top of page

Magyar idő

Közlemény

Feltöltve: 2013. szeptember 17., he

Kishantosi Vidékfejlesztési Központ

Az NFA döntése alapján november 1-től a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság elveszíti 21 éve bio módon művelt földjeit, vagyis megszűnik. A döntést a Kormány a céget lejárató, valótlan állításokkal próbálta igazolni a közvélemény előtt,  ezért a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ jó hírnevének megsértése miatt bírósághoz fordult. Nem felel meg a valóságnak, hogy cégünk „jelentős bérleti díj hátralékot halmozott fel”.  1998. óta soha, semmilyen „elmaradásunk” nem volt. Társaságunk gazdálkodása átlátható és nyereséges, ráadásul mindezt nonprofit jelleggel végezzük. A nyilatkozatban említésre került a 2004. óta 452 hektárra kapott  163 millió Ft területalapú támogatás is. Ezt a támogatást minden gazdaság kapja, ezért a szomszéd gazdaságokkal érdemes összevetni - a Mezőfalvai Zrt. esetében ez 3,25 milliárd Ft (9000 ha),  a másik szomszéd, a  Simon Kft. esetében 1,05 millárd Ft (2900 ha).

 

A kormányzati nyilatkozat szerint „ az NFA 8 kisebb helyi gazda gondjára bízta Kishantos sorsát” . "Helyi gazda" lett például a mezőgazdasági tevékenységgel egyáltalán nem foglalkozó salgótarjáni székhelyű építési vállalkozás mutációja. A legnagyobb nyertes pedig egy  ifjú hölgy, akinek férje és apósa a 2900 ha-os Simon Kft. tulajdonosai, tehát a valódi nyertes ez a nagyüzem, mely több mint kétszeresen haladja meg a pályázati maximum 1200 hektárt. A szintén nyertes mezőfalvi polgármester feleségével együtt éppen ennek a cégnek felügyelő bizottsági tagja és a másik cég tulajdonosának főnöke.

 

Kishantoson 15 munkahely szűnik meg, a munkatársak utcára kerülnek. A világszínvonalú gépek fölöslegessé válnak, miközben a nyertesek között vannak olyanok, akik egyáltalán nem rendelkeznek az elnyert föld megműveléséhez szükséges eszközökkel. Az ökológiai gazdálkodáshoz szükséges szaktudás pedig egyiküknek sincs birtokában...

 

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetői, hazai és külföldi partnerei elfogadhatatlannak tartják a Kishantos ügyében történteket.

 

Kishantos, 2013. szeptember 16.

 

www.kishantos.hu

(forrás: http://ots.mti.hu/hirek/89791/a_kishantosi_videkfejlesztesi_kozpont_kozlemenye)

A kormányzati nyilatkozatok valótlan állításai, valamint jó hírneve megsértése miatt bírósághoz fordult a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

bottom of page