A mellékelt tanulmány elolvasását javaslom a következők miatt:

     A 127 éve született Marjalaki Kiss Lajos régész-történészt, tanárt, geográfust, Miskolc-kutatót a miskolciak a legjelentősebb XX. századi humán tudósuknak tartják. Jelentős régészeti munkája az 1923-ban Mezőnyéken feltárt, 68 sírt tartalmazó avar temető. Rendszeresen publikált Miskolc első tudományos folyóiratában, a Történelmi és Régészeti Közleményekben, 1929-ben a Miskolc monográfiában, 1939-ben a Borsod vármegyéről szóló könyvben a településtörténeti és földrajzi fejezeteket írta. Tagja volt a Magyar Néprajzi Társaságnak. Rendszeresen levelezett Móra Ferenc, Leszih Andor, Kiss Lajos múzeumigazgatókkal, s kora szinte valamennyi szellemi nagyságával. Ezek között volt Móricz Zsigmond, Melich János, Hóman Bálint, Bethlen István, Illyés Gyula, Germanus Gyula, Györffy István, Viski Károly, Bendefi László. E levelei és több kézirata kiadatlan.
     Az itt közölt tanulmányában egyértelmű adatokból épített világos érvekkel támasztja alá a magyarság Kárpát-medencei őshazájának elméletét. Ebben ugyan nem megy túl a szarmata koron, ahonnét – a szarmatákkal beköltöző földművesektől – eredezteti a hunok alatt rangban harmadik birodalomalkotó népet (a hun és gót után) és az avar kortól onogurnak is nevezett hatalmat. Ez az őslakos nép pedig szerinte olyan nagy tömegekben lakott itt az árpádi bejövetelkor, hogy elég hamar egységes műveltségű és azonos nyelvű néppé lett. Ez az érvelési mód igen hasznos mintát ad számunkra, és e gondolatmenet az újabb tudományos (régészeti, embertani, nyelvészeti, stb) adatokkal kiegészülve folytatható akár a földművelés helyi megjelenéséig és tovább a régészeti műveltségek során át visszafelé az időben. Ama meglátásokat pedig, amiket ma már vitatunk nála, könnyen kiigazíthatjuk, javíthatjuk, ha valóban többre jutottunk már, mint ő, abban a kérdésben. Kevés ilyen van: földműveseink kivándorlása, sorsa például már Európa-szerte ismert, talán a magyar ábécéről biztosabb elképzelésekkel bírunk. A sorozatos hatalmi átrendeződésről is kissé más a véleményünk, annak tagozódását sokkal közelebb érezzük magunkhoz, abban a Kárpát-medencei népünk hatását, a hozzáigazodást, az ő szolgálatát látva inkább, mint hódítást, ami kereszténységünk jellegére is nagyban kihatott – de e mozzanatot már Marjalaki Kiss Lajos is észrevette.

 

 

 Új úton a magyar őshaza felé

Nyugat, XXIII. évfolyam (1930), 12. szám  

 

 A magyar történetírás atyja a honfoglalás koránál legalább is 200 évvel későbben született. Akár 1150, akár csak 1200 körül írta: A magyarok tettei című munkáját, ez az idő még mindig nincs oly messze a honfoglalás idejétől, hogy az általa olvasott vagy hallott események elmondásában teljesen letért volna a történelmi valóság útjáról. A munkájában mindenütt figyelemmel kísérhető stilisztikai elemek tehát nem takarják el történeti értékű adatainak tömegét. Hiszen éppen a legújabb irodalom forrástanulmányai mutatták ki, hogy P. mester a saját koránál jóval korábbi, olyan XI. és XII. század eleji kútfőket használt, amelyek hasonlóan, még régebbi, olykor az eseményekkel egyidős forrásokból merítettek.Adatai, melyek hazánk honfoglaláskori földrajzára, sőt néprajzára vonatkoznak, sokkal hitelesebbeknek bizonyultak a részletkutatásoknál, semmint amilyennek Anonymus régebbi nagyra értékelői is gondolták. Ezek eredményeképpen ma már senki sem fogadhatja el éppen egyik legkiválóbb történetírónknak azt az állítását, hogy a honfoglalás idején Magyarország földje csaknem lakatlan lett volna s a honfoglalók csak itt-ott találtak volna néhány száz főnyi szláv népcsoportot. Ez a felfogás teljesen tarthatatlan az újabb évtizedek régészeti kutatásai folytán, melyek bebizonyították hazánk népességének IV-XI. századi folytatólagosságát. A népvándorláskori és honfoglaláskori nagy temetők már egymagukban is kizárják ezt az «üres terület»-es elméletet. Mivel pedig Anonymus gestájának szinte minden fejezete «igen nagyszámú» jelenlévő népességről beszél, kik Árpád vezérben nem ellenséget, hanem csak «új urat» látnak, - ez szinte perdöntőleg befolyásolja a magyar nép eredetéről kialakult felfogásomat. Anonymus csak a vezérekről és nemesekről mondja, hogy ezek magyarok, ő a parasztokat nem számítja a honfoglaló magyarak, tehát a «nemzet» tagjai közé, hanem a nemzeten kívül eső meghódított elemnek tekinti, mely szerinte szláv, oláh, vagy a legtöbb helyen nemzetiségi jelleg nélkül említve, egyszerűen csak «nép», «parasztság», de semmilyen vonatkozásban nincs jelentősége. Anonymus a néptömeget, az itt talált lakosságot ép olyan kevésbe veszi, mint az ember a levegőt, amelyben pedig benne él. 

 

 

Mit mond Anonymus a honfoglaláskor itt talált népekről? 

 

 

Folytatás: itt