Feltöltve: 2017. aug.25., do

Hol volt, hol nem, volt egy székely legényke, bandukolt az úton a magas hegyek között. Apja küldte el az erdőbe, hogy ehető gombát keressen. Igencsak nagy szegénységben éltek. Üres volt a kamra, asztalukra nagy ritkán került ennivaló. Előfordult, hogy napokig éheztek.

     – Fiam, Gergő, ez így nem mehet tovább! – mondta a legényke apja. – Menj az erdőbe és keress ehető gombát! Vigyázz, nehogy mérges kerüljön a kosárba, mert akkor mindketten feldobjuk a talpunkat!

     A fiú ismerte a gombákat, hiszen édesapja már egészen aprócska korában megtanította neki, melyik az ehető, melyik a mérges.

Sokszor járt az erdőben, ismerte, hol terem a finom, ehető gomba. Most is arrafelé tartott, és már majdnem odaért, amikor egy vénséges öreganyóval találkozott. Nagy köteg rőzsét cipelt a hátán, de az minduntalan lepottyant.

     – Öreganyám, majd én segítek hazavinni ezt a köteg rőzsét – mondta a legényke. – Csak azt árulja el nekem, hol lakik! Menjen előttem, és vezessen!

     Az öregasszony nagyon megörült, hogy ilyen jóravaló legénykével hozta össze a sors. Nem győzött hálálkodni.

     A fiú vállára kapta a rőzsét és elindultak az öregasszony háza felé.

     Mentek, mendegéltek, de sehogy sem akartak megérkezni. Eltelt egy nap, eltelt két nap, és még mindig csak koptatták a lábukat.

     Harmadik nap reggelén a legényke megállt.

     – Öreganyám, messze van-e a háza? – kérdezte.

     – Menj csak fiam, nemsokára megérkezünk – jött a válasz.

     Újból elindultak, és mentek megállás nélkül délig. Akkor az öreganyó megállt egy tisztás közepén, és mondta:

     – Megérkeztünk.

     – Megérkeztünk? – csodálkozott el Gergő. – De hiszen itt nincsen semmi. Hol a házacskája?

     – Mindjárt meglátod, fiam – mondta, majd egy kendőt terített le a fűre.

     Lássatok csodát, a kendőből egyszer csak egy gyönyörűséges vár kezdett kinőni!

     Olyan szép volt, hogy még a király is megirigyelte volna. A várnak volt egy égig érő magas tornya, s ennek a csúcsán egy székely zászló lengedezett.

     Gergő nem győzött csodálkozni. Azt hitte, hogy csak álmodja az egészet.

     – Ez meg hogy lehetséges? – kérdezte az öreganyótól.

     Az öregasszony elmosolyodott, s intett, hogy kövesse.

     Beléptek a vár hatalmas kapuján. Két félelmetes ordas őrizte, Gergő félve lépett el mellettük. Fogukat vicsorogtatták, de beengedték.

     A legényke azt hitte, ezzel minden veszély elmúlt. Korai volt az öröme. Volt egy második, sőt egy harmadik kapu is. A második kaput két oroszlán védte, a harmadikat meg két sárkány, három-három fejük kénköves tüzet okádott. Amikor rajtuk is túljutottak, akkor végre bejutottak a várba.

     Ott várta csak igazán meglepetés Gergőt. Az öreganyóból egy szépséges lány lett. Ilyen gyönyörű teremtést még nem hordott a föld a hátán. Aranylón csillogó hosszú haja lágyan omlott a vállára, kék szeme úgy csillogott, mint amikor a napsugár megérinti a magas hegyekben megbújó tengerszemet.

     Ugye nem kell mondanom, Gergő azonnal beleszeretett. Le nem tudta venni róla a szemét. Ott mindjárt elhatározta, történjék akármi, feleségül veszi.

     A lány is észrevetten a fiú sóvárgó pillantását, és mosolyogva mondta neki:

     – A rőzsét pakold le a fal mellé!

     Gergő akkor kapott észbe, hogy a rőzseköteg még mindig a vállát nyomja. Amint ledobta, azonmód egy nagy kupac arany lett belőle. Annyira fénylett, hogy majdnem megvakult tőle. Ezért be is kellett hunynia szemét.

