Feltöltve: 2015. dec. 30., do

Hol volt, hol nem volt, égig érő magas hegyek közt egy meredek szikla ormán állt a likavai vár. Ennek a várnak volt egy tornya. Aki onnan lenézett, elszédült. Ezért lakója nem is igen nézegetett ki egyetlen picinyke ablakán. Inkább egész nap egymaga búslakodott a négy fal rabságában. Rab volt, mert a vár ura, egy félelmetes hétfejű sárkány bezárta oda.

 

     Bizonyára már nagyon kíváncsiak vagytok, ki volt ez a rab. Nos, elárulom, hiszen nem titok. Mindenki tudta a környéken, hogy abban a toronyban egy szépséges leányzó tengette életét. A hétfejű sárkány elhatározta, hogy feleségül veszi, de a lány nem akart a sárkány asszonya lenni. Miért is lett volna, amikor volt neki már daliás mátkája, a közeli falu béreslegénye: Palkó.

     A hétfejű sárkány erőnek erejével rabolta el Juliskát. Ha még nem mondtam volna, így hívták a leánykát, aki a toronyban szomorkodott, és állandóan vőlegényét, Palkót szólongatta.

     – Jer, édes szerelmem, mentsél meg a hétfejű sárkány karmai közül!

     A sárkány csak akkor engedi ki Juliskát a toronyból, ha igent mond neki, és a felesége lesz. De a lány nem akarta ezt a kérését teljesíteni. Elhatározta, ha kell, élete végéig a toronyban raboskodik, semhogy a likavai vár urának a felesége legyen.

     Palkó sem tudott belenyugodni, hogy elveszítse kedvesét. Éjjel-nappal azon törte a fejét, hogyan tudná kiszabadítani a lányt.

     Ismerősei a faluban azt tanácsolták neki, mondjon le erről a tervéről. A hétfejű sárkányt nem lehet legyőzni. Aki csak a közelébe is merészkedik, azt a hét torokból egyszerre kicsapó kénköves láng elemészti. Palkó jobban teszi, ha más feleségnek való lány után néz. Még ha száz élete lenne is, akkor sem tudná megmenteni Juliskát.

     De Palkót nem olyan fából faragták, hogy egykönnyen lemondjon arról, akit szeret. Szerelme olyan nagy volt, hogy semmi sem rettentette vissza. Ha meg kell halnia, akkor meghal. Próbát tesz, és megküzd a hétfejű sárkánnyal. Csak azt nem tudta, hogyan?

     A faluban élt egy nagyon idős asszony. A falubeliek Hóbortos nénének nevezték. Reggeltől estig a háza előtt üldögélt egy háromlábú kisszéken, és apró kavicsokat rakosgatott ide-oda. Senki sem tudta, miért. Az emberek kinevették, a gyerekek meg csúfolták, amikor elhaladtak mellette. Ez a nénét nem zavarta. Oda sem figyelt, rakosgatta tovább a kavicsokat.

     Egyik nap Palkó az öregasszony előtt haladt el. Akkor is éppen azon gondolkodott, hogy tudná megmenteni Juliskát. Se látott, se hallott. Csak ment búsan az orra után.

     Már majdnem elhaladt előtte, amikor Hóbortos néne utána szólt:

     – Fiam, tudom én, mi nyomja a szívedet. Csak egy szavadba kerül, és segítek neked.

     A legény megállt és kérdőn nézett a kisszéken ülőre:

     – Öreganyám, hogy tudna segíteni nekem? Mindenki fél a hétfejű sárkánytól.

     – Higgyél bennem, és holnap estére legyőzöd a sárkányt!

     Palkó talán még magával az ördöggel is szövetkezett volna, hogy kiszabadítsa kedvesét a likavai vár magas tornyából, ezért meghallgatta, mit tanácsol neki az öregasszony.

     – Itt van ez a három kavics – mondta, és a legény markába nyomta őket.

     – Mit csináljak velük? – kérdezte csodálkozva Palkó. – Tán csak nem azt javasolja, hogy ezzel a három kaviccsal győzzem le a hétfejű sárkányt?

     – Pedig, fiam, ezek fognak segíteni kiszabadítani Juliskát. Most figyelj jól, mert csak egyszer mondom el! Most azonnal indulj el, és hozz nekem egy flaska vizet az élet forrásából. A legkisebb kavics megmutatja, mely irányba kell elindulnod, és elvezet a forráshoz. A középső megvéd, ha bajba kerülsz…

     – És a legnagyobb? – vágott az öregasszony szavába Palkó.

     – Azt majd meglátod, mire szolgál. Légy türelemmel! Vigyázz, el ne veszítsd őket! Ha csak egy is elvész, halálok halálával halsz meg. Megértetted?

     – Megértettem, csak azt nem tudom, hogy szabadítom ki Juliskát.

