„… a magyar az összes helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb…

 

Nekünk mindig hitelesebb, amit külföldiek mondanak. Különösen, ha rólunk van szó, és különösen, ha jót mondanak. Kézről kézre jár egy gyűjtemény külföldieknek a magyar nyelvről szóló kijelentéseiből. Ezek közt szerepel Grover S. Krantz amerikai kutatótól a fenti idézet. Ez nem afféle légből kapott kijelentés, hanem egy nagy tanulmány egyik következtetése. A mű eredeti címe: Geographical Development of European Languages. Magyarul Imre Kálmán fordításában megtalálható az interneten:

 

Grover S. Krantz:

Az európai nyelvek földrajzi kialakulása

 

Krantz antropológus volt. Anélkül, hogy a nyelvek szokásos felosztását, a nyelvcsalád-elméletet vitatta volna, megpróbált ésszerű és következetes elméletet fölállítani a népek elhelyezkedésére. Abból indult ki, hogy a népek nem vándorolgattak ok nélkül, nem kerekedtek föl egész népek, hogy máshova menjenek, hanem mindig csak a népfölösleg ment tovább. A jobb megélhetéstől nőtt a népesség, és előbb-utóbb kinőtte a területét. Krantz a földművelést tekintette a jólét és a fejlődés fő alapjának, és európai elterjesztését az indoeurópaiaknak tulajdonította. Kiszámította a lehetséges terjeszkedési sebességet, és összevetette a régészeti adatokkal. Az önmagában következetes levezetés lehet, hogy túl egyoldalú, és nem vesz figyelembe minden tényt, vannak benne tévedések (például azt hiszi, hogy a székelyek nyomultak be a románok közé, holott fordítva történt), mégis figyelemre méltó, hogy indoeurópai elfogultsága ellenére arra a következtetésre jut, ahová Darai Lajos (és néhány más kutató is) máshonnan kiindulva érkezett: hogy a magyar nyelv itt alakult ki, a Kárpát-medencében. Ő az egész „uráli” nyelvcsaládot indítja innen, holott azt már finnugor nyelvészek (pl. Pusztay János) is feltételezik, hogy a szibériai ugorok nyelvváltással jutottak rokon nyelvükhöz, ez azonban nem változtat azon, hogy az ugor nyelv innen terjedhetett Kelet felé. Az alábbiakban összegyűjtöttem a ránk vonatkozó részleteket.

 

(Buvári Márta)

 

* * *

A legtöbb szakember szerint az uráli őshaza az Urál hegység térségében volt, ahonnan nevét is kapta. Erről a központi lakóhelyről a nép feltehetően minden irányba szétterjedt, hogy elérje jelenlegi eloszlását és (a "hivatalos, akadémiai" felfogás szerint – a fordító megjegyzése) Kr. u. 896-ban bejutottak Magyarországra is.

     Mindezt több okból is nagyon valószínűtlennek tartom. A központi földrajzi elhelyezkedés nem bizonyítéka egy nyelvcsoport eredeti területének. Elterjedésének okát be kell bizonyítani, nem lehet feltételezni minden irányú, automatikus és egyenlő terjedését. A 9. században egy észak-ázsiai törzs behatolása Közép-Európába ugyan lehetséges, de e törzs által okozott népességcsere, vagy még inkább nyelvcsere abban az időben egy Magyarországhoz hasonló, jól benépesült mezőgazdasági vidéken teljesen lehetetlen. Bármiféle ilyen állítást meg kellene magyarázni, hogy miként mehetett végbe ez a változás.

     Adva lévén ezen ellenvetések, az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelvcsalád Magyarországról ered és innen terjedt el az ellenkező irányba. Ez nem jelent komoly problémát, ha az eredetet és elterjedési idejét a legkorábbi újkőkorra teszzük. Ha mindez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy az összes helyben maradó európai nyelv közül gyakorlatilag a magyar a legrégibb. Ezen elmélet vizsgálatára be kell mutatni, hogy a jelenlegi uráli nyelvek elterjedése automatikusan követhető a magyarországi kiindulópontból és ezt a népességmozgások logikus szabályainak következetes alkalmazásával kell megtenni. Azt is be kell mutatni, hogy az uráli alcsoportok ezekkel a szabályokkal összhangban helyezkednek el.

