Tisztelt Klára asszony, Miniszter úr, Elnök úr, Igazgató úr, Polgármester úr, kedves Antall család, tisztelt Emlékezők, kedves Barátaim!

 

Huszonnégy esztendeje minden évben a Szabadság Napján, június 30-án, vagy a körüli napokban, kettős emlékezésre kerül sor itt a Somló hegyen: emlékezünk Antall Józsefre, a rendszerváltoztató miniszterelnökre, és arra az örömteli tényre, hogy az orosz csapatok végleg elhagyták Magyarország területét, hazánk megszabadult a 47 éven át tartó folyamatos megszállás alól.

 

A közel negyedszázad alatt sok szép, értékes gondolat elhangzott itt, a szónokok számba vették az akkori eseményeket, értékelték a Miniszterelnök érdemeit. Amikor felkérést kaptam a mai beszédre, nem tudtam, mit mondhatok még én ezek után. Az Antall József Baráti Társaság honlapján megnéztem a 2011-es jubileumi rendezvény eseményeit, és elolvastam néhai Miniszterelnökünk 24 évvel ezelőtt, itt, a Szent István kilátó előtt elmondott híres beszédét. Végül úgy döntöttem, könnyedre veszem a dolgot, elmondok olyan történeteket, amelyeket nem, vagy csak kevéssé ismer a közvélemény. De hogy valami „veretes” is elhangozzon, egy idézettel kezdem. Méghozzá meglepő módon saját magamtól fogok idézni. Abból a beszédemből, melyet 2002. április 8-án mondtam Zágrábban, az Antall szobor előtt. Aki nem tudja, annak hirdetem, hogy a hálás horvátok, akiknek sokoldalú segítséget nyújtott a magyar miniszterelnök függetlenségük elnyerése érdekében, utcát neveztek el Antall Józsefről Zágrábban, és az utca közepén szobrot emeltek neki. A szobrot Stipe Mesic horvát köztársasági elnök és magyar partnere, Mádl Ferenc avatta fel 2002. március 11-én. A Magyar Nagykövetség 2002. április 8-án, a 70. születésnapon, koszorúzási ünnepséget rendezett a szobornál. (Erre azóta is minden évben sor kerül, az utóbbi években a zágrábi Ady Endre Kör szervezésében.) Ott volt a horvát külügyminiszter, Zágráb város polgármestere, a köztársasági elnök külpolitikai főtanácsadója, a helyi magyarok képviselői és sok más, kiemelkedő személyiség. A horvátok tudták, milyen sokat segített nekik Antall József , de nem sokan tudhatták, ki is volt ő tulajdonképpen. Ezért precízen, szinte definíció szerűen megfogalmaztam magamnak, és miután feltettem a szónoki kérdést „ki volt Antall József?”, a következő választ adtam:

 

  • „Mindenek előtt humanista demokrata volt, aki politikai célkitűzéseinek elérése után is mindig betartotta a törvényességet, és szem előtt tartotta az emberiességet.

  • Elkötelezett magyar hazafi volt, aki lélekben 15  millió magyar miniszterelnöke kívánt lenni.

  • Kiemelkedő európai politikus volt, aki a magyarság problémáit európai, és ezen belül meghatározóan közép-európai összefüggésekben vizsgálta, aki ismerte a térség népeinek közös történelmét, ezért megértette a kor kihívásait, és azokra mindenki érdekeit figyelembe vevő válaszokat tudott adni.

  • Végül fia volt idősebb Antall Józsefnek, aki az oly sok szörnyűséget hozó XX. század derekán minisztériumi vezető beosztású köztisztviselőként lengyel menekültek, francia hadifoglyok és zsidó üldözöttek ezreit mentette meg, akiről hálából utcát neveztek el Lengyelországban, akinek tiszteletére emlékfát ültettek Jeruzsálemben, a Jadvashem kertjében, és aki politikusként a legnehezebb időkben szembeszállt mind a német, mind pedig az orosz megszállókkal. Az ifjabb Antall Józsefnek tehát volt honnan merítenie emberséget, magyarságot, európaiságot.”

 

A politikai pálya, melyet a XX. század végének kiemelkedő európai államférfije befutott, innen indult el, a Somló hegy tetejéről, a Szent István kilátóból. Tizenhárom évesen innen látta, hogy vonul ki az egyik megszálló hadsereg, és hogyan vonul be helyére a másik megszálló hadsereg. A német elment, az orosz bejött. Szinte biztos vagyok abban, hogy ennek a megrázó élménynek hatására határozta el, politikus lesz, apja nyomdokaiba lép, életét a haza és a nemzet ügyének szenteli. Mert Antall József koránérő típus volt. Erre bizonyíték, hogy felsős gimnazista korában, talán 17 évesen, színvonalas elemzést készített a világpolitikai folyamatokról, a nagyhatalmak stratégiájáról. Tizenegynéhány évesen pontosan látta, érdeklődéssel követte, hogyan száll szembe édesapja a kényszerű szövetséges német birodalom kegyetlen, embertelen követeléseivel, elvárásaival. Tudta, hogy az új hódítótól sem lehet jobbra számítani. Ebbe nem akart beletörődni már gyerekfejjel sem. Az itt megfogalmazott elhatározás vált valósággá, amikor 45 évvel később miniszterelnökként Közép-Európa egyetlen igazi államférfija lett. Voltak itt kitűnő, híres, igaz vezetők, akik minden tiszteletet megérdemeltek, mint Lech Walesa és Václav Havel, de egyik sem vált államférfivá. Antall József egész életében erre készült, küldetéstudata volt. Erre bizonyítékom is van. 1990. április vége felé öten ültünk az MDF Bem téri székházában, az elnöki szobában. Antall József, O’sváth György, Tar Pál, Kiss György, a négy volt iskolatárs, akiket évtizedes barátság fűzött össze, és én, a kakukktojás, a késői jövevény. Antall akkor már kijelölt miniszterelnök volt. Este tíz óra felé járt az idő. Egyszer csak azt mondta a leendő kormányfő, nem bízom ezekben a falakban, noha nemrégen vizsgáltattuk át, menjünk le a Gödörbe, fontos dolgokat akarok megbeszélni veletek. Gödörnek neveztük azt az éttermet, amely a Bem tér Duna felőli sarkán egy szuterén helyiségben volt. Még hűvösre járt az idő, ballonkabátban jártuk. O’sváth György felállt, odament a fogashoz, levette Antall kabátját, hogy felsegítse barátjára, aki megütközve nézett rá: mit hülyéskedsz Gyuri, tudod, hogy utálom, ha felsegítik a kabátomat!? O’sváth mosolyogva így szólt: emlékszel Jóska, 1949. szeptember 22-én azt mondtad, akkor engedem felsegíteni a kabátomat, ha miniszterelnök leszek! Kitört a nevetés, Antall József a tőle megszokott elegáns, finom mosollyal az arcán engedte, hogy a gyermekkori barát teátrális mozdulattal felsegítse a kabátját.

 

 

A teljes írás itt olvasható:

 

 

 

 

 

2015. június 28.

Magyar idő

Emlékezés Antall Józsefre a Szabadság Napján

a Somló hegyen

Feltöltve: 2015. 07. 07., do

CSÓTI GYÖRGY