     Az öregasszony elmosolyodott és mondta:

     – Siess, mert az idő kereke gyorsan forog, és ha nem érsz vissza holnap estig, kedvesed az idők végezetéig be lesz zárva a vár tornyába.

     Palkó nem nagy kedvvel, de mégis elindult megkeresni a forrást. Nem hitte, amit az öregasszony mondott. Elővette a legkisebb kavicsot, amely azonnal kiugrott a markából, és gurult, gurult előre. Gazdája alig bírta követni. Sokáig mentek nagy iramban, amikor váratlanul egy veszett kutya állta el az útjukat. Ekkor a középső kavics ugrott ki a zsebéből, és elkergette a dühöngő ebet. Szabad volt az út, mehettek tovább. Alig ment tovább, egyszer csak egy nagy, dühös farkas rontott rá az erdőből, hogy menten felfalja.  Már-már hallotta éles fogai csattogását, amikor a középső kavics ismét kiugrott a markából, és úgy elagyabugyálta a farkast, hogy az ijedtében még a világból is kifutott.

     Amint elhagyta az erdőt, egy sziklás vidékre érkezett. Itt lakott az óriás barnamedve. Aki csak a közelébe ment, azt mindjárt széttépte. Ez a sors várt volna Palkóra is, ha a középső kavics nem védi meg. Még mielőtt mancsaival a medve szétlapította volna a kéretlen látogatót, a kavics egyenesen a homlokába csapódott, s az holtan rogyott össze. Most már a sziklás vidéken is szabad volt az út, egyenesen a forrásig. Ott megmerítette a flaskát az élet vízével, és sietett vissza.

     Vissza is ért még napnyugta előtt, de szomorú dolog fogadta. Juliska azt hitte,  kedvese nem akarja megmenteni, ezért bánatában levetette magát a likavai vár magas tornyából. Holtan feküdt a várárokban, a feldühödött hétfejű sárkánynak pedig  mind a hét torkából kénköves lángok csaptak elő.

     Palkó is azon gondolkodott, hogy végez életével. Minek éljen szépséges Juliskája nélkül. Így legalább egy sírba lesznek eltemetve. Nyúlt a kése után, hogy végezzen magával, amikor a legnagyobb kavics is kiugrott a markából, és egyenesen a hétfejű sárkány felé repült.

     „Vajon mit akar?” – villant át Palkó agyán. Nem kellett sokáig várni a válaszra. Amint a kavics elérte a sárkányt, háromszor körberepülte, és egy pillanatra megállt felette. Akkor olyan dolog történt, amire senki sem gondolt. A hétfejű sárkányból egyszeriben csak egy jóságos, öreg király lett, az egykori ura a likavai várnak.

     – Köszönöm, fiam – hálálkodott a király –, hogy megmentettél. Sok-sok évvel ezelőtt egy boszorka elvarázsolt, mert a fiát nem tettem meg várkapitánynak. Amiért segítettél visszaváltoznom hétfejű sárkányból királlyá, kérhetsz tőlem akármit.

     Palkó szomorúan a királyra nézett, és lemondóan szólt:

     – Nem kell nekem már semmi. Meghalt a szerelmem. Minek éljek így, nélküle? Megyek Juliska után a halálba. Nincs értelme, hogy éljek.

     Egyszeriben ott termett Hóbortos:

     – Dehogy nincs! – lépett hozzá az öregasszony. – Mit gondolsz, miért hozattam veled azt a flaska életvizet a forrásból? Menj a lányhoz, és önts rá hamar három csepp vizet!

     Nem nagyon akarta elhinni, amit az öregasszony mondott neki, de azért megpróbálta. Amikor a harmadik csepp is Juliskára hullott, az lassan kinyitotta a szemét és elmosolyodott.

     Ennél nagyobb öröm nem is érhette volna Palkót. Boldogan felkapta a lányt, és összevissza csókolgatta.

Mindenki örült, aki látta őket. A király mindjárt behívta a fiatalokat a várba, és megígérte nekik, hogy minden költségét állja a lakodalomnak, és ha akarnak, életük végéig a likavai várban lakhatnak. El is fogadták az ajánlatot, és olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy messze környékre elhallatszott mulatozásuk.

     Mielőtt nagyon belemerültek volna a dáridózásba, az öregasszony félrehívta Palkót, és mondta neki:

     – Ugye, mind a három kavics megvan? Visszakérném, mert hátha másnak is szüksége lehet rá.

     – Itt van, néne, mind a három kavics, és nagyon köszönöm a segítségét! Nem tudom, maga nélkül mi lett volna velem. Most pedig jöjjön velünk a várba, és mulassunk egyfolytában három éjjel, három nap.

     A hóbortos öregasszony szerényen megrázta a fejét, és visszaballagott házacskájához. Tovább rakosgatta kavicsait a porban...