Szeles, havas márciussal köszöntött be akkor a tavasz. Hitetlenkedve, tétován távozott a tél. Fejcsóválva adta át helyét utódjának.

     Nem a zimankós évszak tehetett róla, hogy olyan lett a világ, amilyenné az emberi rosszakarat, hozzá nem értés tették.

     A bizonytalanság az emberekben minden határt átlépett.

     A fiú cseperedett, semmi külső bajjal nem törődve. Már kezébe lehetett adni a tejesüveget és a napi egy liter tej árát. A kiskölyök komoly küldetése tudatában nem rohant megveszekedetten a sarki tejcsarnok felé. A bolt közel volt, és át se kellett kelni az úttesten. Ha futotta zsebpénzéből, egy-egy kocka tejcsokival is meglepte magát.

     A sarki üzlet szomszéd helyiségében egy szemüveges, középkorú asszony dolgozott. Írógépének kattogása gyakorta kihallatszott a rendszerint nyitott ajtón.

     Otthon hallotta, hogy a hölgy híres író, Ady Endre egykori menyasszonya, Dénes Zsófia, és olvasott emberek körében a Zsuka becenévre hallgat.

     Egy alkalommal, kezében a tejesüveggel, – eszébe jutván, hogy az ismerősöket üdvözölni kell – a gyerek ráköszönt az íróasztalánál ülő, kifelé néző asszonyra:

     – Kezit csókolom, Zsuka néni!

     A nőt meglepte a váratlan üdvözlés. Valószínűleg épp egy alkalmas kifejezést keresve nézett a semmibe… (Már ahogy írók időnként szokták…)

     Amikorra a kisfiú lebonyolította a vásárlást, az írónő már a saját irodája ajtajában állt.

     –  Honnan ismersz engem? –  kérdezte.

     A válasz – hogy a szülei mondták, ki is ő, és hogy még kötete is ott van a családi könyvespolcon – szemlátomást jólesett neki.

     Hogy, hogy nem, ezentúl a tejcsarnok gazdája fizetség nélkül átadott a visszajáró pénzzel együtt egy kis kocka Boci csokoládét.

     A gyerkőcnek – négy-ötéves korában, még mielőtt igazán megtanult volna olvasni –  ez volt az első találkozása az irodalommal.

     A szomszéd utcasarkon lévő szatócsboltba is kapott néha megbízatást, bár ahhoz, hogy odajusson, egy helyütt át kellett mennie az úttesten.

     Bondy Jenő vegyeskereskedése ekkor még megvolt. Bondy bácsi zsidó ember volt. A környék lakói szerették az öreget. Soha senkit nem csapott be. Áruja jó volt, mérlege pontos. Akinek pénztárcájában pár fillérrel kevesebb volt a szükségesnél, az hitelt kapott, s ő egy kockás füzetbe könyvelte. Állítólag maga a nyilas körzetvezető rejtegette a német megszállást követően. A gyermek persze nem tudta, mi a hitel, a körzetvezető, de azt tudta-érezte, hogy a kicsi áruda gazdája kedvesen szól hozzá, akárha felnőtt volna.

     Meglepte hát, amikor egyik vásárlása alkalmával bőrkabátos, nagy kalapú ember gorombáskodott a szabadkozó kereskedővel. A hangoskodó férfi mellett két egyenruhás, rossz modorú alak állott, elzárva a bejáratot.

     A fiút gorombán megállították, vállánál fogva visszapenderítették. Egy kiló krumplit kellett volna hazavinnie, üres szatyorral ért haza.

     Ezután az üzlet redőnyei lehúzva komorlottak.

     Az öregért minden követ megmozgattak a vevői.

     –  Próbáljanak meg valamit segíteni! – kérték az egykori summásból lett párttisztviselőt, az első emeletről.

Őt felesége is unszolhatta, mert neki is sokkal távolabb kellett menni bevásárolni. S ha messzebbről, rosszabb minőségű áruval tért haza, netán drágábban, kritikáját maga is keresetlenül fogalmazta meg.

     A lefüggönyözött ablakú autók egyre szaporodtak sötétedés után, és ekkoriban már az új rend kisebb-nagyobb rangú hívei is el-eltünedeztek.

     – Kikezdeni? Ahhoz én kevés vagyok – mondta a jóérzésű ember.

     Bizony, kevés lett volna. Ez év májusának utolsó napján a korábban rettegett belügyminisztert, a hithű kommunistát, akkor éppen a külügyek vezetőjét letartóztatták és kivégezték.

     A tejbolt ugyanúgy járt, mint a kis szatócsüzlet. Bezárták. Az írónő irodáját szintúgy. A két helyiség közötti falat áttörték, és egy görög menekült család kapta meg az üzlethelyiségeket szükséglakásként.

 

*

 

A jó eszű fiúcska minden séta alkalmával arról faggatta apját, hogy a cégtáblákon milyen felirat látható.  Apránként felismerte, hogy a hirdetmények milyen betűket tartalmaznak.

     Lassacskán belül került a betűk világán, és hangokat is rendelt hozzá.

     Egy este azzal lepte meg apját és annak nővérét, hogy akadozva, szaggatottan bár, de felolvasott egy kezébe került könyvből!

     A tél derekára kielégítően olvasott.

     Amikor következő év szeptemberében iskolába került, már folyékonyan olvasott, sőt az Egri Csillagokat ki is olvasta.

     Ennek hátrányai is voltak, mert olvasásórán felettébb unatkozott.

     Márpedig az unatkozó gyerekek az ember teremtése óta – saját maguk számára érthetően – a felnőttek szemével felfoghatatlan dolgokra ragadtatják magukat...

 

 

     (folytatjuk)