„Én vagyok az örök kérdőjel,

Messiást hordó nagy ígéret,

Balzsamkenőcse az időnek,

Mely folyton fogy és mégsem fogy el!

...Kiáltó vagyok a pusztában;

Szomjazó lelkek üdítője, -

Üldöző hordák méregkútja,

Magyar igéknek örök hirdetője!”

 

(Vengerszka-Széli 1851. május 20.)

 

 

S akkor már korábbi véleményemet is ideidézem:

Jó, vannak notórius hamisítók, még Petőfi-kézírás utánzók is. De így költeni, így hamisítani, költési hibákat így véteni és így javítani, nem, erre földi halandó képtelen. Akkor már inkább azt hiszem el, hogy ebben a Petőfi-sorson zajló éles ütközetben, bizony, azoknak van igazuk, akik egyelőre még a kisebbségi álláspontot képviselik, s akik szívós harcba fogtak a Magyar Tudományos Akadémia és más hatalmasságok és hivatalosságok ellen.

 

4. válasz (M1)

Ebben az ügyben a Magyar Tudománytalan Akadémia pontosan úgy viselkedik, mint az őshaza és a nyelvi eredet ügyében. Nem szabad kutatni, mert hátha más eredmény jön ki.

 

5. választ (R)

Teljesen egyetértek.

 

6. válasz (M2)

Kedves (E)! Nem gondolom azt, hogy meg tudunk győzni, de én személy szerint nem is akarlak. Elfogadtalak már régen olyannak, amilyen vagy. De az igazsághoz tartozik, hogy a csontváz még véletlenül sem női, csak ezt jól el lehetett adni a hozzád hasonlóknak. Elvégezték a DNS-vizsgálatokat is, aminek az eredménye 99,7%-os biztonsággal mondja ki, hogy a megtalált csontváz Petőfi Sándoré. Én ott voltam az újratemetésén és még sok ezren rajtam kívül, akik el tudják fogadni a tényeket – és hogy a Föld gömbölyű!

 

7. válasz (É1)

Mindenki a saját szerepét játssza, mert nem adhat mást, csak mi lényege.

8. válasz (E)

Kedves (D)! Engem "első blikkre" Adyra emlékeztet ez a "Petőfi-vers" – mindenesetre nagyon ügyes utánzat... 

 

9. válasz (D)

Kedves (E), leveledből hiányzik egy legalább pici kétség. Pl. így: "szerintem ez egy nagyon ügyes utánzat". Vagy ha nem szerinted, hanem a valóság cáfolhatatlan tényei szerint, akkor: melyek volnának ezek?
Az alapvető két kérdés ekképp merül fel:

1) vittek-e magukkal foglyokat az oroszok?
2) elvihettek-e úgy valakit, hogy a maradók nem tudtak róla?

Ha mindkettőre becsülettel adhatunk igen választ, akkor a kiegészítő kérdésünk magunknak (s másoknak) már csak ez lehet:

– Logikailag lehetséges-e, hogy mégsem utánzat, hanem eredeti?

S ha igen, logikailag lehetséges, akkor miért ne lehetne ez maga az igazság? Csak azért, mert nincs kedvünk hozzá?

10. válasz (E)

Én úgy érzem, ez egy nagyon ügyes utánzat, kicsit művi az egész vers. Petőfi használt olyan szavakat, kifejezéseket, mint örök kérdőjel,  balzsamkenőcse az időnek? szomjazó lelkek? – aztán mindjárt idemásolsz pár Petőfi-verset, amelyekben ez szerepel...

Az 1. kérdésre igen a válasz, a 2.-ra már nem annyira biztos az igen, főleg Petőfi esetében. A 3. kérdésre a válaszom: éppen logikailag elképzelhetetlen, hogy úgy élt ott, majdnem 10 évig, hogy nem tudott életjelt adni magáról? Ha pedig nem akart életjelt adni, akkor Petőfi már nem az a Petőfi. Azért a két kézírást is jó lenne összehasonlíttatni egy grafológussal.  Itt látható egy hiteles Petőfi-kézírás... 

Ez az egész engem kissé felkavart, valahogy úgy érzem, mint amikor valaki felnőtt fejjel tudja meg, hogy az apja v. az anyja nem is a saját szülője. Én nem szeretném, ha megváltozna bennem a Petőfiről eddig alkotott képem.  Kár megbolygatni az emlékét.

