Feltöltve: 2014. okt. 20., hé

(önéletrajzi füzér)

11. Egy álom megvalósul

Kultúra

Az egri vasútállomáson Ilonka néni várta nővérét és a fiúkat, férje társaságában.

     János bácsi zöld egyenruháján arany tölgyfalomb jelezte, hogy tanult erdész viseli az egyenruhát. A két kiskamaszt már a zöld ruha is elvarázsolta. A későbbiekben ez rajongásig fokozódott.

     Az állomástól Ilonka néni házáig egy darabon együtt sétáltak a vonaton megismert idős emberrel. A vendéglátók jól ismerték a sokoldalú műveltségű kéményseprőmestert. Háza előtt az arany tölgyfalombbal díszített zöld ruhás ember hosszan rázta a szeretve tisztelt mesterember kezét.

     A gyerekek újra megígérték, hogy meglátogatják a város múltjának kedves mosolyú tudósát.

 

– Hihetetlen lelkierő munkál ebben a férfiban! – mondta róla az erdész. Felesége, Ilonka bőbeszédűbb volt:

– Egyetlen fia leventeként ment a frontra. Szolyván látták utoljára, egy fogolytáborban. Szűkszavú, részvétlen modorú levél tudatta a szülőkkel halálát. Felesége tíz éve megvakult. Iparengedélyét bevonták, munkásait szélnek kellett eresztenie. Más ember mogorva remetévé válna ennyi csapás után. Ő békés nyugalommal néz a világba. Többnyire mosolyog, és minden útjába kerülőnek erejétől függően segít – tudták meg útitársukról az érkezettek.

 

*

 

Aznap csak vendéglátójuk házával ismerkedtek a fiúk. A kert némileg megsínylette a két élénk kisfiú megjelenését. Az ablakpárkányt díszítő muskátlik egyike a járdán kötött ki, a másik cserép a szobában puffant.

     A két nő felhördült, és büntetést emlegettek. A kártevők – hónuk alá csapott labdájukkal – a különkerített udvarra menekültek. Itt két lógó fülű vizsla fogadta őket kitörő örömmel. Örömükben olyan boldogan lengették, csóválták farkukat, hogy egész derekuk ide-oda járt. Gerinctöréstől lehetett tartani. Ennek hamarabb vége lett, mint a virágoskertben tartott futballbemutatónak.

 

– Ácsi, rosszcsontok! – jelent meg a virágok balsorsát mosolyogva szemlélő vadász. – Ez a két gézengúz a legfőbb segítőm az erdőn! Ha egy-két óra alatt elkényeztetitek, hónapokig tart, míg szigorral visszanevelem őket, újra dolgozni lehet velük! – állította le a négylábúak kényeztetését.

     A két városi aszfaltnövendék kissé elszontyolodott, de miután a virágok újra helyükre kerültek, hatalmas tál túrós, meggyes, káposztás rétest kaptak búfelejtőnek.

 

Az ügyvéd csemetéjét pár nap múlva Mariska néni hazavitte. Szüleivel a Balatonhoz mentek nyaralni.

     A várba, városba beleszerelmesedett fiú és nevelőanyja maradtak. Hősünket mindennap fel kellett vinni a várba. Ő nem vágyott a zajos, szúnyoggal teli vízpartra.

     Ottléte alatt minden áldott nap végiglátogatta a várbéli, romjaiban álló székesegyház maradványait, bejárta a kazamatákat. Személyes ismerőse lett Tihamér bácsi, az idegenvezető. Az ágyúteremben a lőrés elé helyezett, a várkútból kiemelt Baba ágyút, a szakállas puskákat és az akkor még kazamatabeli tárlóban bemutatott várvédő hősök csont- és koponyaereklyéit ma is látja, ha visszagondol a régvolt szép napokra. A négyszáz év előtti ostrom idején, a földalatti folyosón török akna által széttépett katonákat családtagként gyászolta naponta.

 

A vár kalauza ugyancsak szerette a hősi múltú erődítés minden kövét, és néhány nap múlva feltűnt neki a kiskölyök, aki olyan rajongással jött, menetrendszerű pontossággal. A földalatti járatok jellegzetessége egy csigalépcsős megkerülő folyosó. Azért építették, hogy a harcok idején a különböző feladatokat végző katonai egységek a várpince folyosóin találkozva ne akadályozzák egymás haladását. Az ostromlók a környező terep magaslatairól kifigyelhették volna a védművek közötti, felszíni mozgást. Itt, a föld alatt úgy a csapatrészeket, mint a hadianyagot észrevétlenül juttathatták a harctevékenység helyszínére. Harcok idején a katonák szállása is a földalatti termekben volt. Így az ellenség a védők létszámát is nehezebben tudta felmérni.

     A gyerek valósággal itta a hallott ismereteket, és előfordult, hogy néhány, a csoporttól lemaradt látogatót ő vezetett vissza a többi látogatóhoz. Az emberek számára a lelkes kiskölyök külön örömet jelentett. Azt hitték, hogy a mindig borostás vénember betanította a csemetét. Busás borravalóval jutalmazták Tihamér bácsit.

 

Az öregnek szöget ütött a fejébe a dolog. Megszületett benne a nagy ötlet! A következő csoport indulásakor nem ment velük, hanem a gyerkőcre bízta őket.

– Majd utánatok megyek… – nyomott barackot a segédnek előléptetett kisfiú fejére.

     A bejárat melletti büfé pultjánál fröccsözött békésen, majd a séta végének idejét kiszámítva a Gárdonyi Géza sírja melletti kijárathoz ballagott, és ott zsebelte be a kirándulók háláját kifejező jutalmakat.

    Tihamér bácsi nem zsákmányolta ki ifjú segédjét. Ezentúl belépti díjat soha nem számolt fel, sőt, egy szép füzettel ajándékozta meg a gyereket. Ez évben, 1952-ben ünnepelték Egerben a győzelmesen megvívott csata négyszázadik évfordulóját. Ez alkalomból készült a szépen kivitelezett kiadvány. A címlapon Székely Bertalan festménye látható. A csemete bele is szőtte mondanivalójába az egri asszonyok hősiességét.

     Ezzel aztán végképp elbűvölte a látogató hölgyeket. Több puszit kapott az elragadtatott, fiatal és kevésbé fiatal asszonyoktól, lányoktól, mint későbbi élete folyamán összesen.

 

(folytatjuk)

Valami elmúlt... 

BODOR MIKLÓS LÁSZLÓ