Őrült világban élünk, ahol minden a feje tetején áll. Ahol kérni kell, ami magától értetődő, s kérésre se adják. Mintha csak egy rossz darabot nézne az ember, tehetségtelen statisztákkal a színpadon, s bár minden izma mozdulásra feszül, mégsem tudja elhagyni a teátrumot.

     Így indultunk mi is a székelyek nagy menetelésére. Mentünk, mert úgy éreztük, hogy oda kell menni, jelen kell lenni, a testvéreink között, a közös sorsban, a közös sorban.

 

Huszonegyen vágtunk neki az Útnak. A legfiatalabb zarándokunk három és félhónapos, a legidősebb pedig hetvenhat esztendős volt. Hétszázötven kilométert győztünk le, s mire megérkeztünk, az indulásnál egymás számára idegen emberekből kis család kovácsolódott össze lélekben.

     A fogadtatás felülmúlta minden elképzelésünket. Azt a szeretetet, amiben részesültünk, nem lehet szavakba önteni.

     A székelyek nagy menetelésének napját korán reggel a kézdiszentléleki templomban, majd a Perkőn kezdtük.

     Beszédes hely. De regél ott az egész vidék. Ősi múltunk egy-egy villanása rejlik minden bokor mögött, s ha eléggé csendben tud maradni az ember, akkor hallhatja, amint a szél is legendákat mesél. Rólunk, a valamikori önmagunkról, amikor még nem volt kérdés, hogy miénk-e ott a föld, amikor még egyetlen biccentésre mozdult az egész nemzet, ha farkascsorda készült széttépni szent testét. Amikor még…

 

Hittel mentünk, új, lelkes hittel, s tudjuk, hogy nem volt hiábavaló. Tudjuk, hogy aki kér, annak megadatik. Csak kérni kell, de nem mindegy, hogy kitől…

 

Nirschné Henn Edith

 

*

 

Családunk korábban még sohasem járt Erdélyben, bár nagy ideje tervezgettük, így izgatottan vártuk, miként alakul zarándoklatunk. Az út hosszú, de igen érdekes volt, s már Székelyföld felé közeledve rengeteg szép helyet láthattunk. A kései érkezést követően egy kedves családnál kaptunk szállást, akik végig csodálatos házigazdáinknak bizonyultak! A bőséges és finom vacsora után jólesett az alvás az első náluk töltött éjszakán.

 A Székelyek Nagy Menetelésének reggelén elsőül a helyi templom istentiszteletén vettünk részt, majd ezt követően megnéztük a környéket a Kézdiszentlélek fölötti Perkőről. A gyönyörű kilátás Székely-tündérországra és a hely ősisége, szellemisége teljesen magával ragadott minket.

 A gyülekezőhelyre vendéglátónk vitt el. Ott, rövid egyeztetést követően – immár a székelyekkel közösen – elindultunk az országút szalagja felé. Miközben mi békésen haladtunk utunkon, lánykánk más leányokkal együtt állta sorát az égiek adta ragyogó napsütésben. Lelkesítő volt átélni, ahogy lovasokkal és szekeresekkel együtt, a zászlókkal és lobogókkal felékesített emberfolyamban menetelhettünk, miközben az elhaladó autósok és motorosok többsége biztatón integetett felénk... Nagy volt mindannyiunk szívbéli öröme, mikor megérkezett a hír, hogy összeállt végre a szeretettel és barátsággal egyet akaró emberekből szőtt lélekfonat!

 Meghatottan, élményekkel gazdagon tértünk nyugovóra. Másnap reggel ugyan indulnunk kellett hazafelé, de reméljük, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ott járhattunk. Bízunk benne, üdvös eredménye lesz zarándokutunknak, és reméljük, jelenlétünkkel kicsit segíthettük székely testvéreinket nemes céljaik elérésében!

Kis-Simon család

 

*

Drága Edith!

 

Örömmel vettem az értesítést, hogy szerencsésen megérkeztetek.

Szívem tele hálával és szeretettel, valamint azzal a boldog tudattal,hogy székely testvéreimnél otthonra leltem abban a pár napban.

Köszönet érte, hogy létrehoztad a zarándoklatot.

 

Kérésednek eleget téve, megosztom gondolataimat:

 

 

A "Székelyek meneteléséről" a Magyarok Világszövetségétől kapott értesítésben hallottam először. Pár napra rá kaptam egy emailt, melyben zarándoklatra hívtak, ezen belül a Székföld egységének megmaradását elősegítő menetelésre szólítanak fel minden hasonlóan érző embert. Szívemhez szólónak éreztem az írást, ezért jelentkeztem. A válaszlevélből tudtam meg: Nirschné Henn Edith a szervező.

