Feltöltve: 2014. szept. 15., do

(önéletrajzi füzér)

6. Újrakezdés akadályokkal

Kultúra

Az állomásra már sötétedés után érkeztek ki. Minden romokban hevert, jóllehet az ostrom óta több mint három év telt el. Csak a forgalomirányításhoz elengedhetetlen részek helyreállítására került sor. Csüggedten várakoztak a hiányosan megvilágított állomáson. A szerelvény sokat késett. Végül csühögve bevánszorgott, füstöt, kormot terítve a környező világra.

     A vonat piszkos, kopott marhavagonokból állott. A hajdani vörös-barnára festett színüket elvesztett, rozoga kocsik zsúfolásig tömve voltak utasokkal. A várakozó, utazni kívánó emberek megrohanták az ütött-kopott szerelvényt. Szedett-vedett ruhájú, riadt emberek tolongtak. Jutott belőlük az ütközőkre, fékezőfülkékbe is. A kalauzok meg sem próbálták a jegyeket kezelni.

     A vonat utasai nagyvárosi emberek voltak, akik családjuk számára élelmiszer-begyűjtő úton járták a vidéket. Csomagjaik: batyuk, hátizsákok, madzaggal összekötött, vedlett vulkánfíber bőröndök.

 

     Az országot az egymással verekedő nagyhatalmak együttesen tették romhalmazzá. Az ország békés úton szerezte vissza negyed századdal korábban igaztalanul elrabolt részeinek egy részét. A világméretű háborútól vezetői igyekeztek távol tartani. Ha sikerült volna hadseregét, értékeit sértetlenül megőrizve kimaradni a háborúból, a harcok elültével előnyös helyzetből tárgyalhattak volna a hadjáratok során veszteségeket szenvedő felekkel a maradék országrészeink visszavételéről.

     A már önként a háborúba belépett, területrabló szomszédok érdeke ennek fordítottja volt.

     A harcoló nagyhatalmaknak a kiterjedt alföldekkel rendelkező országra egyrészt utánpótlási útvonalként, másrészt hadműveleti területként volt szükségük. Továbbá nyersanyag-lelőhelyekben még megcsonkítottan is gazdag volt az ország. Látszólag nem erőltették a Magyar Királyság háborúba való belépését, de titkos terveik mások voltak.

     Provokációk sorozata érte az országot, melyeket kormányaink „kivédtek”, végül nagyvárosainkat bombázták máig ismeretlen harci repülők. Így sikerült az országot belerántani a világpusztító küzdelembe, amelyből csak vesztesként lehetett kikerülni.

     Előbb a visszavonuló „szövetségesek”, majd a betóduló ellenség rombolta pozdorjává a haza földjét, pusztította az itt élőket. A seregek felélték a föld népének élelmét, elrabolták értékeit, eszközeit, leszerelték s elvitték gyáraikat.  

 

     A szegénység országos méretűvé vált.

     A városlakók kiszolgáltatottabbak voltak a vidéknél.

     A városi polgárok értékei a romba dőlt lakásokkal együtt semmisültek meg. Amelyik ház épen maradt, a győztes ellenség katonasága kifosztotta. A vidéki emberek el tudtak rejteni annyi értéket, hogy legalább élelmüket megtermeljék.

     A városlakók pedig a pusztítás elől elrejtett, megmaradt legféltettebb értékeiket élelemre cserélni, vonatoztak oda és vissza.

 

     A személyszállító kocsik javarésze megsemmisült, más részüket eltulajdonították a győztesek csatlósai, így a korábban kiselejtezett tehervagonokba eszkábáltak lócákat a vasutasok. Az ülőhelyek száma így is kevesebb volt a szükségesnél.

     A kisfiút egy idegen asszony ölébe vette, apja pedig bőröndjét használta ülőhelyként.

     Nehéz út volt.  

     A szerelvényt több állomáson várakoztatták – vagy azért, mert egyes szakaszokon csak az egyik vágány volt használható, vagy a jelzők tilosat mutattak.

     A kisfiú először idegenkedett az idegen asszonytól. A testes, idősödő nő szeretettel ölelte át a mind fáradtabb, mind álmosabb gyerkőcöt. A csemete végül lehunyta szemét, átölelte a derekát, és a vonat zötyögése meg a szelíd ringatás hatására elnyomta az álom.   

 

 

     (folytatjuk)

Valami elmúlt... 

BODOR MIKLÓS LÁSZLÓ