Javítva: 2015. szept. 19., do

Stefan Kraus

 

Rajzolt és festett vonalak Zirndorfban

 

Kovács Attila pályakezdése Németországban, 1964 júliusában és augusztusában

 

 

Egy fiatalember ül egy asztalnál, munkájába teljesen elmerülve. Az asztalon papírlapok, ceruzák, hegyező, vonalzó. Egymástól jól átgondolt távolságra húzza a vonalakat a papírra. A fiatalember szereti ezt a fajta rendet, amint a ceruzák surrogó hangját is, ahogyan a vonalzó mentén végigszántják a papírt. Ügyel a ceruzák különféle vastagságára, és arra, hogy egyenletesen nyomja őket a papírra. Az asztal lapja furnérlemezből készült, a mintázata a vonalaknál láthatóvá válik a papíron. A fiatalember azon gondolkodott, hogy ne válasszon-e valamilyen sima alátétet, végül úgy döntött, hadd maradjon a papíron az asztal lenyomata. Az asztal egy nagy szobában áll, benne négy emeletes ágy, négy egyszerű ruhásszekrény, mosdó és egy tükör. A falak fehérek, a padló szürke linóleum, az ajtó fölött kis fakereszt lóg. Délután van, a szoba csendes. Néha-néha hallani csupán, amint kinyílik egy ajtó, a folyosón egyáltalán nem sietős léptek közelednek, majd újra eltávolodnak. A nyitott ablakon férfiak hangja szűrődik be, akik a ház árnyékában kártyáznak. A szoba a Nürnberg melletti Zirndorf egykori rendőrlaktanyájában található a „Külföldi Menekültek Elismerésének Szövetségi Hivatala” táborában, egy állami intézményben, amit 1951-ben helyeztek ide. Július van, nagy a hőség. Németországra hetekig tartó, harmincöt fokot is meghaladó hőhullám telepedett.

 

 

 

 

A teljes írás itt olvasható: 

 

 

 

 

Thomas Heyden

 

Kovács Attila: Első szekvenciák, 1964    

 

Megnyitóbeszéd

 

 

 

 

 

Ez egy hazatérés. 14 kézzel rajzolt lap, amelyek innen nem messze, Zirndorfban készültek és Nürnbergben mutatjuk be először. Sokáig tartott, de ha még egy évet vártunk volna, akkor pontosan 50 év elteltéről beszélhetnénk.

     E lapokat az akkor 25 éves Kovács Attila egy olyan környezetben készítette, amely jóllehet Zirndorfban van, de még ma is egy különálló sajátos világ: „Menekültstátuszt-kérvényezők Központi Befogadó Intézményé”-nek nevezik ma, amely kifejezés a tábor fogalmát politikailag korrekt módon kerüli. Korábban nem voltak ilyen érzékenyek. Az első politikai menekülteket már 1955-ben ide, a korábbi Rendőrségi Kaszárnya épületébe irányították. Ezt követte 1961-ben a Külföldi Menekülteket Elismerő Szövetségi Hivatal nevű központi hatóság. Akkoriban még nem volt tabu „táborról” beszélni. A Budapestről jött fiatalembernek, aki akkor még egy szót sem beszélt németül, mindez lényegtelen volt. Ő boldog volt és számára mindegy volt, hogy a szabadságot végre egy táborban vagy egy befogadó-intézményben élheti e meg. 

     Kovács Attila 17 éves volt, amikor a kommunista diktatúra elleni 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot véresen leverték az oroszok. Elég idős, hogy még emlékezzen az 1944-es német megszállásra és arra, ahogyan a vörös hadsereg Magyarországot elfoglalta. 1956 tragédiája Kovácsnak a mai napig szeme előtt van. Közvetlenül megélte a felkelést, mivel a szülőháza, Práter utca 4., csak 50 méterre volt a felkelés katonai központjától.

 

 

 

A teljes írás itt olvasható: 

 

 

 

Körner Éva

 

Megnyitóbeszéd

Kovács Attila kiállításán

 

Kiscelli Múzeum, Budapest, 1994. október 28.

 

 

 

 

Ne haragudj, hogy nem az itt lévő munkáidról beszélek, hanem csak úgy általában egy helyzetről.

     Ne zavard köreimet, mondta állítólag Archimédesz a görög természettudós, filozófus és művész annak a barbár katonának, aki a háború kellős közepén odalépett ahhoz a bizonyos körhöz, amit ő megrajzolt. Azóta is ezt a szituációt éljük át ismételten. A kör létünk szellemi értékeit, létét védi. A kör alatt a teljességről beszélek. A kérdés a behatoló, illetve a behatolás mineműségéről szól. Kovács Attila látványos hőse a szembeszegülésnek a behatolások bonyolulttá válása közepette.

     Ma nem csak a támadás és védekezés olyan jellegű szembesüléséről van szó, mint annakidején annak a bizonyos görögnek az esetében volt, és nem is olyan, mint ami végigvezetett a művészet egész történetén. És olyan művészek is áldozatául estek, hogy ne mondjak kisebb nevet, mint Leonardo da Vinci.

     Mert a harc a ráció és az ösztön között ma már nem csak a művészet szuverén területe és a kívülálló támadó között zajlik, hanem a művészet terréniumán belül is. Itt rajzolódik ki Kovács Attila különös helyzete. A művészek zöme már nem akar olyan tiszta körön belül maradni, mint amiről szó volt, és valóban kérdéses, hogy a harci vonalat egyáltalán lehetséges-e még meghúzni. Most ugrok egy nagyot a kedvenc témámhoz.

 

 

 

 

 

 

A teljes írás itt olvasható: 

 

 

 

 

 

A művész honlapja, további képei

itt

tekinthetők meg

 

 

Kultúra

Kovács Attila festőművész saját meghatározása szerint: képzőművész, szintaktikusmunkássága azért különleges, mert egyszerre világhírű és ismeretlen. A 77 éves művész rangos kiállítások és elismerések sorozatával büszkélkedhet, művei a világ 44 múzeumában láthatók, a hazai nagyközönség mégis édeskeveset tud róla. Alighanem azzal van ez összefüggésben, hogy alkotásai befogadása nem magától értetődő: ahogyan az elkészítésükhöz is kell egy különleges világlátás, ugyanígy a befogadásukhoz is más lelki állapotba kell helyezkednünk, mint ahogy a legtöbb festménynél, kiállításnál megszoktuk. Mondhatnám, valamelyest kisebb szerepet kell kapnia ösztönös érzelmi világunknak, és nagyobb szerepet kell kapnia a világ megismerésére, megfejtésére törekvő szellemi világunknak. Szerkesztőségünk ennek jegyében közöl három írást is Kovács Attiláról, s mutat be ízelítőt alkotásaiból. (A három alapos ismertető között életrajzi átfedések vannak, azonban egyiket sem kívántuk megcsonkítani, hogy megőrizhessük őket a maguk eredeti teljességében.)

 

 

 

Festőművészet a matematika bűvöletében

SZILAJ-PORTRÉ

Kovács Attila élete és munkássága