Feltöltve: 2017. aug.27., hé

Találkozásom Babba Máriával

Az út

 

Miért?

 

két költemény

Feltöltve: 2018. május 24., do

Az út

 

 

Gondolatainkba rondító kényszer lapos kúszásban kerítette hatalmába mindennapjainkat,

s ránk rontott ordító foncsor tükörként az engedelmesség, a némaság és maghalt szívünkben,

     meghalt az erkölcs.

Mint világítótorony az óceán magányába fúlt a lélek igazsága,

kisemmiztek a haramia inasai,

kelt tészta keménységű masszába ágyazott vergődés az akarat, csak a pofonok, a pofonok

ébresztenek fel néha, néha, mert felismerhetetlen az arc, az ember formájú robotoló haszon.

 

Az eső után rothadó virágok bűzét árasztja szét az engedelmesség!

 

Falatoznak az eszmék a test húsából, sózzák, borsozzák, sütik, főzik, a porban hentergetik,

iszonyatban pácolják, és a megélhetés asztalán tálalják mindannyiónk agyvelő lüktetésének

     sikolyát desszertként.

És elment, aki üvöltve hányta ki a civilizáció korcsvívmányait, elment Szolzsenyicin.

 

Fityfenét mutat a zsebedben kutató tröszt. A fellegvárából integetve toronylakó

a messzeségbe láthatna, ma még megállíthatna, góc-kavarodások ütközetét csillapító

betűk érthető halászhálójából kifogható az aranyhal és valóságot kívánhat a vágy,

ember nyugtató nappalt, éjt ölelhet a szeretet,

Jézust érthető békében telt napokkal szárnyalhat a tudat a halálutakon,

szabadon, szellemszárnyakon,

porosan, bénán, vészkijáratok ontotta tömegek hátán a csillogó szemű sátán táncát

észre sem véve, masírozhat kelekótya magány várába minden individuum.

 

Csakhogy csengetett a kor-imázs’ után szaladó káráló varjak fekete serege.

Benőtt minden realitást a sötét gaz,

a napfény éltető ereje mellé delejt bocsátott a kámforrá váló evolúciós trend,

s ünnepet ültek a hiénák, a test-semmiségek fölött,

nem számít már az ember, strigula lakó a lét,

s özönlik felénk a háború,

kinek, kinek saját célpontja miatt borul el agya,

még a rothadó virágok bűze sem riassza vissza

a génmódosított cölöpök iszapsüllyedését!

Köd-homály az istállókban és üres a jászol.

 


 

Miért?

 

Hiába becsület, tisztesség
sajog az érzés,
hasogat a boldogtalanság,
s a csodák véreznek
utolsó csepp vérig.
Nem akarok semmit,
miért nem hagytok embernek lenni!
 

Kultúra

GAVALLÉR JÁNOS