December volt, és a fákról már lehullott minden levél, éjjelente fagyos szelek jártak, aki csak tehette, behúzódott a jó meleg szobába. A gyerekek várták a Mikulást. Minden nap kíváncsian kérdezgették szüleiket, hányat kell még aludni? A közelgő nagy nap előtt lázasan tisztogatták cipőjüket, csizmájukat, azt remélve, hogy a fehér nagy szakállú Mikulás jól megtömi ezeket minden jóval.

     Az egyik faluban volt két kisfiú. Az egyik jó volt, a másik rossz. A jó kisfiú édesapja, édesanyja büszkesége volt. Mindenhol dicsekedtek is vele.

     Ellenben a szomszédban lakó kisfiú nagyon rossz volt. Soha nem fogadott szót. Állandóan a rosszaságon járt az esze. Szegény szülei nem győztek szégyenkezni miatta.

     Természetesen mindkét kisfiú nagyon várta a Mikulást. Hosszú listát írattak édesanyjukkal, hogy mit szeretnének kapni. Kívánságaik közt rengeteg ajándék szerepelt. Nem is lehetne itt most mind felsorolni.

     Végre elérkezett a várva várt nap. Este mindkét édesanya megkérte fiát, hogy tisztítsa ki lábbelijét, hadd rakhassa majd bele a Mikulás az ajándékokat.

     A jó kisfiú azonnal nekiállt a csizmája fényesítésének. Kicsinyke kezével szorgalmasan kefélte, sikálta, hogy minél tisztább és fényesebb legyen. Egy fél óra múltán a csizmácska szebb volt, mint új korában. Édesanyja egészen elérzékenyült a fia szorgoskodása láttán.

     A rossz kisfiú húzta, halasztotta a csizmatisztítást.

     – Ráérek még – mondogatta, amikor édesanyja figyelmeztette, hogy nemsokára itt a Mikulás.

     Végül a csizma sárosan került ki az ablakba. Nagy sárdarabok lógtak az oldalán.

     Mikulás mindezt látta a mindent látó szemüvegével. Mérgesen csóválta fejét. Elhatározta, hogy csak virgácsot visz a rossz kisfiúnak. Így akarta megbüntetni, amiért rossz és rendetlen.

     A krampuszaival összekészítette névre szólóan az ajándékokat.

     Egy földi halandó talán nem is tudja, hogy ez milyen nehéz és fáradságos munka. Már hetekkel előtte reggeltől késő estig kell csomagolni, készülődni. Mindent jól átnézni, ellenőrizni. A nagykönyvét nézegetni, amelyben fel van írva, ki milyen rossz fát tett a tűzre, vagy éppen milyen jót cselekedett az egész év során.

     Mindezt Mikulás szívesen tette. Igaz, a krampuszok sokszor lázadoztak a sok munka miatt. Jobban szerettek volna hancúrozni a hóesésben, vagy a rénszarvasok orra alá borsot törni. De ezt a Mikulás nem engedte meg. Főleg akkor, amikor körmükre égett a munka.

     – Krampuszkák, majd ha kihordunk minden ajándékot, akkor pihenhettek, szaladgálhattok a havas erdőben – mondta nekik szigorúan.

     – Pedig olyan jó lenne egyet játszani – jött hamarosan a válasz.

     – Erre most nincs idő. Holnap Mikulás, és még rengeteg a dolgunk. Siessetek, ne lazsáljatok! Munkára fel! Egy-kettő!

     A krampuszok dunnyogva, kicsit kelletlenül folytatták a készülődést.

     Talán ekkor történt meg a baj. Összecserélték a jó kisfiú és a rossz kisfiú ajándékát. Ez akkor még nem derült ki. Mikulás azt hitte, minden a legnagyobb rendjén van. Elégedetten pakolta be a sok-sok csomagot a puttonyába, hogy másnap kora reggel útnak induljanak rénszarvasszánon a szépen kivilágított Tejúton.