Ezzel együtt megvizsgálhatnák a csontok dns-ét, hogy kiderüljön végre az igazság.

Az egész történet hasonlít Kovács Ádáméhoz, aki "feltalálta" a rák ellenszerét... Hogy ostorozták azokat, akik nem hittek benne...

 

11. válasz (D)

Ó, kedves (E), ez így már nagyon jól van! Ezen már van miért révedezni. Először is:
Petőfi és Szendrei Júlia szerelme, házassága egyáltalán nem volt olyan idilli és felhőtlen, mint a becses utókor véli. Nagyon emberi és elfogadható vonás lenne lánglelkű költőnktől, ha szibériai messzeségekben hátat fordítani Júliájának, és másvalaki kötné le figyelmét.
S még az is nagyon emberi és méltányolható lenne, ha új, szibériai lelki környezetében oroszra váltaná mind családi, mint költői nyelvét.
Másodszor: Édesapámék lyukasórás nemzedékének kedvelt időtöltése volt, hogy olyan szakaszokat idéztek legnagyobb költőinktől, amelyeket a többiek nehezen tudtak hová, kihez kötni.
Petőfi például ezt írta a lélekről:

 

S minden lökés egy darabot töröl le
A lélek zománcából
 

Nekem ez például nem petőfis.
Itt pedig (ugyancsak Az Apostolban) akár újabb indítékait lelhetjük nála annak, hogy miért kezdett el egy teljesen új, mondhatni "magán" életet:

 

Az ember nemcsak polgár,
Egyszersmind ember is;
Mindig másoknak éljen-e
És sohase’ magáért?
Szegény fiú te, mikor élsz magadnak,
Lesz-e idő, midőn magadnak élsz?
Te szétosztod mások közt lelkedet,
Lesz-e, ki néked adja lelkét
Vagy lelkének csak egy darabját
Vagy egy tekintetét csak, amiből
Gyanítanom lehetne legalább,
Mi a boldogság?... oly szomjas szivem, hogy
Fölinna egy záport, s talán
Egy harmatcsepp sem hull reá soha!
Nyugodjál meg sorsodban, jó fiú,
Viseld békén a rideg életet;
Tégy másokat boldoggá, ha lehet,
S maradj magad boldogtalan.

Nem viselte békén a rideg életet, nem maradt boldogtalan.
Egyetértek vele.
Engem egészen biztosan nem rövidített meg vele; a ugyanezt gondolom az egész magyar nemzetről: amit Segesvárig adott nekünk, az is elképesztően gazdag s örök kincsünk. Nem sajnálom a többit új övéitől. 
Végezetül: ami hasonlít, az nem ugyanaz.
 

12. válasz (E)

„S még az is nagyon emberi és méltányolható lenne, ha új, szibériai lelki környezetében oroszra váltaná mind családi, mint költői nyelvét.”

Ezt én nem tudom elképzelni – vagy nem akarom...

 

13. válasz (D)

Nem akarod, kedves (E), de számomra ez is nagyon emberi és méltányolható. Arra utal, hogy nagyon szereted azt a Petőfit – nagyon fontos Neked –, aki életed során megelevenedett Benned. S ahogy szeretteinket sem jó elveszíteni...

 

14. válasz (Á)

Élvezettel figyeltem a vitátokat, és úgy gondoltam, nekem nem érdemes hozzászólnom (...), de (E) bigottsága megdöbbentett (bocsánat, jobb szót nem találtam). Hasonlít azokéhoz, akik azt hitték, hogy a kommunizmus a legfőbb jó, és ezt mindenkinek el kell fogadnia (vö. Nagy Imre, aki Snagovban azon aggódott, hogy kizárják a pártból). Miért törölnéd ki a magyar irodalomból, ha nem Segesvárnál esett el? Csorbít ez valamit a költészetén? Rosszabbak lettek a versei? Vagy csak azért tartod jónak, mert hősi halált halt, és ez valamiféle dicsfénnyel vonja be, és ez egyszersmind emeli poétikai (irodalomtörténeti) emlékét?

Sosem szerettem búvárolni a költők, írók magánéletét. Úgy véltem és vélem, hogy a műveknek önmagukban kell megállniuk, hiszen az átlag olvasó nem az író magánéletének tükrében olvassa a művet, hanem csak épp azt az adottat, és dönti el, hogy jónak tartja vagy sem. Az már csak külön adalék, ha megtudja, hogy ez meg az az élethelyzet hogyan befolyásolta a költő/író életművét.