     – Amiért segítettél, megjutalmazlak – fordult feléje a lány. – Ebből az arany kupacból annyit elvihetsz, amennyit csak elbírsz. Akár mind a tiéd lehet.

Nagyon csábító volt az ajánlat. Ilyen rengeteg arannyal Székelyföld leggazdagabb emberei lehetnének édesapjával. Mindent megvehetnének, amit csak megkívánnak, és ami fő, soha többé nem kellene éhezniük.

Csakhogy, amint már mondottam volt, Gergőnek nagyon megtetszett a lány. Szerette volna feleségül venni. Ezért mondta is neki:

     – Legyél a feleségem, szépséges leányka!

     – Elfogadom ajánlatodat, ha kiállod a próbát – válaszolta a lány. – Nézd, ott van a vár égig érő magas tornya és csúcsán van egy székely zászló. Menj fel és hozd le azt nekem. Ha lehozod, akkor a feleséged leszek.

     – Csak ennyi? – örvendezett Gergő.

     Kitűnő famászó volt. Falujukban nem volt olyan magas fa, amelynek tetejébe már fel nem mászott volna. Ez a vártorony nem lehet akadály. Egykettőre fent lesz és lehozza a zászlót.

     Fütyörészve elindult a torony felé. Csigalépcső vezetett fel. Nem is értette, mi ebben a próba? Hiszen ezt egy kicsinyke székely legényke is meg tudná csinálni. Amikor felért, a toronyban egy fehér galamb fogadta. Eleinte nem is igen figyelt rá. Mindjárt ki akart mászni az ablakon, hogy leakassza a zászlót. Már dugta ki a fejét, s abban a pillanatban a galambból egy őszszakállú öregember lett. Olyan vén volt, hogy talán maga sem tudta, hány éves.

     – Állj meg, fiú! – szólt rá mérgesen. – Hová indulsz?

     – Megyek begyűjteni a torony tetején lévő zászlót – válaszolta Gergő nyugodtan, majd folytatni akarta a mászást.

     – Nem úgy van ám, hékás – szólt rá a vénember. – Csak akkor hozhatod le, ha nálam szolgálsz három napig. Ha nem engedelmeskedsz, téged is galambbá változtatlak, mint ezeket itt – mutatott ki az ablakon.

Gergő kinézett, és látta, hogy a vár ereszén szép sorban legalább egy tucat galamb ült némán és bánatosan. A vénember folytatta:

     – Egykor ezek is éppen olyan legénykék voltak, mint te. Beleszerettek a vár úrnőjébe. Mindegyiknek az lett volna a dolga, hogy levigye a székely zászlót a vár tornyából. Sajnos egyik sem fogadott szót, és nem teljesítették parancsomat. Ezért galambbá változtattam őket. Ha nem akarsz sorsukra jutni, állj be hozzám szolgálatba!

     Gergő kicsit gondolkodott, majd a vénember tenyerébe csapott:

     – Áll az alku, öregapám! Mi lesz a dolgom?

     – Csupán annyit kell tenned, hogy három napig vigyáznod kell a zászlóra éjjel-nappal. Még csak egy pillanatra sem hunyhatod le a szemed. Nagyon vigyázz, nehogy te is pórul járj!

     – Megpróbálom, egy életem, egy halálom – mondta határozottan a legényke.

     – Jól gondold meg, mert most még elhordhatod az irhádat. Ha már a szolgálatomba álltál, nem lesz visszaút.

     – Jól meggondoltam, öregapám – válaszolta. – Bízza rám, ígérem, megőrzöm azt a zászlót, de ugye utána levihetem annak a szépséges leánykának?

     A vénember elmosolyodott, és csak ennyit mondott:

     – Ha megőrzöd, akkor jutalmul leviheted. 

     Gergő nagy serényen nekiállt az őrködésnek. Amíg nappal volt, nem történt semmi baj. Fütyörészett, nézelődött a toronyban. Örült, hogy ilyen könnyű a feladatot kapott.

     Esteledett, amikor egy kicsi egér cincogott a lába előtt.

     – Legényke, szánjál meg egy kis ennivalóval! Már napok óta nem ettem. Olyan éhes vagyok, mint a farkas.

     Gergőnek nem sok elemózsia lapult a tarisznyájában. Nem napszámba indult, hogy megpakolja élelemmel. Gombászni indult, hogy édesapjával legyen mit enniük.