 

Edith neve nekem garancia volt, hiszen augusztusban a "Mária Szűzanyánk a Szeretet Útja" engesztelő zarándoklaton is az Ő hívására vettem részt.

     Gond csak az volt, hogy a zarándoklat autós konvojjal készült Székelyföldre, és nekem autóm nem lévén, nem volt biztos az indulásom.

    Vártam a kedvező alkalmat, hogy valakihez csatlakozhatom, és közben bíztam az Égiek gondviselésében. Indulás előtt hat nappal Edith felhívott: − Isten küldött kocsit! Így indultam útnak, és egy kedves szombathelyi pár társa lettem 3 napra.

 

Kisebb zökkenők után este érkeztünk Csíksomlyóra, a Kegytemplomhoz. Bemenni már nem tudtunk, de virágainkat a béke, a szeretet és a hit jegyében a bejárat mellett helyeztük el, majd mécsest gyújtva, imával és énekkel kértük Babba Máriát, hogy segítsen megőrizni Székelyföld egységét.

     Majd indultunk tovább Kézdiszentlélekre, ahol az elszállásolásunk történt. Engem negyedmagammal Kanabe Levente és kedves családja fogadott be otthonába, két éjszakára. Egyszerű zarándokszállásra számítottunk − hisz így volt meghirdetve −, de a székely családok vendégszeretete minden képzeletet felülmúlt. A lehető legnagyobb tisztelettel és szeretettel fogadtak, gondoskodtak rólunk. (Megannyi ölelés, könnyes búcsú volt a távozónapon.)

 

Másnap a reggeli után, 8 órakor a közeli szép plébániatemplomba igyekeztünk Szentmisére, majd utunk a hegyre vezetett, fel a Perkőre. Való igaz az a mondás, hogy Isten jókedvében teremti az igazán szép helyeket! Bizony, ezt itt megtapasztaltuk! Fent a hegyen, négytornyú kicsiny fehér kápolna mutatta magát az ideérkező zarándoknak, benne szép freskóval. És a táj, messze, ameddig a szem ellát, a maga smaragdzöld színével, bódító fű- és fenyőillatával, rabul ejti még azt is, aki itt lakik, de mit mondjunk mi, városi emberek...?

     Csak néztük, néztem megbabonázva ezt az "áldott csodát", melyet szívembe zártam örök időre! (Azt olvastam valahol, nagyon tiszta időben az Ezeréves határig is ellátni!)

    De alant, a faluban már készülődtek a helyiek, a fenyőgallyakkal feldíszített lovasszekerek sokadalma (szám szerint 14) várta, hogy megteljen az ülés velünk és az otthoniakkal. A népviseletbe, ünneplőbe felöltözött apraja-nagyja zászlókkal, szép székely dalokkal és némi "illatos" innivalóval, mely nekünk sem volt ellenünkre, készült a nagy napra. Így, felvértezve indultunk: mi szekérháton, a fiatal székely legények lovon, és volt, aki végig gyalog tette meg az utat Kézdivásárhelyig. Ott ökumenikus mise és eligazítás után indultunk a megbeszélt helyre, ahol csatlakoztunk a menethez.

 

A mi zarándokcsapatunk 20 főből állt, 15 felnőtt és 5 gyermek részvételével. A legfiatalabb a 3,5 hónapos Magor, nevéhez hűen igazi magyarként, aki már most magába szívta a testvériség és az összetartozás eszméjét. Álmos, a bátyja sem volt idős a maga 5 évével, és kimagasló szellemi fejlettségével. Ott volt Edith két kisleánya, Réka és Kincső, kik csodálatos szép énekeikkel és imákkal gazdagították utunkat. A székely gyökereket, a hagyománytiszteletet és a szülői példamutatást lelhettük fel viselkedésünkben és viseletükben. Az ötödik gyermek, Csilla a Jászságból érkezett a szüleivel, akiket az augusztusi zarándoklaton ismertünk meg.

 

A Teremtő Isten ajándékként nyár végi meleget küldött ránk, hogy a Nap is melengesse szívünket, lelkünket, megmutatva, hogy pártolja az igaz ügyet.

    Mindenki hősiesen bírta a órákig tartó fáradságot és az egy helyben állást. Ugyanis, a szekerekről leszállva, végeláthatatlan hosszú sorban, hitből és szeretetből élőláncot alkotva álltunk 53 km hosszan, mintegy 130-150 ezren.

