Izzik a szik, párát lehel a föld,
baktatok, mint kivert jószág
a nyáj után, s mindenhol csak a köd,
sehol szeretet-gazdám.
Iszony-viszony űz egyre messzebb,
ismeretlen bozót szúrja oldalam,
sodor kényszer-muszáj, megfelelés:
Élni kell! Rongy ruhám hozzám tapadt,
korhű álarcom bár levedleném,
de nincs alatta meg őseim szíve,
elkupeckedte a mostoha élet,
s a szakadék peremén egyedül sírok:
Miért rohantatok a pénz-kolomp után?
Rajtam időtlen bundám még tán védi
húsom egészség tisztaságát,
s a vér, hiába fertőzték, őrzi
ragaszkodását hozzád, hazám.
Ordítom, kiáltom: Ott a szakadék!
A nyáj fut. Szól a kolomp.
Minden oldalról irgalmasan ég,
félelmetes harangzúgás kong,
felperzselt föld üvölt:
Itt és most veszik el a jövőt!

 

2017.09.01.