Feltöltve: 2018. jan. 9., hé

Van csendes mise. A népi elnevezés szerint létezik szagos mise: az ipolydamásdi, márianosztrai lányok imakönyvébe rejtett rozmaring illata után. A rossz nyelvek szerint ugyan inkább a délutáni mise a szagos mise, mert akkor jártak a – jól agyonillatszerezett – asszonyok a templomba…

 

Ismerünk párbeszédes misét, énekes misét, nagymisét.

     Kacagó miséről csak maroknyian hallottak. A liturgia nem is ismeri.

     Ritka eset, amikor a szentmise közben kacagás tör ki. Különösen, ha a miséző lelkipásztor is nyájával nevet!

 

Édesapám Vácott nőtt fel. Gyermekkorukban a fehérek templomában hallgatta a szentmisét az egész, népes család. Sőt, apám és fiú testvérei még ministráltak is. Apám kis termetű fiúcska volt. A ministránsruhát a derekán hurkává kellett göngyölni, mert olyan kicsi taláris nem létezett, ami jó lett volna rá.

     Az oltár előtt alacsony dobogóra kellett fellépni az átváltoztatáshoz szükséges ampolnákkal. Apám átszellemülten végezte feladatát, de sajnos a kibomlott és lábára tekeredett ruházatban orrára bukott.

     A hívek nem állták meg nevetés nélkül, de az akkor még fiatal miséző pap villámló tekintete beléjük fojtotta a nevetést.

 

*

 

Apám megnőtt, elkerült a városból. Megházasodott, én is megszülettem. Hétéves büszke másodikos voltam, amikor meglátogattuk váci rokonainkat.     

Vasárnap természetesen a fehér barátok templomába mentünk misére. Apám bemutatott a megidősödött egykori káplánnak, aki kikérdezett az iskolával, tanulással kapcsolatos érzelmeimről. Jámbor válaszaim közben nem néztem apámra… (Hogy te milyen folyékonyan tudsz hazudni! – mondta később…) Mi tagadás, válaszaim szemérmetlenül túlfésültek voltak… Ám, úgy látszik, elnyerték a hajlott korú szerzetes pap tetszését.

 

Kézen fogott. Magával vitt a sekrestyébe, és a sekrestyés meg a segítő nővér beöltöztettek ministránsnak. A karing nagy volt, de az nagy volt „otthon”, a Szent István Bazilikában is. Nem volt szokatlan számomra. A "szoknyát" fel kellett hajtani, és a cingulummal megkötni derekamon, mert hosszúnak mutatkozott. Nagyon hosszúnak…

     A tisztelendő úrnak valami eszébe juthatott, egy pillanatra borús felhőt láttam átvonulni arcán. Merengve édesapámra nézett, majd elhessegette az emléket.

 

*

 

Piros fülekkel és a megtiszteltetéstől remegő kézzel fogtam a kis aranyozott tálkát a korsócskákkal.

     Igen!

     A történelem megismételte önmagát.

     Az oltárhoz vezető lépcsőkön ráléptem a kibomlott ruhadarabra!

     Óriási puffanással hasra vágódtam. A csillogó kis kancsók csörömpölve szertegurultak.

Másik ministráns társam segíteni akart. Siettében felrúgta a csengettyűt, amely méltatlankodva, visszhangozva csörömpölt.