Kevesen tudják, hogy e táj középkori templomokban Magyarország egyik leggazdagabb vidéke. Itt, az „Isten háta mögött”, egyedülállóan maradtak meg középkori egyházi örökségünk egyedi hangulatot árasztó, kisméretű templomai, a melléjük épített szoknyás, fa harangtornyok, a gazdagon fennmaradt középkori freskók, díszes kazettás mennyezetek, faragott szószékek. Míg az Alföld középkori templomainak nagy része a törökdúlások áldozatává vált, ez a vizek által körbezárt vidék azonban távol tartotta magától a hódító hadakat, az idegen kultúrákat. Így maradhattak fenn páratlan gazdagságukban és szépségükben ezek a kis középkori templomok, amelyek ékszerdobozai ennek a vidéknek.

 

A Beregi-Tiszaháton csak az utóbbi évtizedben ébredhettek rá arra, hogy milyen kincseket köszönhetnek a keserves, küszködéssel teli szegénységnek, mert időközben megrongálódott templomaikat nem tudták a korok divatja szerint átépíteni. Azzal kellett szerencsére beérniük, hogy azokat régi formájukban őrizzék meg. Persze, az Árpád-kori pici kis templomokat itt is bővíteni kellett a lélekszám növekedésével, ám ezeket a munkálatokat leginkább a középkorban végezték el. Később, a reformáció elterjedése mintha óvni akarta volna a falakra festett freskók örökségét. Mivel a reformáció ugyan rendre lebontotta az ősi sekrestyéket, mivel a református liturgiában nem volt szerepe, de a templomok falképeit egyszerűen csak lemeszelték. Ennek köszönhető, hogy napjaink művészettörténészei, restaurátorai igazi különlegességekre leltek ezen templomok felújításakor. Ezt a munkát az 1970-es, és a legutóbbi 2000/2001-es árvizek borzalmas pusztítása után kezdték el.

     Nemcsak az elpusztult lakóházak, hanem a középkori templomok felújítására is tematikus program indult el a térségben.

     Lónya nagyközség Árpád-kori templomában a mészréteg alatt gazdagon festett falakra leltek. Igazi régészeti szenzációvá váltak az itt feltárt különleges freskók.

     A falu történetének kezdete egy 1270-es oklevél, melyből kiderül, hogy a két Lónya nevű falut Bánk bán vásárolta, és azokat vejének, Simonnak adományozta. A falu későbbi birtokosa a Lónyai család, erről a birtokközpontról vette a nevét, és évszázadokkal később is ide temetkeztek. (Lónyai kripta)

     A templom jelenlegi formája két részből áll: az egyterű, téglalap alaprajzú hajóból (belmérete 12x7 méter) és a négyzet alaprajzú szentélyből (4x4 méter). A hajó tömbje magasabbra emelkedik a szentélynél, és a tetőzete is jól elkülönül. A hajó boltozatlan, a szentélytől csúcsíves diadalív választja el. A szentély keresztboltozattal fedett, záróköve lapos, díszítetlen korong.

     További átalakítások a reformkortól számíthatók, a működő református gyülekezet 1595- től adatolható. Ők emelték meg a padlószintet a XVIII. század során, ezzel egykorú a stukkódíszes szószék, koronája 1776-os évszámú, és a fából ácsolt, impozáns szoknyás harangtorony 1781-ben készült. A gerendába vésett szöveg szerint: „Kakuk Imre áts mester tsinálta Paál Péter leginyivel 1781”.

     Építése nagyon nagy szakmai tudást feltételez. Az ácsmester szépen megtalálta a galéria, a törzs, a sisak arányait, és a harangtorony tetején, a kis fiatornyokkal válik igazán légiessé. A szakemberek szerint ez Magyarország legszebb, legarányosabb harangtornya.

     Fent a galérián egy kisebb harangot találhatunk, felirata szerint 1666-ban készült, a nagyobbikat pedig 1794-ben készítették.

     A csúcsíves, bélletes kaput a nyugati homlokzaton találjuk. A hajó és a szentély déli homlokzatán rézsűs bélletű ablakok láthatók. A feltárási munkák igazolták, hogy jelentősebben csak a XIV. században alakították át a templomot, ezért is maradhattak fenn a vakolat alatti freskók hihetetlen gazdagságban. A feltárt falképek három korszakot képviselnek: román, gótikus és késő reneszánsz ábrázolások.

     A korai falképeken, a déli hajófalon Sárkányölő Szent György töredékes képe, három szent a diadalív déli oldalán, az északi oldalon Köpönyeges Mária-kép látható.

     A festett szenteket finom kis mosollyal ábrázolták. Derűt sugároznak ezek a keleti ruhában ábrázolt, bizánci hatású mosolygó szentek. A hasonlóság alapján valószínűleg egy mester vagy műhely készíthette, mert ilyet láthatunk a közeli csarodai és laskodi templomokban is.

     A templom belső oldalfalán több helyen ismétlődik a körkereszt ősi motívuma, hiszen a képes beszéd, a szimbolikus gondolkodásmód az emberi kultúra mindig is nélkülözhetetlen eszköze volt.