top of page

Magyar őstörténet

Feltöltve 2013. nov. 28., do

Cser Ferenc e fontos, tisztázást igénylő témában tisztességesen és körültekintően megírt kritikája elé egy rövid főszerkesztői megjegyzés kívánkozik. A Szilaj Csikó egy korábbi változatában külön rovata volt az Arvisurának. Cser Ferenc végső közvetkeztetése az, hogy „Az Arvisura egy gazdag fantáziájú, iskolázatlan, félművelt, mesemondó ember elképzeléseit tükrözi, történelmileg hiteltelen”. 

     Az én kétségekkel teli megítélésemen belül van egy olyan elem, amely eddig változatlan maradt: minden fantáziámat megmozgatva sem tudom elképzelni, hogy egy ózdi munkás képes lenne magától egy ilyen mű megalkotására. Ilyen „mesét” írni, ilyen adathalmazzal, ennek értelme és módja ép elmével felfoghatatlan. Legalábbis legalább olyan alapos, tudományos magyarázatot kíván, mint amilyennel Cser Ferenc tiszteli meg az alábbiakban a mű iránt érdeklődőket. (VDGy)

 

I. Írásom kiváltó oka

Egyik barátom meghívott, hogy tekintsek meg egy videót, mely egy előadássorozat 3. tagja volt, és amely a magyar őstörténet fontos szakaszát taglalta. Elmentem, megtekintettem Matek Kamill Istenek magyarjai sorozatának A Nap Birodalma című előadását, és aztán leforrázva tértem haza.

     A videó alapja ugyanis a Csendes-óceán közepén elterülő kontinensnyi földrészek vélt története és a magyar őstörténet kapcsolatának elemzése, a ‘bizonyítékok’ bemutatása volt. Bizonyítékok? Igen, amit az előadó annak fogadott el. Köztük olyan, hogy volt egy nagy Ujgur-birodalom mintegy 25-30 évezreddel a jelen előtt, aztán, hogy az emberiség szülőhazája a Mu, az elsüllyedt kontinens a Csendes-óceán közepén, majd hogy a Szíriusz körzetéből az Ataiszra – az elsüllyedt kontinens helyén hirtelen felbukkanó másik kontinensre – érkező Anyahita népe (2 asszony és 5 férfi) teremtette meg az emberi civilizációt. Ahogy a Mu elsüllyedt valamikor 11 évezreddel ezelőtt (pontos évszám is szerepel, meg az is, hogy augusztus 23-án történt a katasztrófa), ugyanúgy az Ataisz is elsüllyedt 5038-ban. Nyomtalanul. Míg az előbbi nyomait megtalálhatjuk a Csendes-óceán vulkáni szigetein, az utóbbiból talán Hawaii-szigetek maradtak meg.

     A Mu eszméjét Csicsáki Jenő bolygó hajóskapitánynak a James Churchwood írásaira épített könyveiből, az Ataiszra vonatkozókat Paál Zoltán Arvisura c. könyvéből ismerjük. Csicsáki könyveivel nem kívánok itt foglalkozni, ellenben az Arvisura néhány állítását – mondhatnánk alapvető tézisét – kívánom a természettudományi ismeretek alapján elemezni. Különösen azért, mert az Arvisura magát igazszólásnak, azaz az igazság könyvének tekinti. Nézzük meg ezért ezt az „igazságot”.

 

 

Folytatás itt. 

Az Arvisura „igazsága” 

CSER FERENC
bottom of page