Hihetetlen, hogy mint a bulldog, ha beleharap valami koncba, nem képes elengedni, mert szájzárat kap, úgy vitatkozunk nap, mint nap a bevándorlás problémájáról.  Az ellenzék kritizálja Orbán Viktor álláspontját és arra hivatkozik, hogy 2013-ban még más volt a nézete az üggyel kapcsolatosan.

 

Halló, van itt valaki?  Két év alatt több ezerrel megsokszorozódott a menekültek száma, leírhatatlanul veszélyes méreteket öltött az emberáradat szárazföldön és tengereken át egyaránt.  Van egy helyzet, ami kialakult, és amit kezelni kell!  Legalább a közös nemzeti érdekünk témájában tartsunk össze és ne tegyük belpolitikai csatározás tárgyává.

 

Ezerkilencszázötvenhét elején, az USA lezárta a magyar menekültek kvótáját.  Ebbe a rendelkezésbe én is beleestem, amikor Bécsből kérvényeztem az Egyesült Államokba való beutazásomat.  Arra hivatkoztak, hogy vagy húzzam elő a varázs-sipkámból a férjemet, vagy produkáljak egy válási okiratot.  Nekem egyik sem állt a rendelkezésemre, mivel a forradalom alatt szétszakadtunk s a férjem – akarva, vagy akaratlanul – lemaradt a határátlépés lehetőségéről, hiszen mint tudjuk, a határt hamarosan újra lezárták, viszont elválva nem voltunk.  Ekkor más lehetőségem nem lévén, Franciaországba mentem.  Arról volt szó, hogy ideiglenesen, addig amíg a kvótát újra megnyitják, éljek, ahogy tudok.

 

Nagyon szép és jó Franciaország, de hamarosan kiderült, hogy ott képtelen leszek előre lépni, tanulni, vagy dolgozni, mert egyszerűen nem volt meg hozzá az anyagi hátterem.  Homokláp és csengőfrász című könyvemben megírtam a Párizs és Genf közötti hányattatásomat. Idegenlégiós laktanyában sínylődtem hónapokig.  Majd hol mosogattam, hol csecsemőket gondoztam, hol szakácsnő voltam, takarítottam stb. nem sorolom az összes munkámat, amellyel fenntartottam magamat.

 

Svájcban próbálkoztam egy egyetemi felvétellel, ami jogosított volna arra, hogy ottmaradjak, a genfi emigrációs iroda vezetője azonban, – egy ellenszenves, felfuvalkodott hólyag – kijelentette, hogy én ott nem számítok menekültnek, hiszen francia menekültstátuszom van.  Magyarán, sipirc, vissza Párizsba.  Három hónapra ott-tartózkodási engedélyt kaptam, de újabb három hónapra csak úgy kerülhetett volna sor, ha előbb visszautazom az eredeti menekültstátuszt adó országba.  Kerek öt évet vártam a kvóta megnyitására, (az USA-ba) oldal- és egyenes ági rokonság meghívásának segítségével.  Így történt, hogy a valódi új élet kezdése és felépítése öt évvel eltolódott.  Nem mindegy, hogy huszonhárom, vagy huszonnyolc évesen kezd el valaki mindent elölről.

 

Tehát, semmi sem változott. Most is az a probléma, amit Orbán miniszter úr felvázolt: Aki nem igazi politikai üldöztetés miatt menekül, hanem csak a jobb élet reményében kér letelepedési engedélyt, az a nyakunkon marad, mert más országok visszatoloncolják hozzánk, ha történetesen a mi határunkon jött be először az EU-ba és innen utazott tovább.

 

 

Egy hajdani menekült szemszögéből

Magyar idő

A bevándorlásról – kicsit másképp 

Feltöltve: 2015. 07. 13., do

NÁDASDY NIKOLITS ANDREA