Sok-sok évvel ezelőtt a szokásos – utált – csekkek tömkelege mellett finom mívű boríték esett lábamra, amint kinyitottam a világ legrosszabb levélszekrényét.

      A boríték szépen szerkesztett, érdekes rendezvényre szóló meghívót rejtett.

 

Mikor a Szentháromság téri épület kapuján beléptem, hatalmas tömeg fogadott.

     A széksorok az első sor kivételével már – szokás szerint – megteltek. Elfoglaltam szerény állóhelyemet a bejárathoz közeli fal mellett. A még nálam is később jövők könyörtelenül toltak maguk előtt. Úgy éreztem magam, mint a fogkrém, mikor kinyomom a tubusból. Apránként odaértem az első sorhoz, ahová mindenki vonakodott leülni.

 

Az elnökségi asztaltól felállt egy szemüveges, magas férfi. Mosolyogva odalépett, és ellentmondást nem tűrően, hónomnál fogva odapenderített az egyik üres székre, majd visszalépett másik áldozatához, szelíd erőszakkal odavonszolva sorstársaimat, megtöltötte az első sor ülőhelyeit.

 

Ez volt az első személyes találkozásom Turcsány Péterrel.

A rendezvényre 1988-ban, a Polisz folyóirat megindulása alkalmából került sor.

 

Később sokszor láttam a Kráter Kiadó Könyvesboltban, böngészéseim közben, mindig sietős lépéseivel keresztülvágtatni.

     Egy alkalommal hiába kerestem a polcon DVD- jét: a Wass Albert földjén címűt. Lógó orral készültem kióvakodni a boltból.

– Mivel szolgálhatunk? – szólt utánam az épp a boltban tartózkodó „főnök”.

– Megnézem odabenn. Talán van még egy példány – villant szemüvege, és egy perc múlva kezemben volt a most is kezemben lévő lemez.

     Mindenhol, mindig ott volt, ahol segítenie kellett.

 

1951. március 7- én született, 2015. szeptember 29-ig tartott tevékeny élete. 64 évet kapott az Úrtól.

     Fiatalon ismerte meg, milyen a BM megfigyeltjének lenni.

     A kádári rendszer szellemi üldözöttje később, 2011-ben, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje lett. Nekünk, íróknak (írogatóknak?) pedig patrónusunk.

 

Egy írásában így fogalmazott: „Úgy élek, mint aki ráér. Nem engedem hajtani magam…”

     Nem igaz! Ha így tett volna, ma is közöttünk lenne.

     Nagyon fog hiányozni minden irodalomszeretőnek.

 

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!

Az örök világosság fényeskedjék neki!