mégis: most a kövek nem állnak meg egymáson.

– Testvéred ebben a ludas – súgta a fülébe a manó, hol ennek, hol annak. – Éjjel idelopózik, és amit felépítettél nappal, ledönti éjjel.

– Nem lehet! Testvérem nem becstelen. Versenyzésben nem tenne ilyet – mondták.

     Ennek ellenére mégis kételkedtek a másikban. Elhatározták, meglesik, hogyan dönti le a másik, amit nagy keservesen felépítettek. Mindketten elbújtak, és figyelni kezdték a másikat. Egész éjjel a bokrokban kuksoltak, de semmi különöset nem észleltek.

 

Közben a manó elment a testvérek feleségeihez, és azt hazudta, hogy férjük menyecskékkel szórakoznak. Mi sem kellett több az asszonykáknak, villámgyorsan kipattantak az ágyból, és férjük keresésére indultak.

     Hamarosan meg is találták a bokrokban lapuló férjeket, de a menyecskék sehol sem voltak. Erre éktelen haragra gerjedtek, és hangosan rikácsolni kezdtek. Ezt még a gonosz manó sem gondolta, és vakarni kezdte a feje búbját, hogyan csillapítsa le a hangoskodó asszonyokat. Végül még kiderül a turpisság, hogy ő eszelte ki az egészet. Nem így tervezte az egészet. Úgy gondolta, jól összeveszejti a testvéreket, és ráadásul a feleségeiktől is kapnak a fejükre, amiért az éjszakát nem a hitvesi ágyban töltik.

     A feleségek olyan hangosan kiabálták, hogy a két elbújt testvér kénytelen volt előjönni és bevallani egymásnak és feleségének, hogy miért van itt, amikor minden rendes ember az igazak álmát alussza.

     Életük párjai kicsit kételkedtek férjük igazmondásában, de amikor meggyőződtek róla, hogy rajtuk kívül tényleg nincs itt fehérnép, megbocsátottak nekik.

 

A testvérek szégyellték magukat, hogy be akarták csapni egymást. Végül arra a következtetésre jutottak, mindezért csakis a gonosz manó a felelős, és alaposan meg kell büntetni, hogy soha többé még csak a környékükre se merészkedjen.

     Ezt érezte a manó is, és el akart illanni. Már éppen azon volt, hogy lábait a nyakába szedje, amikor az egyik feleség észrevette és nyakon csípte.

– Nem megy kend sehová, amíg el nem nyeri méltó büntetését – mondták neki az asszonyok.

     Sokáig tanakodtak, mi legyen a manó vezeklése, hogyan büntessék meg? Hosszas tanakodás után elhatározták, addig a manó el nem mehet tőlük, amíg fel nem építi mindkét várat.

     Ez mindnyájuknak tetszett. A gonosz manó hiába tiltakozott, hogy nem neki való a kőművesmunka. A manók kiközösítik, ha megtudják, mily alantas munkát végzett. Nem szabad nekik dolgozni, mert akkor elvesztik varázserejüket és így tovább és így tovább…

     De amikor az egyik feleség rátátotta a száját, a manó fülét, farkát behúzta és már rohant is építeni a várakat. Olyan szaporán dolgozott, hogy a két vár három nap alatt elkészült, és olyan szépek lettek, hogy még a király is megirigyelhette volna azokat.

     A két testvér meg megígérte egymásnak, hogy felhagynak a versenyzéssel, és boldogan fognak élni, míg meg nem halnak.

 

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, menjen el e két várhoz, és győződjön meg saját szemével, micsoda várakat épített a manó. De vigyázzon ám, nehogy az ott ólálkodó gonosz manó őt is rászedje valamire!