Nem Petőfi lesz kisebb attól, hogy (esetleg) nem hősi halált halt, hanem Szibériában élt tovább. Te leszel kevesebb attól, hogy ezentúl nem olvasol Petőfit, és nem tartod méltónak arra, hogy részese legyen a magyar irodalomtörténetnek.

Kicsit több kétely nem ártana.

 

15. válasz (E)

Ha ez a válaszod, akkor nem értetted meg a lelkem.

 

16. válasz (Á)

Nem ismerem, hiszen nem ismerlek, csak felszínesen, viszont az ember a lelkével szerethet valakit, akár egy költőt is, még akkor is, ha nem épp az élvonalba tartozik – és fordítva is igaz. Én pl. szeretem Falu Tamást – a te szóhasználatoddal élve – a lelkemmel – már ha jól értelmezem, amit írtál –, noha az eszemmel tudom, hogy nem költőóriás, de gyerekkoromban az ő verseivel találkoztam először úgy hat-hét évesen egy kockás füzetben, szép gyöngybetűkkel rótt sorokban, és máig emlékszem rá:

Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a miénk volt...
Igazságot Magyarországnak!

 

(Magyar visszhang)

 

17. válasz (Fucskó Miklós költő – ld. a legvégén)

 

18. válasz (É2)

Szerintem megérti (Á), csak a konokságodat nem érti. De gondolj csak bele, egész életünk tele van tévhitekkel, tudatosakkal, vagy mert csak úgy hozza az élet.

Azzal kezdődött nálam, hogy bár szülőotthonban laktam, mégis hittem a gólyamesében. Pedig rákérdeztem édesanyámra, hogy miért mondja a néninek, hogy nyomjon.

Aztán volt és nincs Mikulás, meg Angyal és mégsem dőlt össze a világ.

Aztán megtudtuk, és tudjuk, hogy a világ alakulásában is van egy csomó titok, de ettől még szép a napkelte, napnyugta.

A fiam a menyemnek azt mondta, hogy nagyfejű, még csak jegyesek voltak. A menyem megsértődött, neki nem is nagy a feje, aztán kiderült, hogy székelyéknél a konok, makacs emberre mondják, és ma is nevet rajta.

Konokul akarsz hinni – szerintem – abban, amiben felnőttél, és nem akarsz elveszteni egy szeretett lényt, mindazt, amit képvisel a magyar irodalomban. Bár ettől Petőfi mégiscsak Petőfi marad.

Fucskó Miki eszmefuttatása nagyon tetszett.

 

19. válasz (J)

Az, hogy Petőfi orosz matrónák ölében lelt boldogságra, még nem jelenti, hogy árulóvá vált volna.

De én sem fogadok el szenzációhajhász elméleteket addig, míg nincsenek kétséget kizáró bizonyítékok.

Főleg az internetes hírekben kételkedem, hiszen mindennap feltesznek egy hírt a tökéletes rákgyógyszerről,  prosztatakezelésről, fényképeket űrlényekről, 500 éves hullákat adidas cipőben, a marsi életről stb.

Mostanában divat a demitizálás, a deheroizálás a nemzeti érzések gyengítésének céljából (liberális manőverek), ezt a barguzini ügyet is ebbe a folyamatba ágyazom: ha Petőfi egy jellemtelen alak volt, akkor a hazafisága, nemzetféltése is hamis, már nem is kell szavalni a hülye nemzeti ünnepeken (és nemzeti ünnepek sem kellenek).

Nem folytatom, mert nem látom értelmét. Még csak (R)-nak annyit: Ha valaki nem hisz el egyvalamit, attól még nem hitetlen, lehet, hogy mást hisz. Akkor hitetlen, ha semmiben sem hisz. (E) hiszi, hogy Petőfi eltűnt a segesvári csatában, tehát nem hitetlen.

 

20. válasz (E)

"...és nem akarsz elveszteni egy szeretett lényt, mindazt amit képvisel a magyar irodalomban." – igen, nem akarom elveszíteni, de én ezt nem konokságnak és nem bigottságnak nevezném. Ezt egyfajta megcsalásnak érzem – és ez az, amit nem tudok elképzelni a hazájával szemben, Arannyal szemben... – mi nem ezért megyünk ki Március 15.-ét ünnepelni a Nemzeti Múzeumhoz... (persze a költészetéből ez mit sem von le).