 

A székely emberek összetartása, kitartása példa nélküli. Hazaszeretetük oly hatalmas, hogy talán életüket is adnák, ha a helyzet azt kívánná. Hitük erős és töretlen! Isten óvja Őket és a Boldogasszony szeretete kísérje mindennapjaikat!

    Csodálatos érzés volt céljaikban támogatni Őket személyesen, és vinni a MAG magyari lelkek szeretetét és imáit.

 

Köszönet Edithnek, hogy létrehozta ezt a zarándoklatot.

N. N. 

*

 

 

Tulajdonképpen nem is tudom, miért lepődök meg még mindig azon, hogy egy ilyen összetartást kívánó esemény kapcsán ennyire sok, kedves, "egy húron pendülő" emberrel hoz össze a sors, de valahogy ez mindig lenyűgöz:

 

Először úgy hiszed, hogy csak ez az egy szándék, ez az egy menetelés, ami közös bennetek. Aztán kiderül, hogy ennél sokkal többről van szó. Emberszeretet, Földszeretet, Hazaszeretet, Szeretet, hogy csak a legfontosabb "húrokat" említsem. Aztán beszélgetés közben elhangzik egy-két név (Szántai, Somlósi, Molnár V., Géczi, Pap Gábor, Wass Albert stb.) azok közül, akiktől szívesen tanulsz, akikre a tudásuk miatt felnézel, és akiknek gondolataival, világfelfogásával egész jól tudsz azonosulni, és már tudod, hogy jó helyen vagy, jó emberekkel, és elfog valami hallatlan nyugalom és békesség. Tudod, hogy jó úton jársz, otthon és barátok közt vagy. És annyi mindenről kellene még beszélni, és annyi mindent kellene még egymástól megtanulni, hogy szinte sajnálod az időt az alvásra, és már bánod is, hogy nem rögtön egy hónapra érkeztél. Mosolygó szívvel nézed ezeket a szülőket, akik még ebben az elfajzott, torz világban is azon fáradoznak, hogy ősi értékeket adjanak át gyermekeiknek. Meghatottan figyeled a lurkókat, akik között szerencsére nem húzódnak a trianoni határok, és testvéri szeretetben játszanak együtt. Sírva fakadsz, mert itt érted meg igazán, mit is jelent magyarnak lenni, amikor zsebkendőt szorongatva, könnyes tekintettel mond köszönetet egy idős házaspár. Neki kincs a szabadság, ami neked "természetesen" magától értetődő. Akkor megérted, hogy az Isteni gondviselés vezetett ide, mert itt dolgod volt és lesz is, hiszen visszavárnak szerető emberek és a mesebeli táj.

 

Szeretetteli öleléssel:

Eszter

 

*

 

Kedves Edith!

 

Először is köszönjük, hogy megszervezted ezt a zarándoklatot. Bocsánat, hogy csak most írunk, de elég nehezen osztjuk be az időnket rohanó világunkban. De legalább érlelődtek bennünk a történések. 

 

Nagyon sok minden kavarog bennem azóta. Fantasztikus, lenyűgöző és egyben borzasztó. Bevallom őszintén, mivel még soha nem jártam Erdélyben (pedig rég készültem), egy kicsit tartottam az úttól. Nehezen tudnám megfogalmazni, miért, talán csak annyi, hogy előítéleteim voltak azzal kapcsolatban, hogy (most) Romániában van. De most alig vártam, hogy ott lehessek, egyszerűen mennem kellett.

     Arról, hogy csodaszép a táj, és a rengeteg hegyen-völgyön utazás páratlan, most nem írnék e mondatnál többet, mert ennek az útnak nem a szemmel látható dolgokban rejlett a lényegisége. Az majd egy másik alkalom lesz. :) 

     A határt átlépve egyértelműen jött a félre nem értelmezhető, „ez itt Románia” üzenet. A több száz kilométeren keresztül erőltetett kék-sárga-piros zászló tucatjával, és minden, ami nem zászló, de kék-sárga-piros, nálam egy idő után eléri nyomasztó hatását. Nem sok románt ismerek, de akikkel idehaza találkoztam, azokkal mindig igyekeztem kedves és segítőkész lenni, és most sem akarom őket bántani, de talán nem tudják, hogy egy ország, egy föld, egy Haza szeretete nem a zászlók mennyiségétől függ. Na, de erről ennyit..

