top of page

Kedves Mindnyájan!

 

Mivel az érdekellentétek miatt veszélybe került Magfalván a Magyar Szer, a házigazda jogán szer-etnénk szólni a témához:

 

Magfalva és az itt élők azért vállalták a helyszínt, mert szeretnénk felmérni, ki hajlandó TENNI a jövőért ebben a hazában.

− Szeretnénk összehívni a Magyarok Szövetségében valaha is résztvevő összes közösség KÉP-VISELŐIT (max. 1 kocsinyi ember).

− Szeretnénk új közösségeket megszólítani, akik bábaként részt vennének egy majdani ÚJSZÖVETSÉG fogantatásánál.

− Szeretnénk, ha közösen alkotnánk meg azt a KÉPET, azt a közös célt, amely képessé tenné a közösséget a közös munkára.

− Szeretnénk minél szélesebb réteghez eljuttatni ezt a képet, ezért szükséges a TIZEDES RENDSZER újragondolása (is).

 

A fenti célok elérése érdekében a lenti programmódosítást szeretnénk kérni:

 

Péntek (július 31.):

Gyülekező déltől, 12:50-kor (ekkor delel a Nap) zászlófelvonás, újra cseréljük Magfalva viharverte zászlaját.

     Kicsi, majd egyre duzzadó csoportokban megbeszéljük, hogy ki hogy képzeli el saját és hazája jövőjét, mert szeretnénk, ha a tisztségekért folyó marakodás helyett estére körvonalazódna a Közös Kép.

     Az estét tábortűzzel zárjuk, ahol énekelnénk, boroznánk, békülnénk − jobban megismerve egymást.

 

Szombat (augusztus 1.):

9-től minden előzetesen (9-ig) jelentkező 5 percet kap arra, hogy elmondja: mit tud HOZZÁADNI a közös képhez.

− A közösségnek legjobban tetsző 5 kép alkotója további 30 percet kap képének PONTOSÍTÁSRA, hozzászólások.

− A Közös Kép megalkotása és pontos leírása után áttérünk a megvalósításhoz szükséges FELADATOK szétosztására, és a feladatokhoz szükséges JOGOK hozzárendelésére. Ezután lesz lehetőség feladatok SZEMÉLYES vállalására.

 

Vasárnap (augusztus 2.):

Ez lenne a tartaléknap.

− Ha a vállalkozásunk kudarcba fullad, közösen feltárjuk a kudarc okait, tapasztalatait.

− Ha a vállalkozásunk sikeres, elindulhat a felvállalása, ehhez a tizedes rendszer újra gondolása szükséges.

− Ha körvonalazódik egy alulról építkező, visszahívható képviselőkből álló tizedes rendszer szabályzata,

− ha szívből jövő egyetértés alakul ki közöttünk, alkalmassá válunk egy HITELES Magyar Szer megtartására!

 

Fentieket megbeszéltem Molnár V. Jóska bátyánkkal is, aki egyetértett a leírtakkal.

 

A szervezésről annyit, hogy a mezőgazdasági szezon közepén csak meglehetősen spártai vendéglátást tudunk nyújtani  (szállás saját sátorban, vagy korlátozottan matracokon, hálózsákot, zseblámpát mindenképpen hozzon), fürdési lehetőség lesz, az élelmet önállóan kell megoldjad, padok, asztalok vannak, a szemeted haza kell vigyed.
Együtt terítjük meg délben a Magyarok Asztalát. Ha jössz – leszel, ha hozol – eszel! 

 

Akit előzetesen érdekel az én jövőképem, nézze meg a csatolt videót:

 

A MAG programról:         https://www.youtube.com/watch?v=EoNiAcqRfK8

A tizedes rendszerről:     https://www.youtube.com/watch?v=KQhe3RPbW1g

 

Szeretettel várunk, Isten áldjon!

 

Géczy Gábor

MAG közösség

Magyar idő

Magyar Szer – Meghívó Magfalvára 

Feltöltve: 2015. 07. 25., hé

GÉCZY GÁBOR
bottom of page