     A földkerekség minden gyermeke nagyon izgatott volt. Mindenki már órákkal előbb az ablakok előtt toporgott. A jó kisfiú és a rossz kisfiú sem volt kivétel. Mindketten nagy áhítattal várakoztak.

     Mikulásnak elég egy pillanat, amikor a kisemberkék figyelme lelankad, ilyenkor szokta az ajándékokat a lábbelikbe helyezni és gyengéden megkocogtatni az ablakot.

     Most is így történt, pedig szerették volna meglesni a nagy szakállút. Csak annyit láttak, hogy a csizmácskákban van valami.

     Azonnal odarohantak. A jó kisfiú hangos sírásba kezdett, amikor meglátta a virgácsokat.

     A rossz kisfiúval meg madarat lehetett volna fogatni örömében, mert a sáros csizma telis-tele volt mindennel. Ugrált, kiabált örömében. Szülei is nagyon elcsodálkoztak, s egyáltalán nem értették a dolgot.

     Mikulásnak nagyon jó füle van. Messziről meghallja a sírást vagy a nevetést.

     Mindjárt meg is állította a rénszarvasokat és felrakta a mindent látó szemüvegét.

     – Ajaj! – mondta rosszkedvűen. – Össze lett keverve a gyerekek ajándéka. A jó kisfiú kapta a rossz kisfiú ajándékát, a rossz kisfiú meg a jóét. Ez így nincsen rendjén. Azonnal ki kell javítani a tévedést.

     Titkon sejtette, hogy ebben valószínűleg a krampuszkák keze is benne van. Mégsem merte megszidni őket. Ki tudja? Hátha mégis ő tévedett. Nem lenne csoda, amikor Mikulás tájékán rengeteg a munka, meg arról sem szabad megfeledkezni, hogy már nem fiatal.

     Elhatározta, hogy visszamegy a két gyermekhez és elrendezi a tévedést.

     Nagy öröm volt, ahol a rossz kisfiú lakott. Szülei sem értették, hogy mi történt. Hogyan lehetséges ez? Virgács egy szál se. Itt bizonyára valami félreértés történhetett.

     Ellenben a jó kisfiú szinte semmit sem kapott. Egy-két szaloncukrot és a virgácsot nem számítva üres volt a kis csizma.

     – Édesanyám, miért nem hozott ajándékot nekem a Mikulás? – sírta el magát a kisfiú. – Pedig én jó voltam. Minden nap segítettem a felnőtteknek. Azt mondtad, Mikulás bácsinak olyan szemüvege van, amivel lát minden gyereket. A nagykönyvébe felírja, ki jó, ki rossz.

     Az édesanya nem tudott mit felelni a fiának. Õ sem értette az esetet.

     Közben a Mikulás két levelet írt. Az egyiket a jó kisfiúnak, a másikat meg a rossz kisfiúnak. Az elsőben bocsánatot kért, amiért hibázott. A varázspálcája segítségével helyrehozta a hibát, és jó kisfiú megkapta a várva várt ajándékokat.

Igazából a másikkal volt bajban. Ugye, ti is tudjátok: egy Mikulás mindig jószívű. Sajnálta volna visszavenni azt a sok finomságot, kisautót, mesekönyvet, amit a rossz kisfiúnak vitt. Helyette inkába ezt írta a levelébe:

     „Tudom jól, hogy egész évben rossz, csintalan fiúcska voltál. Igazából nem érdemled meg ezt a rengeteg ajándékot. Mégis megelőlegezem, hogy jövőre te is jó kisfiú leszel, és nem kell beírnom a nagykönyvbe minden napra: ROSSZ KISFIÚ VOLT.”

     Így most már mindegyik házban nagy volt az öröm, és a Mikulás is hazamehetett a messzi Északi-sarkra a nehéz, fárasztó nap után.

     Még mielőtt beléptek volna a házuk ajtaján, a Mikulás meghuzigálta krampuszkái fülét.

     – Gézengúzok, bizonyára ti cseréltétek össze a csomagokat. Többé ilyen elő ne forduljon!