Feltöltve: 2014. okt. 13., do

(önéletrajzi füzér)

10. Az első évek az iskolában

Kultúra

Szerencsésen indultak iskolai évei.

     Tanító nénije a mindig mosolygós Gyöngyi néni lett. Két cserfes kislánya felvértezte: nemcsak az élénk gyermekeket viselte el, de a sajtkukacként izgő-mozgó fiúk érdeklődését is találékonyan le tudta kötni.  A tanítónő édesapja az egyik tekintélyes múltú egri középiskola megbecsült tanára volt. 

     Hamar kiderült, hogy a kisfiú már tud olvasni, sőt az Egri Csillagok cselekményéről olyan életszerűen tud a  beszélgetésórákon mesélni, hogy társai unalmát is elűzi.

     Családlátogatás során megkérdezte a nevelőanyává előlépett nagynénit:

     – Miért épp Gárdonyi Géza könyvét adta kezébe?

     – A rend feloszlatásáig irgalmas rendi nővér voltam. Árva, elhagyott gyerekek nevelésével, szakmához segítésével foglalkoztunk, a kórházunkban pedig ápolónői tevékenységet folytattunk. Igyekeztünk hazájukat, családjukat szerető emberekké nevelni növendékeinket. Természetes, hogy öcsém kisfiát ugyanígy próbálom nevelni – felelt a kérdezett.

     –  Egerben nőttem fel, szüleim ma is ott élnek. Megható, hogy szinte betéve tudja a regénynek egyik-másik fejezetét – nézett élénk tanítványára a tanítónő. – Ha nem rendetlenkedsz még a számtanórákon sem, akkor a nyári szünidőben gyertek el Egerbe – borzolt a gyerek hajába szeretettel.

     A lehetőség varázsütésre átformálta a sokszor zabolátlan emberpalántát. Aki addig az óraközi szünetekben a legvadabb játékok „hőse” volt, rendre-másra vigyázóvá, rendfenntartóvá változott.

     Egy osztálytársával egy irányba vezetett a hazafelé vezető útjuk. Közel laktak egymáshoz. Az ügyvéd fia és a szerény körülmények között élő kisfiú között igaz barátság szövődött.

     Elsőosztályos korukban hősünkért nevelőanyja ment el az iskola elé, nehogy baleset érje. Kis barátjáért házvezetőnő ment ugyanezért. A két, nagyjából egykorú nő pár nap alatt megegyezett, hogy elég, ha egyikük pásztorolja haza a két rosszcsontot. A házvezetőnő elmondta, hogy húga Egerbe ment férjhez, egy képzett erdész-vadászhoz.

     A nagynéni kiderítette, hogy a fiatalasszony hajdani kedvenc tanítványa volt.

 

*

 

Egy padban ültek a suliban, amíg szét nem ültették őket. Az órára nem figyeltek, egymást szórakoztatták inkább. Hamar különválasztotta őket a zord tanítónői akarat. Egyiküket száműzte két paddal hátrébb, a terem távolibb padsorába. Az ügyvéd fiát ott hagyta, addigi helyén,  az első padban a fiatal és szép, ám kegyetlen oktatónő, mert úgy jobban látja, mit is művel! Páros héten délelőtt jártak iskolába, másik héten délután.

     Korábban történt még, hogy egyik napon hazafelé hősünk azt mondta:

     – Ha megnövünk, elveszem feleségül Gyöngyi nénit.

     – Jó, akkor én is! – mondta a jó barát.

     – Azt nem lehet, ha egyszer már hozzám jött – akadékoskodott az ötletgazda.

     – Miért ne? – érvelt cimborája. – Egyik héten a te feleséged lesz, amikor pedig délutános, akkor az enyém.

     – Úgy jó lesz – törődött bele a hétéves Rómeó.

     Nem vették észre, hogy a nevelőanya mögöttük jött. Hallótávolságon belül figyelte, miért is tart oly sokáig hazafelé az útjuk. Házassági tervüket kipletykálta a házban. Családjaik s a szomszédság is jót nevetett rajtuk.

     Miután a tanítónői kar mindmáig legszebb – ám sajnos részvétlen – tagja elválasztotta őket, egyikük hazafelé haragosan közölte:

     – Én nem fogom feleségül venni!

     – Tudod mit? Én sem! – felelte szertelen barátja, majd kifejtette az okát is.

     – Azt az árulkodós, szeplős, mindig lógó taknyú Eislert ültette mellém.

     Így azután tanítónőjük valószínűleg férje és két leánya mellett morzsolta le az évtizedeket. Két évig rajonghattak érte. Elhelyezték más iskolába, és egy valódi Szörny Ella lett helyette az osztályfőnökük.

 

*

 

A házassági terv a vonzó külsejű tanerő számára is ismertté vált, mert a szülők elpletykálták. A három nő összedugta fejét, és sűrű levélváltás zajlott a hős múltú városban lakó volt tanítvány és az egykori apáca között.

     A második osztály évzárója után meglepetés érte a gyerekeket. Két pótanya, gondosan lezárt bőröndök, titokzatosan mosolygó család várakozott rájuk. A jó barát szüleinek jóvoltából a ház előtt taxi fékezett, és pár perc múlva a pályaudvaron menetkészen pöfékelő vonat egyik kocsija elnyelte a kis csapatot. A gyorsvonatról Vámosgyörkön átszálltak zötyögősebb, kisebb, füstösebb vicinálisra.

     A vasúti kocsiba nehézkes mozgású, idősebb, derűs tekintetű férfi szállt be.

     A gyerekek mindenhol portyázó magyar vitézek elől fejvesztve menekülő törököket  kerestek, és csalódottak voltak, mert a vasút menti árokparton csak békésen kérődző teheneket, a távolibb domboldalakon birkákat láttak. A nyájat gubancos szőrű fekete puli rendszabályozta. A juhász békésen szalonnázott mellettük.

     Útitársuk szeme mosolyogva pásztázta a ficánkoló lurkókat.

     Beszélt nekik a tájon valóban fellelhető történelmi emlékekről, és örült neki, hogy figyelmük rá terelődött. Itták szavát. Kiderült, hogy szülőföldjének múltját lelkes műkedvelőként kutató ember. Egyébként nyugállományú kéményseprőmester, aki munkája közben, a házak padlásain rengeteg múltbéli tárgyat,értékes leletet talált és gyűjtött otthonába.

     Meg is beszélték, hogy Egerben tartózkodásuk alatt a gyerekek őt is felkeresik.

     A megállók elfogytak, és a város állomásán ott várta a csemetéket és kísérőiket vendéglátójuk.

 

(folytatjuk)

 

 

 

 

Valami elmúlt... 

BODOR MIKLÓS LÁSZLÓ