*

Korábban az egyszerű kaparó vagy földtúró eke volt az egyetlen használatban lévő eszköz, melyet 1 pár ökör húzott, és csak egyetlen barázdát vágott a földbe. Ez használhatatlan volt a mély gyepen vagy a nehéz, agyagos talajon. A vaseke vagy egyszerűen a nehézeke sokkal bonyolultabb eszköz, mert az elején megtámasztott, függőleges késsel indul, s ez vágja fel a gyepet. Ezt követi a talajszint alá beállított vízszintes talpvas, melyhez a humuszréteget felemelő és átfordító hajlított lap illeszkedik. Az eke, súlyának alátámasztására és a szántási mélység beállítására, kerekekkel rendelkezik. Az egész berendezést a nehéz talajon általában nyolc ökör húzza. A földek többnyire a négyzettől a hosszú téglalap alakúig változtak azért, hogy ezzel a nehézkes eszközzel minél kevesebb fordulót kelljen tenni. (Lásd White 1962.)

     Az ilyen eke kifejlesztésének legvalószínűbb helye a magyar Alföld széle felé lehet, ahol a talajt a könnyűekével nem lehetett felszántani. A római technológia e térségben találkozott a bevándorló keltákéval csakúgy, mint a helyi erdei és pusztai népekével. …

     A mai magyar nyelv kb. 40 km-rel terjed túl a síkságon északi és észak-keleti irányba (23. ábra). Ez azt sugallja, hogy a nehézeke magyar területen belül fejlődött ki, és azt, hogy az új földművesek is ezekbe az irányokba terjeszkedtek. Minthogy adva volt a fejlett földművelés újdonsága és a szláv határ közelsége, a magyarok ebbe az irányba nem építettek volna ki semmilyen jelentős népességi nyomást. A szláv földművesek gyorsan átvehették az ekét, nagy részét esetleg már maguk is kitalálhatták.

     Az a tény, hogy a vaseke és részeinek majd minden fogalom-meghatározása szláv eredetű, kényszerítően sugallja, hogy ők a feltalálók (White 1962:49). Ez a tény látszólag a magyar Alföld helyett a szláv terület szélére helyezi az eke kifejlődését. De ez esetben meg kell magyarázzuk a magyar határ északi és észak-keleti irányú 40 km-es előrenyomulását a szlávokkal szemben. Ez talán egy későbbi mozgást mutat, mely a magyarok erdélyi behatolásával kapcsolatos. Egyik megoldás - melyre magam is hajlok - az lenne, hogy a magyar Alföldön belül szláv földművesek egy kolóniája állította össze elsőként ezt az ekét. Ez esetben el tudunk számolni a szláv terminológiával és a magyarokkal is, akik egyik első használói voltak.

A nehézeke származási helye körül élő szláv földművesek majdnem ugyanakkor keveredhettek volna bele annak használatába és elterjedésébe, mint a magyarok, függetlenül attól, hogy az újítás ténylegesen hol jelent meg.

*

E ponton a magyarok a környék 20%-át és a belső terület majd 30%-át birtokolták, de ezután már csak közvetlenül nyugatra terjeszkedhettek akadálytalanul. A szlávok a környék 80%-át birtokolták, és minden irányba tudtak terjeszkedni. Lehetséges indulási késedelmük ellenére a szlávok úgy helyezkednek el, hogy minden ezt követő fejlődésben elsöprően túlnyomó erőt jelentenek

     A magyarok előrenyomulását befolyásolhatta az a tény, hogy népük nagy része csak az utóbbi időkben vált komoly földművelővé. Korábban a fő hangsúlyt az állattenyésztésre és a lovaglásra fektették. Későbbi történelmük azt sugallja, hogy a magyar Alföldön kívül soha nem telepedtek meg nagy tömegben. Eredeti hazájuktól csupán 200 km-nyire volt az a terület, ami végül biztos határuk lett nyugaton. Látszólag ugyan további 300 km-t mentek Ausztria felé, hogy elfoglalják, ám amikor néhány évszázad múlva a németek visszaáramlottak oda, rögtön feladták (23. ábra).