 

 

 

Fucskó Miklós költő hozzászólása

a Szilaj Csikó Petőfi-vitájához

 

 

Van egy rossz hírem. Engem Petőfi oroszországi létéről nem győzött meg az orosz minisztérium közleménye vagy Morvai kutatása.

 

Hanem Alekszandr Sztyepanovics Petrovics és Petőfi Sándor két olyan versének poétikailag alapos elemzése kellő érv, amit egy orosz költő csak akkor írhatott volna meg, ha ismerte volna a magyar poéta eredeti költeményét, és tudott volna magyarul. Ráadásul világlátása, alkotói-érzelmi mentalitása is oly mértékű egyezést mutat, hogy egy vershelyzetből csaknem azonos formai jegyekkel bíró költeményt épít fel, amit történetesen előtte Petőfi is csak egyszer tett meg. (Mivel akkoriban a vers ismerete technikailag és a kultúra áramlási sebességét tekintve lehetetlen volt, az internet pedig még álom se, erre az a logikus magyarázat, hogy a két költő azonos személy.)

 

Tudni kell azt is, hogy Petőfitől nem idegen az a turpisság, hogy egy-egy szöveget a magáévá alakítson, esetleg egy szerzőt felépítsen magára. Az első magyar népköltési gyűjteményt Petőfi (is) gyűjtötte-szerkesztette, aztán –láss csodát (most rombolom kicsit a Petőfiről alkotott képet) saját verseiben, saját soraiként köszönnek vissza abból képek, fordulatok, sorok és néha egész szakaszok. (Nekünk még tanították, hogy Petőfi versei szinte népdalként, szájról-szájra terjedtek. Ezzel vagy harminc éve foglalkoztam részletesebben, s akkor felmerült bennem az is, hogy abba a gyűjteménybe Petőfi maga írt-e be néhány darabot "gyűjtésként", vagy a ténylegesen gyűjtött szövegeket építette-e be a későbbi költeményeibe.)

 

Esetünkben a lényeges az, hogy Petőfi megalkotott egy versformát, versszerkezetet, amit ez a jó Alekszandr Sztyepanovics Petrovics nevű orosz poéta úgy reprodukált, hogy matematikailag szinte semmi esély nem volt arra, hogy ezt megtehesse. Viszont Petőfinek volt ilyen affinitása, magára szabni egy orosz költőt, akiben élhet tovább..., s alighanem meg is tette.

 

Szuromi Lajos irodalomtudós professzor jó tanár volt a KLTE-n, s tanítványával, Arany Lajos irodalomtörténésszel együtt úgy gondolják, alapos nyelvi és poétikai vizsgálódások után, hogy bizony, a mi Sándorunk nemigen esett el Segesváron.;-) És nevezzük most ezt a jó hírnek.

 

Szuromi csak azt a logikai utat nem merte felvázolni (az MTA doktoraként ez némileg érthető is), hogy egy ál-Petőfinek ismernie kellett volna Petőfi egyetlen ilyen szerkezetű versét, s mivel fordítása nem volt, tudnia kellett volna magyarul ahhoz, hogy megírjon  egy parafrázist (vagy plágiumot). Márpedig az 1848 +/-5 év időszakában ez szinte kizárható. (A vers nem jelent meg addig orosz nyelven, s aligha tudott egy ott élő költő magyar irodalmi nyelven írni, olvasni, ha el is jutott volna hozzá az itthon nyomtatott változat.)

 

Egy kis linkgyűjteményt küldök még alább, hátha valakit érdekel:

 

Petőfiért – Dr. Szuromi Lajos tanulmánya két Petőfi Sándornak tulajdonított orosz nyelvű versről

Egy reflexió dr. Kún Ferenctől: itt. 

Ez egy érdekes írás Szuromi tanulmányának háttértörténetéről (Nesze neked tudományosság!): itt.

És még egy: itt.

Újabb szempontok, eredmények és kérdések Petőfi-ügyben: itt.

Petőfit nem lehet megölni: itt.

Ez érdekes lehet: itt.

Ez egy kicsit elnagyolt, bulváros: itt.

Csontos Tibor: itt.

Még egy: itt.

Még egy Petőfi...: itt.

Lásd még...: itt, itt, itt és itt.

 

 

***

 

S végezetül a téma egy kiváló összefoglalása: Kéri Edit: Csak a bizarr „Petőfi-bazár” zárt be (az 59. o.-tól – a Szerk)