A rendszerváltozás elején voltam egyszer a Szent Jobb körmeneten. Nem tudtuk, hol van az eleje, de mentünk és énekeltünk, mindent, ami eszünkbe jutott, és oda illett. Nem ugyanazt énekelte az egész menet, úgysem lehetett volna összehangolni.
     A Gyurcsány-korszak legfőbb jellemzője volt a kordonnak csúfolt, összerakható fémrács.  (Nagy üzlet lehetett ilyet gyártani.) Telerakták vele a pályaudvarokat, ünnepélyek, tüntetések alkalmával ilyennel terelték, ill. rekesztették ki a népet, végül az egész Kossuth teret körülvették vele, sőt, október 23-án az oda vezető utakat is elzárták. Gyurcsány félt. Az üres Kossuth téren „ünnepelte a szabadságot”, és aki tényleg 56-ra emlékezett, azt ütlegelték, könnygázbombával dobálták.
Nem csodálkoztam, hogy akkor Szent István napján a Bazilika előtti tér is így el volt rekesztve.
     Jó érzés volt, amikor a 2010-es választások utáni első ünnepen a rácsok szétszedve föl voltak halmozva a Kossuth tér szélén, és mindenki oda ment, ahova akart. Orbán Viktor nem félt.
     Az Egyház mitől fél? A keresztényüldözés idején nem félt.
     Tavaly oldalról közelítettem meg a teret, és korlátba ütköztem. Hallottam, hogy be kellett volna jelentkezni. Az idén sem jelentkeztem be. Ha ketrec van, akkor szinte mindegy, kívül vagy belül van az ember. Ha belül, akkor be van zárva, ha kívül, akkor ki van zárva. Durvábban: ha belül, akkor ő a majom, ha kívül, akkor közönség. Népünnepély zárt körben? Mert a Szent Jobb körmenet népünnepély (kellene, hogy legyen). Az ereklyekultusz tulajdonképpen korszerűtlen, ha jól meggondoljuk, nem is valami ízléses dolog, de a körmenet hagyomány és alkalom arra, hogy történelmünkre, szent királyunkra gondoljunk, hazánkért imádkozzunk, együtt legyünk. Ahogyan halottak napján sem azért megyünk a temetőbe, mert azt hisszük, hogy halottunk ott van, hanem csak eleget teszünk a hagyománynak, és ez alkalom, hogy emlékezzünk elhunyt hozzátartozóinkra.
     Az idén szemből próbáltam megközelíteni a Bazilikát. Gondoltam, onnan csatlakozik a nép a körmenethez, amikor a hivatalosok elvonultak.
     Amikor kezdett sokasodni a nép a korlát mögött, jöttek a rendőrök, félreterelték az embereket, és kihúztak valódi kordonokat, azaz köteleket. Pedig messze volt még a körmenet kezdete. Az emberek úgyis önként is utat nyitnának az ereklyehordozóknak. Jó, mondta valaki, helyet kell hagyni, de minek ilyen széles?
     Átmentem az egyik mellékutcába. Onnan hallani jobban lehetett, de részt venni nem: a profán tömeg ott mászkált fagylaltozva.
     Azon voltam, hogy hazamegyek, de végül is kivártam a végét, látni akartam, tud-e csatlakozni a körmenethez a kívül rekedt nép. Elmentem a Duna felé. A József nádor térnél már elfogyott a kötél, sőt, a szalag is. A nép mégis fegyelmezetten a járdán állt, és csak nézett. Eszükbe sem jutott becsatlakozni, pedig nagy hézag volt a papok és az éneket irányító hangszórós kocsi közt. Senki sem tudta, szabad-e.
     Nem jelmezfelvonulás ez, még ha vannak is maskarásnak tűnő csoportok! Bámészkodni nem ugyanaz, mint részt venni. Nézni a tévén is lehet, aki néz, az többet lát, de aki részt vesz, az többet érez. Aki beáll a sorba, az cselekszik.
     Kinéztem egy helyet, ahol néhány civil ruhás is menetelt az apácák után, beálltam közéjük. Kicsit kínos volt keskeny sorban menetelni a széles úton, bámészkodók kereszttüzében. Úgy volna szép, ha elöl viszik az ereklyét, utána az egyházi személyek, különféle testületek, azután kötetlen menetben a nép, mint a CÖF-szervezte békemenetben.
     A hangszórós kocsi folyamatosan a Rózsfüzért diktálta, vagyis az Üdvözlégyet számtalanszor. Szép dallammal ugyan, de hát nem Szent István ünneplésére gyűltünk össze?  Mintha nem volnának Szent Istvánról szóló énekeink! „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga...” „Isten, hazánkért térdelünk elődbe…” Nagyboldogasszony napja augusztus 15-én van. Ezen a napon emeltetett a mennybe az Isten fiának anyja, akit az Egyház okosan azonosított a mi ősi anyaistenünkkel. Neki is van köze Szent István ünnepéhez, hiszen neki ajánlotta föl Szent István az országot, ő örökös királynőnk, jól tesszük, ha hozzá fohászkodunk, de miért csak az Angyali üdvözlettel? Van sok szebbnél szebb Mária-énekünk.
     Szépen bemasíroztam a menettel a térre, le is ültem. A kivetítő mutatta, hogy valahol hozzák az ereklyét. Nagy sokára meg is érkezett. Tehát nem elöl vitték. Miután megérkezett, következett az áldás, majd a pápai himnusz, a magyar himnusz és végre a Boldogasszony, Anyánk. A Szent István ének még akkor sem hangzott el, sem az Isten, hazánkért…
     Kimentem a biztonsági kapun (amelyen befelé nem mentem keresztül.). Többet nem megyek, amíg így szervezik.