     – Üres a tarisznyám, egérke, de azért megnézem, hátha akad benne kevéske kenyérmorzsa – mondta, és kotorászni kezdett a tarisznyában.

     Csodák csodájára, talált ott egy picinke kenyeret és egy kemény szalonnabőrt. Elővette, az egérkének adta.

     – Csak ezt találtam. Ha elfogadod, jó szívvel adom. Tudod, kicsi egér, mi is sokat koplalunk édesapámmal – mondta.

     A kicsi egér mohón kapott a kenyér után. Egy szempillanat alatt befalta az utolsó morzsáig. Aztán a szalonnabőrnek is nekilátott.

     – Köszönöm, legényke – hálálkodott az egér. – Megmentetted az életemet. Ezért elárulom, hogyan őrizheted meg a zászlót. Amint a közeli falu templomának harangja elkondítja az éjfélt, megjelenik majd az álommanó. Álomport szór a fejedre, s te rögtön elalszol. De ne félj, itt leszek én. Addig cincogok, amíg fel nem ébredsz. Ahogy kinyitottad a szemed, azonnal ugorj talpra! Kapd kezedbe azt a hatalmas husángot – mutatott a sarokba. – Jól markold ám meg, mert jönni fog a háromfejű sárkány, hogy elrabolja a zászlót! Addig üsd mind a három fejét, míg valamennyi a földre nem hull. A második éjjel hatfejű sárkány, majd a harmadikon kilencfejű fog megküzdeni veled. Légy nagyon ügyes, hogy legyőzd mind a hármat. Ha csak egy kicsit is hibázol, a torkukból előtörő kénköves tűz halálra perzsel. Ne félj, mindvégig melletted leszek és segítek.

     Gergő maga mellé helyezte a husángot. Úgy gondolta, a kicsi egér nélkül is ébren bír maradni. Éjfélig nem is volt gond, de akkor megjelent az álommanó, és hirtelenjében olyan álmos lett, hogy azonnal elaludt. Nem sokáig húzhatta a lóbőrt, mert egyszer csak a kicsi egér olyan hangos cincogásba kezdett, hogyha süket lett volna, akkor is meghallotta volna.

     Mindjárt talpra ugrott, jól megmarkolta a husángot. Jól is tette, mert jött a háromfejű sárkány. Iszonyatos erővel nekitámadt Gergőnek. Nem volt ám ő akármilyen legényke, a sárkányt úgy elverte, hogy szinte egyszerre hullott le mind a három feje. Nem tudta elrabolni a vár tornyán lévő zászlót.

     Reggel csodálkozott is a vénember, hogy ez miképpen történhetett meg.

     Eljött a második éjjel, és minden úgy történt, ahogyan a kicsi egér megjósolta. A hatfejű sárkány még haragosabban rontott Gergőre és ezt üvöltötte:

     – Megölted öcsémet, ezért halálok halálával múlsz ki az élők sorából.

     Egymásnak estek. Sokáig verekedtek, még a kövezet is izzott körülöttük. Szerencsére végül a legényke bizonyult ügyesebbnek, és lecsapta a sárkány mind a hat fejét.

     Már csak egy nap volt vissza a szolgálatból. Sajnos olyan szomorú dolog történt, amire senki sem számított.

     A vár nagy kandúrja kiszemelte magának a kicsi egeret. Igaz, a kicsi állatnak sikerült elmenekülnie, de soha többé nem mert visszamenni a toronyba, mert a kandúr állandóan a torony környékén ólálkodott.

     Egere híján Gergő először megijedt, mi lesz most vele? Az álommanó szétszórja az álomport, s ő elalszik. Azalatt a sárkány elrabolja a vár tornyáról a zászlót.

     Nem lett volna Gergő székely, ha ki nem talált volna valamit furfangot. Székely ember eszén nehéz túljárni, valójában nem is lehet.

     Amikor közelgett az éjfél, Gergő a tarisznyájából elővette furulyáját. Mindig magával hordta, örömében, bánatában megfújta. Olyan szép dallamok jöttek ki rajta, hogy aki hallotta, az elámult tőle. Most is így tett.      Amint felcsendült a furulyaszó, a várban mindenki őt hallgatta.

     Jött is az álommanó. Meghallván a csodálatos muzsikát, még a lélegzete is elakadt, annyira megtetszett neki.