     Lovas tehetségüknek és növekvő népességüknek köszönhetően a magyar hadak időről-időre félelmet keltettek, különösen hazájuktól nyugatra. Amikor a terjeszkedés körülményei kialakultak, egyedüli elfogadott vezetőjük a "hun" Atilla volt.

     Magyarországon az ekkori és későbbi sok etnikai változás nem lehetett egyéb, mint a nemzet politikai ellenőrzésében beállt átalakulás. Az Ázsiából érkező hódítások történelmi hullámainak semmi ökológiai alapjuk nincs. Néhány tízezer hódító nem fogja megváltoztatni félmillió körbesáncolt paraszt etnikai összetételét egy eddig még nem részletezett mechanizmus nélkül.

     Egy eset azonban lehetséges, ami hozzájárulhat a magyarországi etnikai változások mértékéhez. A vaseke eredeti kifejlődése - mielőtt átterjedt az ország többi részére - tízszeresére vagy akár még ennél is jobban megnövelhette a népességet az észak-keleti területen. Az innen kiinduló szám-, erő- és tekintélybeli robbanás elboríthatta az ország többi részét is. Előreláthatóan az észak-keleti sarok nyelvjárása elárasztotta az összes többit. Ennek az a jelentősége, hogy a vogul/osztják vándorlás több mint 6000 évvel korábban innen kellett kiinduljon. Ez megmagyarázza, hogy a magyar miért hasonlít jobban ezekre, mint bármelyikük a másik két uráli ágra. Ha Magyarországon egy eltérő nyelvjárás felülkerekedett volna a többieken, akkor a rokonság a magyar és a három kívülálló nyelv között más lett volna.

     E rekonstrukció előfeltétele, hogy Kr. e. 6000-ben az uráli nyelvek közötti eltérések valami módon nagyobbak voltak, mint a vogul/osztják és a magyar között azóta összegyűlt különbségek. Ez a tény az elmúlt évezredbeli lassú változást sugallja, valamint azt, hogy az átmeneti-kőkori Magyarországon az eredeti nyelvjárások elkülönülése kétszer vagy háromszor annyi ideig tartott. E vitát jelenleg más, e nyelvekre vonatkozó adattal sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudjuk. 

 

(Az összefoglalásból)

 

Az uráli nyelvcsalád a magyar Alföld mezolitikus (középső kőkori – a szerk.) lakóitól ered. A legtöbb szakértő szerint e nyelvcsalád az Urál hegység térségéből származott és terjedt el, beleértve a Kr. u. 9. századbeli végső benyomulást Magyarországra. Ez a legvalószínűtlenebb, mert nincs magyarázat arra, hogy mi alakíthatta ki a pásztorkodást a kiinduló helyen. Ha kívülről jött a térségbe, akkor olyan nép kellett volna hozzá, melynek nyelvi rokonsága máshová kötődik. Másrészről persze lehetséges, hogy néhány viszonylag egyszerű uráli nomád be tudott hatolni Kelet-Európa szívébe, de erre nincs elfogadható ok. Különösen nehéz megmagyarázni, hogyan tudtak etnikailag kicserélni egy körülsáncolt, őket számbelileg akár több mint 10:1 arányban túlszárnyaló parasztságot.

     E problémák egyedüli megoldása az, hogy Magyarországot tekintem az uráliak kiindulási helyének, és onnan terjesztem szét őket észak és kelet felé. Itteni rekonstrukcióm szerint ezek az északi térségekben elhelyezkedő három fő alosztályba különülhettek el. Ebből az is következik, hogy a legkeletebbre eső alosztály áll a legközelebbi rokonságban a magyar forrással.

     Az Urál-hegység térségében feltételezett korai uráli népesség régészeti bizonyítékai éppoly jól illenek az itt javasolt új értelmezéshez, mint a hagyományos nézethez. Egyszerű megfontolás kérdése, hogy ki, mely irányban, mely időben és melyik nép ellen volt képes a mozgásra, és ez dönti el a kérdést. Az egyetlen fennmaradó probléma a nyilvánvalóan fennálló nyelvészeti idő-mélység. Mivel ez az egész rekonstrukció közös és egyedüli fontos problémájaként jelentkezik, e tekintetben általános korrekcióra lenne szükség.