 

A több száz kilométer után megjelenő egyre több magyar felirat és egy-egy előbukkanó székely kapu és zászló szívet melengető, és már szolidan jelzi, hogy ez itt már nem az a vidék. Az embernek ismét „hazaérkeztem” érzése lesz, és mosolyog a lelke.

    Ahogy odaértünk, a család fogadtatása és az egész ott-tartózkodásunk alatt tapasztalt testvéri szeretet minden itthon élőnek példaértékű és elgondolkoztató lenne. Ahogy az egész élethez való viszonyulásuk. (Én azóta még rosszabbul érzem magam itthon, ebben a modern, nyugati rabszolgatartó társadalomban.) A család, ahogy él, ahogy a gyermekek beszélnek szüleikkel és viszont, az szintén lenyűgözött. Az ott élő embereknek nem céljuk van, hanem dolguk, és mindenki tudja, hogy mi az ű dóga.:) Hál' Isten azért itthon is vannak kivételek, mint ahogy a zarándokúton velünk tartó konvoj is ezt példázza.

     Jólesett az úton elhangzott imák és énekek hallgatása, különösen azért is, hogy nem mindennapi helyeken hallhatta az ember. Hiszem, hogy az imák meghallgatásra kerülnek, és egyszer beteljesednek. Szóval fantasztikus volt az érzés, amely körüllengte az egész megmozdulást és menetelést, igazán érezni a magyarságot,az összetartást, a szeretetet ott távol, Erdély alsó szegletében, Románia közepén. Ez leírhatatlan, ezt át kell élni, és sokaknak át kéne élnie. Örülök, hogy ott lehettem családommal, hogy megismerhettem mindenkit, és bizton állítom, hogy életem meghatározó történése, élménye volt ez. És ami még szintén biztos, hogy visszatérünk!

 

Köszönet mindenért!

 

Isten áldjon! Szeretettel,

Csaba

 

Ui: Mai napon beköltöztek kicsiny gazdaságunk új lakói, 2  mangalica "állatiasságában" :) jipi-jupííííí

 

***

 

Ima

 

Uram, ki mindenek fölött vagy, ég és föld királya vagy, kinek számtalan hajlék épült, hol a papok áldozatukat mutatják be, hozzád kiáltunk: Mentsd meg, Uram, lelkeinket!

 

Ősidők népe könyörög Hozzád, lebbentsd fel a múlt fátylát, hogy megtudhassuk, mik voltunk, mit vétettünk, hogy ezután olyan életet élhessünk, melyben Neked is kedved telik. Szüntesd meg a gyűlöletfelhőt, mely bennünket körülvesz. Érjen véget az évezredes kálváriánk, s végre jöjjön el nékünk is nagypéntekre a feltámadás. Add, Uram, hogy ősidőktől nekünk rendelt területeinket: Erdélyt, Délvidéket, Felvidéket, Kárpátalját és a nyugati részeket, melyet tőlünk az ármány, a rosszindulat, az irigység, a kapzsiság elvett, visszanyerhessük, és Veled együtt az idők végezetéig boldogan birtokolhassuk.

 

Add Uram, hogy a magyar nyelv, ez az ősi papi nyelv megtisztuljon a rárakódott szennytől és mocsoktól és az ércnél nemesebben zengje a Te dicséretedet.

 

 

Add, Uram, hogy a magyarság testben, lélekben és létszámban megerősödjék, öntudata, géniusza feltámadjon, és felemelkedéséért folyatatott küzdelméhez olyan tiszta lelkületű vezetőket kapjon, akik önző érdekeik nélkül képesek a nemzet sorsát irányítani. Óvjad és oltalmazd mindazokat, akik az igazságért küzdenek, félrevezetett, megtévesztett testvéreinket vezesd el az igazság megismerésére, hogy a magyarság egységesen tudjon küzdeni a megmaradásáért.

 

Add, Uram, hogy azok az erők, amelyek egy szebb, boldogabb világ eljövetelén munkálkodnak, harcukat siker koronázza, és e harcukban mi magyarok jó támasznak és talpkőnek bizonyuljunk.

 

Add, Uram, hogy fénylő lények birodalmából szent követed ismét közénk szálljon, Vele az új évezredre új szerződést kössünk, és azt maradéktalanul végrehajtsuk.

 

Add, Uram, hogy ősidőktől fogva igaz szavaid ezúttal is valóra váljanak, hogy aki kér, annak megadatik, aki zörget, annak megnyittatik, és a mi fáradt, terhelt, megnyomorgatott, megsanyargatott magyar népünk Nálad oltalmat és menedéket találjon.

 

Ámen