     Meg is feledkezett a dolgáról. Esze ágában sem volt álomport szórni Gergőre, sőt inkább arra kérte, játsszon neki reggelig!

     A legényke játszott volna neki szívesen, de hamarosan megérkezett a kilencfejű sárkány. Az olyan dühös volt, hogy mérgében még az álommanót is fellökte.

     – Megölted két öcsémet, ezért lakolnod kell, emberfia. Búcsúz el életedtől, amíg nem késő!

     – Nem eszik olyan forrón a kását – válaszolta Gergő, majd felkapta a husángot.

Egész reggelig viaskodtak. Egyszer Gergő, majd a sárkány került felülre. Már nagyon fáradtak voltak. Végül a legényke összeszedte minden erejét, két marokra fogta a husángot, és a félelmetes sárkány kilenc feje felé csapott. Mindjárt le is hullt nyolc fej. Nagyon megijedt a fenevad, s könnyeit hullatva könyörögni kezdett Gergőnek:

     – Legényke, kérlek, hadd meg életem. Ígérem, életem végéig szolgálni foglak.

     – Nem csapsz be? – kérdezte Gergő kissé bizalmatlanul.

     – Az élő Istenre esküszöm, igazat beszélek.

     – Rendben, de ha becsapsz, akkor ez a hatalmas husáng lesz a keresztapád.

     Alig, hogy ezt kimondta, keleten már látszódott a pirkadat. A nap aranyló sugarai előbukkantak az égen.

     Letelt a harmadik nap is, és Gergő magához vehette a vártornyon lobogó székely zászlót. Kitöltötte a szolgálatot. Jött is a vénember csodálkozva. Még ilyet nem látott, hogy valaki becsülettel ledolgozta a három napot, s megőrizte a zászlót.

     – Megérdemled, hogy levigyed annak a szépséges szőke leánykának. Látom, az őrzésben segített ez az aranyos kiskutya is.

     Gergő lenézett a lábához, és meglepődve látta, hogy a félelmetes sárkányból egy aranyos kiskutya lett.

     – Szegényke nagyon szomorú, mert nemrég haltak meg a testvérei.

     – Ezen könnyen segíthetek – mondta mosolyogva a vénember. – Varázserőmmel feltámaszthatom a testvéreit.

     Gergő nagyon megijedt, attól félt, hátha a két sárkányt éleszti fel, és akkor jaj nekik. De még mielőtt tiltakozni tudott volna, a vénember kimondta a varázsszót. Abban a szent minutumban két kicsi kutya nyalogatta a csizmája szárát.

     Mindenki nagyon örült, hogy így végződött a dolog. Gergő levitte a zászlót a szépséges leányzónak, majd kérdezte:

     – Ugye, most már a feleségem leszel?

     Felcsillant a lány szeme és boldogan igent mondott.

     – Leszek, hogyne lennék!

     Nem is kellett ennél nagyobb öröm. Gergővel madarat lehetett volna fogatni. Annyira boldog volt. Sürgette mátkáját, hogy mihamarabb siessenek édesapjához, mert bizonyára már nagyon várja a finom erdei gombát.

     – Mindjárt megyünk, kedvesem – válaszolta a szépséges lány. – Csak előbb összehajtogatom a várat.

Megint elmondta a varázsszót, és a várból egy terítő lett. Gondosan összehajtogatotta, majd azt mondta Gergőnek:

     – Nagyon vigyázz rá, el ne vesszen! Ki tudja, hátha valamikor még szükségét látjuk.

     Hazafele menet szedtek jó sok gombát, s a kicsi házban elkészítették vacsorára. Jóízűen mind megették.

Hamarosan a lagzit is megtartották, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Néhanapján kisétáltak a szép, virágos rétre, ott kiterítették a kendőt, és ilyenkor mindenki láthatta a székelykői várat, aki épp arrafelé sétált.

     Kedves Olvasóm, ha véletlenül megpillantod ezt a csodás, láthatatlan várat, tudd meg, Gergő és felesége ott van a közelben, játszadoznak gyermekecskéikkel. Ha csak néhány követ találtok, akkor a kicsinyke háznál vannak, és boldogan élik világukat.

     Itt a vége, fuss el véle!

 

 

Székelykő, a láthatatlan vár

Kultúra

APÁTI KOVÁCS BÉLA