top of page

Feltöltve: 2017. márc. 20., hé

A Lancea Regis-érme Somogyi Győző által készített, felnagyított másolatát idén prof. Dr. Andrásfalvy Bertalan és Kocsis István író kapta. A díjakat Dr. Varga Tibor jogtörténész és Somogyi Győző adta át. A díjátadáson jelen volt Romanek Etelka, Esztergom Város Polgármestere, a társaság tagjai, valamint a Hollókői Szent László vitézei hagyományőrző egyesület tagjai.

     

A Lancea Regis Szent István királyunk lándzsája volt, melyet Ottó német császártól kapott. E lándzsa jelenik meg a Szent Királynak Esztergomban veretett dénárján is.

 

Az díjak átadása után a Vármúzeum dísztermében, a Lovagteremben folytatódott az esemény. Az összegyűlteket Kátai Zoltán énekmondó repítette vissza a történelembe.

     Műsora után Romanek Etelka köszöntötte a vendégeket a város nevében, majd Dr. Varga Tibor méltatta prof. Dr. Andrásfalvy Bertalan munkásságát, ezután maga a díjazott mondta el gondolatait a magyar népi kultúráról, műveltségről.

     Somogyi Győző, Kossuth-díjas festőművész szólt pár szót Kocsis Istvánról, és a díjazott tartott előadást a szakralitás történelemben betöltött szerepéről, fontosságáról.

 

A szünet után a hollókői hagyományőrzők bemutatóját élvezhette a kb. száz fős közönség, majd majd két esztergomi kutató, prof. Dr. Prokopp Mária művészettörténész és Dr. Horváth István nyugalmazott régész, múzeumigazgató előadásait hallgathatták meg az összegyűltek Esztergom Árpád-kori emlékeiről, művészetben betöltött szerepéről, azok kutatási eredményeiről.

      Az esemény este hat óra körül zárult. Akik részt vettek rajta, szellemileg, lelkileg feltöltődhettek, újabb ismeretekkel gazdagodva térhettek haza.

 

Képes összefoglaló: Szamosvári Zsolt felvételei.

 

 

2017. március 18-án, déli 12 órakor az Esztergomi Vár kápolnájában került sor, immáron második alkalommal a Societas Lancea Regis díjátadójára.

Kultúra

A Societas Lancea Regis díjátadó ünnepsége

SZAMOSVÁRI ZSOLT
bottom of page